„Visszajutni az élvonalba!”

Megtartotta egyesületünk szezonnyitó sajtótájékoztatóját, amin az írott és elektronikus média számára adtunk tájékoztatást a 2022-2023-as bajnoki évre történő felkészülési időszakról, az azon belül játszott edzőmérkőzésekről, valamint az előttünk álló évre kitűzött célokról. Az eseményen részt vett Tamási Zsolt szakmai igazgató, Csertői Aurél vezetőedző, Nagy Patrik csapatkapitány, valamint az új igazolású játékosok. Mint ismert, hétvégén rajtol a bajnoki pontvadászat, amin belül szombaton délután a Szentlőrinc együttesét látjuk vendégül az ALCUFER Stadionban.

A tavalyi év eredményének ismeretében sajnos ismét a másodosztályú Merkantil Bank liga küzdelmeire készülünk, de klubunk filozófiáját és tulajdonosaink elkötelezettségét ismerve reménykedünk, hogy ez ismét csak átmeneti állapot lesz és a közeljövőben újra Magyarország legjobb labdarúgó csapatai között szerepelhetünk. Az az egyesület, amely már háromszor kivívta az NBI-ben való indulás jogát és kétszer fel is lépett az élvonalba, az nem vághat neki más célokkal az új idénynek, mint hogy a bajnoki év végén megint feljutó helyen végezzen.

      A bevezetőt követően elhangzott, az egyesületünk első keretéhez tartozó játékosoknak június 16-17.-én kezdődött a felkészülés orvosi és egyéb terheléses vizsgálatokkal, amit követően 20.-án hétfőn már a labdás edzések is elkezdődtek Csertői Aurél vezetőedző irányításával. A felkészülésen belül természetesen sorozatban játszotta a gárda az edzőmérkőzéseket, így a szomszédvári, városi rivális zöld-fehérek otthonában 4-2-es sikerrel kezdtek, ami után hazai környezetben a Pozsony melletti Récse együttesét sikerült felülmúlni 2-1 arányban, majd a fiúk a Duna-parti szlovák KFC Komarno ellen örülhettek a 2-0-ás győzelemnek. Ez után az élvonalbeli Mezőkövesd látogatott hozzánk és jobban játszva sikerült is nyerniük. Az ausztriai edzőtáborban az Al-Ahli Szaudi FC együttesével mérkőztek játékosaink, akik ellen viszont 2-1-es sikernek mi örülhettünk. A bajnoki rajt előtti főpróbán a cseh I osztályú Banik Ostrava látogatott hozzánk, de sajnos nem volt igazán értékmérő a 6-0-ás győzelmünk, mivel ellenfelünk a második csapatával érkezett.

Tamási Zsolt kiemelte, nem volt kérdés, hogy változatlan szakmai vezetéssel vágunk neki az előttünk álló évnek, hiszen tisztességgel küzdött csapatunk, a tavalyi kiesés is csak nüanszokon múlt, elégedettek vagyunk Csertői Aurél vezetőedző és stábjának munkájával. Tavalyelőtti feljutásunk évében a Debreceni VSC-t és a Vasast emlegették favoritnak, most rajtunk kívül az MTK, a DVTK, de a Haladás és az új tulajdonosi háttérnek köszönhetően megerősödött ETO is a feljutásra aspirálók között van. Szakmai igazgatónk hangsúlyozta, hogy szerinte nagy harc várható most is a dobogós, azon belül is a feljutó helyekért, de a középmezőnyben is óriási csatákra van kilátás, így nagyon keményen meg kell dolgozni azért, hogy a kitűzött célokat el tudjuk érni, de azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy kettővel több lesz a kieső is. A távozó magyar és külföldi játékosok helyére sikerült olyan sikerre éhes fiatalokat igazolni, akik az adott posztokra felmerülő hiányosságokat pótolni tudják. Célunk természetesen, hogy visszajussunk az élvonalba.

     Vezetőedzőnk, Csertői Aurél szerint az eltervezett munkát sikerült elvégezniük. A felkészülési meccseken látható volt, hogy milyen hiányosságokat kell még pótolni a hátralévő napokban. Reméli, hogy a bajnoki rajtra ezeket el tudják tüntetni és sikerre éhesen várhatják a szombati kezdő sípszót.

Nagy Patrik csapatkapitány is csatlakozott az előtte szólókhoz a tekintetben, hogy csakis a feljutás reményében fognak küzdeni. A hőség megnehezítette a játékosok dolgát az elmúlt hetekben, de így is kemény felkészülésen vannak túl. Jó képességű labdarúgók érkeztek a keretbe, akikkel sikerülhet olyan csapatot formálni, amelyik alkalmas lehet a cél elérésére.

Ezt követően új játékosaink egyenként is bemutatkoztak, elmondták önmaguk eddigi pályafutásuk főbb ismérveit, majd egybehangzóan nyilatkoztak a feljutást önmagában foglaló célokról egyaránt.

Távozók: 

Varga Barnabás (Paksi FC)

Széles Imre (Kisvárda)

Radics Márton (Puskás Akadémia)

Zeke Márió (Kecskemét)

Karacs Dániel (Csákvár)

Matej Cvetanoszki (FK Partizani)

Cornel Ene (még klub nélkül)

Frane Ikic (Veelz Mostar )

Florent Hasani (KF Tirana)

Vladiszlav Klimovich (Nea Szalamina)

Gino van Kessel (még klub nélkül)

Denis Ventura (Sigma Olomuc)

Denisz Bezborodko (még klub nélkül)

 

Érkezők: 

Nahirnij Artem (Puskás Akadémia),

Soltész Dominik (Bp. Honvéd),

Kovács Milán (Vasas),

Helembai Márk (MTK),

Pethő Bence (Paksi FC),

Polgár Kristóf (DVTK)