– A bajnokság harmadik fordulójában még nem beszélhetünkigazi rangadóról, hiszen ekkor még csak formálódik a mezõny – vélekedik MolnárLászló a Gyirmót FC Gyõr vezetõedzõje. Viszont azt sem érdemes elhallgatni, hogy vantétje a Nyíregyháza elleni bajnoki mérkõzésünknek. Az elsõ két bajnokitalálkozóját megnyerte a nyírségi gárda és így hat ponttal érkezik hozzánk.Nekünk viszont hiányzik két pont az elsõ fordulóból, tehát nagyon oda kellfigyelnünk arra, hogy folyamatosan ott legyünk, lépést tartsunk az élmezõnnyel.Ezért kell most lefékeznünk a nyíregyházi csapatot és így kedvezõ helyzetbõlvárni a következõ fordulókat.  

Hogyan dolgozta fel és kezelte a csapat, az elmúlt hétvégefölényes gyõzelmét?

– Nagyon figyeltünk arra, hogy ezt a sikert megfelelõ helyretegyük, és ezzel nem is volt semmi probléma. Az nyilvánvaló, hogy jóhangulatban dolgozott a csapat a héten, de vasárnaptól már a Nyíregyháza ellenimérkõzés járt a fejünkben. Tudjuk, hogy a Nyíregyháza Spartacus megcélozta a feljutástjelentõ helyek egyikét és ehhez hozzá is rendelték a megfelelõ szakmai ésjátékos keretet. Egy ambiciózus, motivált és szervezett ellenfélre számítunktehát, amelynek a legyõzéséhez, nekünk is a legjobb formánkat kell hoznunk. Ajátékosaink azonban elszántak és egészséges önbizalommal készülnek a vasárnapesti találkozóra. Szerencsére sérülések sem hátráltattak a munkánkat és ígytovábbra is csak az elõzõ szezonból áthozott eltiltását ezzel a mérkõzésselletöltõ Stieber, és a kéztörésével bajlódó, Sandal Dominik hiányzik majd.

Molnár László elmondta, hogy a kettõs mérkõzés megrendezéseegy kicsit szokatlan ötlet a számára, mert az edzõi pályafutása során még nemtalálkozott ilyennel. Abban azonban nagyon bízik, hogy így több szurkoló leszmajd a lelátókon és ezért hangulatosabb lesz az esti mérkõzés.

– Én pedig abban bízom, hogy ez az elõmérkõzés, plusz energiákatfog megmozgatni a mi fiatal csapatunkban – folytatja a beszélgetést NagyLászló, a második csapatunk edzõje. Szükség is lesz erre, mert mi is a bajnokságunkegyik legjobb csapatával találkozunk vasárnap délután. Az Érdi VSE, együttmaradt, sõt még erõsödött is a tavalyi bravúros éve után. Nekik is komolyterveik vannak a bajnokságban és ezért egyértelmûen gyõzni akarnak ellenünk. Miazonban, maximális koncentrációval és okos, türelmes játékkal, meglepetéstokozhatunk.      

A felkészülés utolsó hetét hogyan használta ki a csapat?

– A Pénzügyõr SE ellen játszottuk le az utolsó elõkészületimérkõzésünket, amelyen 3 – 1 arányban vereséget szenvedtünk. A teljesítményünkkel,a mutatott játékkal azonban nem voltam elégedetlen. Az elsõ félidõben teljesenegyenrangú ellenfelei voltunk a budapesti csapatnak, amely véleményem szerintélcsapat lesz majd az NB III. Nyugati Csoportjában. Az elsõ keretünkbõlvisszajátszó Rengel Péter kapus, Lengyel Dániel, Széles Imre és Stieber Andráspéldamutatóan futballoztak és velük értelemszerûen stabilabb volt a csapatunk.A hét elején pedig tartottunk egy nagyon jól sikerült szabad napot, amikordélelõtt a strandon voltunk, majd egy közös ebéd után, késõ délutánig együttmaradt a csapat a klubházban. Az edzések is rendben lezajlottak és csak, KovácsZsolt Péternek újult ki egy régebbi sérülése. Nem mi vagyunk az esélyesek avasárnapi rajton, de meglephetjük az érdi csapatot, ha fegyelmezettek leszünkés kihasználjuk az erényeinket.