Szeptember 1-jén, vasárnap 11 órától a Gyirmót FC Győr II vendégeként folytatja szereplését az NB III Észak-Nyugati csoportjában az Újpest FC II.

A hétközi, Veszprém elleni hazai vereség után az öt meccs után nyeretlen Gyirmót FC Győr II vendégeként javíthat második csapatunk. Az új idényt remekül, eddig három értékes győzelemmel és két, dobogóra is esélyes csapat elleni vereséggel indította az Újpest FC II, így joggal bízhat az újabb jó eredményben.

Noha aktuális ellenfelünk az NB II-ből kieső Mosonmagyaróvár ellen egy hazai döntetlennel nyitott, azóta a Puskás Akadémia II-től, az Érdtől, a Bicskétől és legutóbb gólgazdag mérkőzésen a Dorogtól is vereséget szenvedett, s öt forduló után a tabella utolsó helyén áll, de a Gyirmót II az előző idényben is bizonyította, hogy képes a jó eredményekre, hiszen a 2023–2024-es szezont az ötödik helyen zárta 13 győzelemmel, nyolc döntetlennel és kilenc vereséggel.

Figyelnünk kell a hazaiak támadójára, Erdei Milánra is, aki azok után, hogy az előző idényt 10 góllal zárta, az új kiírásban már három találatnál jár, ezzel a góllövőlista 5. helyén áll.

Amennyiben a mieink az eddig megszokott küzdeni akarást, harcosságot ismét kreatív, fegyelmezett játékkal párosítják, képesek begyűjteni akár mindhárom pontot, amellyel tartanánk a lépést az előttünk álló Bicske, Budaörs, Veszprém, Érd négyessel a tabellán.

A szeptember 1-jén, 11 órakor kezdődő Gyirmót FC Győr II–Újpest FC II mérkőzést Juhász Dávid vezeti, segítői ifjabb Imrő János és Frank Viktor lesznek.

A találkozót az Újpest FC YouTube-csatornáján élőben közvetítjük!

NB III, Észak-Nyugati csoport, 6. forduló
Szeptember 1., vasárnap, 11.00
Gyirmót FC Győr II–Újpest FC II

 

Forrás: www.ujpestfc.hu