A Merkantil Bank Liga NB II 9. fordulójában ismét hazai pályán szerepel a Gyirmót FC Győr. Ellenfelünk a nagy múltú, 14-szeres magyar bajnok, 8-szoros kupagyőztes Budapest Honvéd FC együttese lesz.

A fővárosi piros-fekete csapat 2017-ben Magyar Bajnoki címet ünnepelhetett, de 2023-ban búcsúzni kényszerült az első osztálytól.

A Merkantil Bank Liga 2023/2024-es idénye nem úgy sikerült, ahogyan azt Budapest Honvéd FC tervezte, hiszen a középmezőnyben, a 9. helyen zárta az idényt 44 ponttal.

Az idei évben az eddig lejátszott 8 bajnoki mérkőzést követően jelenleg a Budapest Honvéd FC a tabella 15. helyét foglalja el 7 ponttal.

Ellenfelünkről

2010-ben találkozott először a Budapest Honvéd FC együttesével csapatunk, ahol 1-1-es döntetlennel zárult a mérkőzés.

Csapatunk, eddig 14 alkalommal találkozott a Honvéd FC csapatával.

A Budapest Honvéd FC történetéről itt olvashatnak részletesen. 

Hazai mérkőzéseink eredményei

2023-11-26 – 13:00:00
Merkantil Bank
16
Gyirmót
Honvéd
1 – 1
2022-04-24 – 19:30:00
OTP Liga
29
Gyirmót
Honvéd
1 – 1
2021-09-25 – 17:00:00
OTP Liga
7
Gyirmót
Honvéd
2 – 4
2016-12-03 – 15:30:00
OTP Liga
18
Gyirmót
Honvéd
0 – 4
2016-09-11 – 11:00:00
NB. III. – Nyugat
6
Gyirmót
Honvéd
3 – 1
2010-10-19 – 17:00:00
NB. II. – Nyugat
6
Gyirmót
Honvéd
0 – 0
2010-04-16 – 18:00:00
NB. II. – Nyugat
22
Gyirmót
Honvéd
1 – 1

Idegenbeli mérkőzéseink eredménye

Budapest Honvéd FC mérlege 8 fordulót követően: 2 győzelem, 1 döntetlen és 5 vereség.

 1. forduló: Budafoki MTE – Budapest Honvéd FC 3-3
 2. forduló: Budapest Honvéd FC – Opus Tigáz Tatabánya 1-0
 3. forduló: HR-Rent Kozármisleny – Budapest Honvéd FC 2-0
 4. forduló: Budapest Honvéd FC – FC Ajka 1-2
 5. forduló: Soroksár SC – Budapest Honvéd FC 3-1
6. forduló: Budapest Honvéd FC – Mezőkövesd Zsóry FC 2-1
7. forduló: Aqvital FC Csákvár – Budapest Honvéd FC 0-1
8. forduló: Budapest Honvéd FC – BVSC-Zugló 0-1

 

Visszatekintő

2023/2024-es bajnoki szezon 16. fordulójában 2023.11.26-án látogatott az ALCUFER Stadionba a Budapest Honvéd FC.

Teljes mérkőzés

23. perc: A bal oldalról befelé cselező Holman jobbal 14 méterről lőtt, a labda útjába Bobál G. tette bele a lábát, így a kimozduló Hársfalvi fölött a kapu bal oldalába hullott (0-1).

58. perc: Medgyes szép cselekkel játszotta tisztára magát a bal oldalon, majd 14 méterről lőtt, a labda a védők lábán megpattanva a kapu jobb oldalába perdült (1-1).

Edzői értékelések

Tamási Zsolt:“Sikeres edző által jól szervezett ellenféllel találkoztunk. Azt gondolom, hogy a meccsnek több olyan periódusa volt, amikor nagyon jó támadásokat vezettünk, de a befejezéseknél nem hoztunk jó döntéseket. A második játékrész közepe táján volt gondunk a középpályás védekezéssel, akkor azt éreztem, hogy lehet gól a Honvéd játékában, de összességében izgalmas, jó meccset játszottunk, talán reális a döntetlen, azonban van hiányérzetem.”

