Csapatunk hétfőn a 24. fordulóban a Budapest Honvéd FC vendégeként lépett pálya a Bozsik Arénában. A találkozót a Honvéd FC nyerte 2-1-es arányban.
Vasárnap tovább folytatódik a Merkantil Bank Liga NB II-es bajnoksága, ahol ismét hazai pályán bizonyíthat Schindler Szabolcs által vezetett csapatunk. Ellenfelünk a tabella 1. helyén álló Kisvárda Master Good együttese lesz 2025. április 20-án, vasárnap 17 órától.
Ellenfelünkről
A Kisvárda Master Good a 2024/2025-ös szezonban a Merkantil Bank Liga NB II egyik meghatározó csapata, amely az NB I-ből való kiesés után célul tűzte ki a visszajutást az élvonalba.
A szezon nem úgy indult a Kisvárda számára, ahogy azt elképzelték. Az első két fordulóban vereséget könyvelhetett el a csapat. Először a Vasas FC ellen idegenben, majd hazai pályán a Budafoki MTE ellen.
Az első két forduló eredménye után Feczkó Tamás vezetőedző lemondott, helyét Révész Attila sportigazgató vette át, és azóta is ő irányítja a csapatot.
24 lejátszott fordulót követően ellenfelünk statisztikája: 16 győzelem, 3 döntetlen és 5 vereség.
Ellenfelünk az eddigi mérkőzéseken 48 gólt szerzet, míg a kapok gólok száma 33.
Kisvárda Master Good eredményei a bajnokságban
1. forduló: Vasas FC – Kisvárda Master Good 3-1
2. forduló: Kisvárda Master Good – Budafoki MTE 1-2
3. forduló: Opus Tigáz Tatabánya – Kisvárda Master Good 0-1
4. forduló: Kisvárda Master Good – HR-Rent Kozármisleny 3-2
5. forduló: FC Ajka – Kisvárda Master Good 3-2
6. forduló: Kisvárda Master Good – Soroksár SC 2-1
7. forduló: Mezőkövesd Zsóry FC – Kisvárda Master Good 4-1
8. forduló: Kisvárda Master Good – Aqvital FC Csákvár 2-0
9. forduló: BVSC-Zugló – Kisvárda Master Good 0-2
10. forduló: Kisvárda Master Good – Gyirmót FC Győr 6-4
11. forduló: Szentlőrinc – Kisvárda Master Good 1-2
12. forduló: Kisvárda Master Good – Békéscsaba 1912 Előre 1-0
13. forduló: Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Kisvárda Master Good 2-1
14. forduló: Kisvárda Master Good – Budapest Honvéd FC 1-1
15. forduló: Kolorcity Kazincbarcika SC – Kisvárda Master Good 1-1
16. forduló: Kisvárda Master Good – Vasas FC 0-0
17. forduló: Budafoki MTE – Kisvárda Master Good 2-4
18. forduló: Kisvárda Master Good – Opus Tigáz Tatabánya 2-1
19. forduló: HR-Rent Kozármisleny- Kisvárda Master Good 2-3
20. forduló: Kisvárda Master Good – FC Ajka 4-0
21. forduló: Soroksár SC – Kisvárda Master Good 1-2
22. forduló: Kisvárda Master Good – Mezőkövesd Zsóry FC 2-1
23. forduló: Aqvital FC Csákvár – Kisvárda Master Good 0-1
24. forduló: Kisvárda Master Good – BVSC-Zugló 3-2
Együttesünk jelenleg a tabella 14. helyen áll 26 ponttal.
A tavaszi fordulók eredményeit tekintve a Kisvárda zsinórban 8 mérkőzés óta veretlen.
Ellenfelünket erősíti a védelemben Széles Imre Antal és a középpályán Soltész Dominik, akik korábban csapunknál játszottak.
A csapat házi góllövőlistáját Molnár Gábor vezeti 7 góllal, őt követi Jasmin Mesanovic 6 góllal, míg Cipetic Branimir 5 gólt szerezett a szezon során.
Egymás elleni mérlegünk
Hazai mérkőzések
Dátum | Ford. | Verseny (évad) | Hazai | Vendég |
Eredmény |
2021-11-20 – 17:00:00 |
13 | OTP Liga – 2021/2022 | Gyirmót | Kisvárda FC | 1 – 1 |
2018-04-11 – 15:30:00 | 23 | Merkantil Bank – 2017/2018 | Gyirmót | Kisvárda FC |
1 – 0 |
2016-02-27 – 17:00:00 |
17 | Merkantil Bank – 2015/2016 | Gyirmót | Kisvárda FC | 0 – 0 |
2014-03-08 – 17:00:00 | 18 | NB. II. – Ness Hungary – 2013/2014 | Gyirmót | Kisvárda FC |
1 – 1 |
Idegenbeli mérkőzések
Dátum |
Ford. | Verseny (évad) | Hazai | Vendég | Eredmény |
2024-10-20 – 13:00:00 |
10 | Merkantil Bank – 2024/2025 | Kisvárda FC | Gyirmót | 6 – 4 |
2022-03-13 – 14:30:00 | 24 | OTP Liga – 2021/2022 | Kisvárda FC | Gyirmót |
1 – 0 |
2021-08-06 – 20:00:00 |
2 | OTP Liga – 2021/2022 | Kisvárda FC | Gyirmót | 2 – 1 |
2017-08-19 – 17:30:00 | 4 | Merkantil Bank – 2017/2018 | Kisvárda FC | Gyirmót |
3 – 0 |
2015-08-08 – 17:30:00 |
2 | Merkantil Bank – 2015/2016 | Kisvárda FC | Gyirmót |
0 – 1 |
2013-08-31 – 17:30:00 | 3 | NB. II. – Ness Hungary – 2013/2014 | Kisvárda FC | Gyirmót |
0 – 0 |
Visszatekintő
A Merkantil Bank Liga 10. fordulójában utazott csapatunk a Kisvárda Master Good együtteséhez.
