Együttesünk pénteken játszotta 6. bajnoki mérkőzését az OTP Bank Ligában a Debreceni VSC csapatával, ahol 5-0 arányban maradt alul csapatunk. Gárdánk a héten 2021.09.19-én vasárnap 17.00 órás kezdettel játssza első MOL Magyar Kupa rangadóját, ahol az FC Ajka fogadja csapatunkat. Vasárnapi ellenfelünk a 2020-2021-es szezont a másodosztályban 62 ponttal, az 5. helyen végezte. Legutóbb tétmérkőzésen az NB II Merkantil Bank Ligában játszottunk a zöld-fehér csapattal, ősszel 2-0-s vereséget szenvedtünk idegenben, míg tavasszal hazai pályán Kirják Henrik szépségdíjas góljával 1-0 arányban diadalmaskodtunk. Az idei felkészülés során mérkőztünk meg utoljára a Veszprém megyei csapattal az Alcufer Stadionban, amely találkozón 2-1-es végeredmény született.

A mérkőzésről természetesen élő szöveges tudósítást olvashatnak honlapunkon.