Csertői Aurél:“Tudtuk, hogy jó csapat otthonába érkeztünk. Egy rossz döntéssel saját magunkat hoztuk nehéz helyzetbe a kapott gólunknál, azonban arra lehet építeni, amit az utolsó húsz percben játszottunk, amikor három nagy helyzetet is ki tudtunk dolgozni, bár igaz, hogy ezeket be is kellene rúgni. Ha a kapus mellett is elhúzza a labdát támadónk, de nem rúgja meg az üres kapuba, akkor így nehéz nyerni. Döntetlen állásnál nekünk volt meccslabdánk, hajtós, brusztolós játékot nyújtott mindkét csapat, az összkép alapján azt gondolom, hogy a döntetlen reális.”

Összefoglaló

33. fordulóban 2024.05.19-én látogatott csapatunk a Bozsik Arénába.

 

Teljes mérkőzés

 

 

43. perc: Kovács Milán jobb oldali beadása után Erdei Milán nyolc méterről fejelt a kapu bal oldalába (0-1).

50. perc: A bal összekötő helyénél felzárkózó Szőke Gergő adott mintaszerű labdát a jobb oldalon érkező Adamcsek Máté elé, aki 17 méterről kapásból, laposan a jobb alsó sarokba lőtt (0-2).

59. perc: A jobb oldalon előretörő Kundrák az alapvonal közeléből játszott vissza a rövidsaroknál érkező Adorján elé, aki 11 méterről a bal felső sarokba lőtt (1-2).

94. perc: Gyirmóti lehetőség után az ellentámadásnál Kerezsi ívelt a jobb oldalról a hosszúsaroknál érkező Holman felé, ő pedig 6 méterről a kapu jobb oldalába lőtt (2-2).

 

 

Edzői értékelések

Csertői Aurél: “A szezon nyolcadik meccse, amikor győzelmet kellett volna aratnunk, hiszen úgy kezdtük a meccset, ahogyan a nagykönyvben meg van írva, hiszen helyzeteink voltak, de törvényszerű, hogy az első helyzetét gólra váltotta ellenfelünk. Szünet utáni hibánkat ismét megbüntették, de óriási tartásról tett tanúbizonyságot csapatunk, a cseréink jól szálltak be a játékba, Közel azonos feltételekkel még akár meg is nyerhettük volna a mérkőzést.”

Tamási Zsolt: “Nehéz érzelmek nélkül mondani bármit is mondani, de higgadtan belátom, hogy a döntetlen azért reális, mert a hazaiaknak a mi hibáinkból több gólszagú akciója volt, A találkozó elején sok technikai hibával játszottak játékosaink, amikor megnyugodtak, meg is tudtuk szerezni a vezetést, majd szünet után növelni is tudtuk előnyünket, de a kényszerű cserék teljesen átírták előzetes terveinket. Az utolsó pillanatokban nagy hiba volt, hogy középpályásaink kitámadtak, lezárhattuk volna a mérkőzést, de nem így történt, amit rutinos játékosaival meg is büntetett a Honvéd. Sok tanulsága van mostani találkozónknak.”

Összefoglaló

 

 

Jegyinformációk

Tájékoztatjuk a kedves szurkolókat, hogy az elővételes jegyértékesítés elkezdődött a Jegymester Kft. online felületén.

Online jegyeiket erre a linkre kattintva tudják megvásárolni.

normál jegyek elővételben, online és a mérkőzés napján 1.000 Ft-ba kerülnek, míg a nyugdíjas / diák jegyek 500 Ft-ba kerülnek.

6 év alatti gyermekeknek részére regisztrációs jegy váltása kötelező, melynek összege 5 Ft.

Felhívjuk figyelmüket, hogy a Jegymester.hu online felületén megváltott jegyek esetén 399 Ft-os kezelési költséget (E-díj) kell fizetni belépőjegyenként.

A jegypénztárak a mérkőzés kezdete előtt másfél órával -15 óra 30 perckor – nyitnak. 

Jegypénztárakban csak készpénzzel tudnak fizetni.

 

IMZ