Percről – percre
11 perc: Cipetic bal oldali szögletét követően a középen érkező Széles 4 m-ről a kapu bal oldalába fejelt. 1-0.
16 perc: Madarász M. ívelt szabadrúgásból a jobb oldalról, Pyshchur 5 m-ről a kapu közepébe fejelt, a labda Kovács M. lábai között került a hálóba. 1-1.
20 perc: Szegi nagy mentését követően a kipattanó labda a bal összekötőhelyénél érkező Szőr L. elé került, aki az átvételt követően 18 m-ről jobbal a kapu bal oldalába csavart. 2-1.
23 perc: Jobb oldali hazai akciót követően Spasic készítette le a labdát a mögötte érkező Mesanovic elé, aki 6 m-ről ballal lőtt. A védőkön megpattanó labda az elvetődő Hársfalvi fölött a kapuba perdült. 3-1.
34 perc: Ismét jobb oldali hazai akció után Spasic elé került a labda, aki 6 m-ről ballal, fordulásból a jobb felső sarokba lőtt. 4-1.
40 perc: Bíró ívelt szabadrúgásból a jobb oldalról a kapuk elé, az érkező Chlumecky pedig 7 m-ről a bal felső sarokba fejelt. 5-1.
53 perc: Cipetic cselezett befelé a jobb oldalról, majd tizenkettő m-ről ballal a kapu jobb oldalába lőtt. 6-1.
67 perc: Horváth R. bal oldali beadását követően Hudák D. 7 m-ről fejelt a kapu közepébe. 6-2.
71 perc: Hudák M. ívelt szabadrúgásból a jobb oldalról, a hosszú saroktól Hudák D. fejelte a labdát a berobbanó Kiss N. pedig 3 m-ről jobb külsővel lőtt a labdába, amit Kovács M. már csak a gólvonalról tudott visszahúzni. 6-3.
83 perc: A hazai kapu előterében Hudák M. elé került a labda, aki 14-m-ről lőtt, a védőkön megpattanó játékszer a balra mozduló Kovács M. mellett a jobb alsó sarokba perdült. 6-4.
Teljes mérkőzés
Vezetőedzői értékelések
Révész Attila: „Minden mérkőzésből lehet és kell is tanulnunk. Az összeállítás terén is válasz lehet ez azoknak, akik mást szeretnének a pályán látni. Az első félidőben jó játékot nyújtottak a fiúk, amivel megalapozták a mérkőzést, szebbnél-szebb támadásaink voltak, remekbe szabott gólokkal. Szünet után elkövettük azt a hibát, amit nem szabad, elhittük, hogy már nyertünk, pedig még nem volt vége a találkozónak. A futballban nem csak labdával, hanem labda nélkül is jól kell játszani.”
Tamási Zsolt: „Szurkolói szemmel biztos, hogy látványos mérkőzés volt, ellentétes félidőkkel, főleg ami a mi csapatunkat illeti. Az első félidőben teljes zavarodottság, rengeteg hiba jellemezte a játékunkat, amin belül rövid idő alatt négy gólt is kaptunk. Szünet után a tartásunkért is játszottunk. A cserék jól szálltak be a mérkőzésbe és ekkor már kiegyenesedtünk.”
Összefoglaló
Jegyinfó
Tájékoztatjuk a kedves szurkolókat, hogy az elővételes jegyértékesítés elkezdődött a Jegymester Kft. online felületén.
Online jegyeiket erre a linkre kattintva tudják megvásárolni.
A normál jegyek elővételben, online és a mérkőzés napján 1.000 Ft-ba kerülnek, míg a nyugdíjas / diák jegyek 500 Ft-ba kerülnek.
A 6 év alatti gyermekeknek részére regisztrációs jegy váltása kötelező, melynek összege 5 Ft.
Felhívjuk figyelmüket, hogy a Jegymester.hu online felületén megváltott jegyek esetén 499 Ft-os kezelési költséget (E-díj) kell fizetni belépőjegyenként.
A jegypénztárak a mérkőzés napján – 15 óra 30 perckor – nyitnak.
Jegypénztárakban csak készpénzzel tudnak fizetni.
A vasárnapi mérkőzést a Gyirmót FC Győr Youtube csatornáján élőben közvetítjük.
Honlapunkon szöveges tudósítást olvashatnak a találkozó eseményeiről.
Merkantil Bank Liga 25. forduló
Gyirmót FC Győr – Kisvárda Master Good
2025.04.20. vasárnap 17:00
Győr-Gyirmót, ALCUFER Stadion