Horváth Gyõzõ, a Sziget Foci Kft. ügyvezetõ igazgatója kezdte a beszélgetést. Fontos információkat mondott el az érdeklõdõknek.
Ismertette a jegy – és bérlet árakat, az augusztus 21 – i bajnoki mérkõzés elõtti programot, illetve elmondta azt is, hogy a jövõben tatabányai vállalkozásokat szeretnének a klub mellé állítani. A szurkolók örültek annak a hírnek, hogy a Vértes Volánnal kötött szponzori szerzõdésnek köszönhetõen a hazai bajnoki mérkõzésekre ingyenes szurkolói buszok indulnak majd a város két pontjáról is. Az autóbusz fél órával a meccs elõtt érkezik majd a stadionhoz, és körülbelül ugyanennyi idõvel a találkozó vége után indul.

Herédi Attila, vezetõedzõ is elmondta az elmúlt hat hét tapasztalatait, észrevételeit. A tréner pozitív tapasztalatokkal zárta a felkészülést. Még azokról a játékosokról is pozitív kép alakult ki benne, akikrõl korábban esetleg negatívumokat is hallott. Elmondta: fontos, hogy csapatában minden poszton két versenyképes játékos várja a bajnoki rajtot. A kék – fehérek edzõje szerint lesznek olyan mérkõzések, ahol egy csatárral játszik majd a csapat, ám ettõl nem kell megijedni. Herédi Attila szombaton Horvátországban megnézte a Pécs játékát, hiszen õk lesznek az elsõ fordulóban a tatabányaiak vendéglátói. Bízik benne, hogy a látottak alapján sikerül jól felkészíteni a csapatot.

Farkas Viktor, a csapat kapitánya bizakodó a kezdést, a szezont illetõen. A rutinos játékos szerint lesznek olyan mérkõzések, ahol parádés játékkal 5 – 0 – ra nyernek majd, de lesznek olyanok is, ahol nyögvenyelõs játékkal szerezhetik meg az egy gólos gyõzelmet. A csapatkapitány azt kéri a szurkolóktól, hogy ne csak gyõzelem, hanem vereség esetén is álljanak a csapat mellett.

A szurkolói ankét során felvetõdött a kérdés: van – e igény szurkolói klubra, vidéki mérkõzésekre szurkolói buszra. Úgy tûnik, hogy ezekben egyelõre nincs összhang a szurkolók között.

Az ankét ideje alatt bérleteket is vásárolhattak. Aki errõl lemaradt szerdától a Diadora Sportboltban megtehetik.

Az Enternet – FC Tatabánya csapata a hét végén Pécsen kezdi meg a 2010 – 2011 – es szezont.

(tatabanyafc.hu)