Hetedik alkalommal szervezi meg Peczár László, a győri Egészséges Újszülöttekért Alapítvány elnöke a Fehér Miklós Emlékgálát öregfiúk-labdarúgócsapatok számára.

Hetedik alkalommal szervezi meg Peczár László, a győri Egészséges Újszülöttekért Alapítvány elnöke a Fehér Miklós Emlékgálát öregfiúk-labdarúgócsapatok számára

A tornán ismét részt vesz a címvédő Videoton, a legeredményesebb egyesület, a Lázár Lovaspark Team, a korábbi győztesek közül a Győri ETO és az Újpest, valamint a Dunaszerdahely. Az öt öregfiúk-csapat körmérkőzéssel dönti el a kupa sorsát, emellett két győri csapat, a DAC és a Gyirmót FC „öreg” fiúi is mezt húznak majd egy gálamérkőzés erejéig. A két ünnep közötti egyik legnívósabb sportesemény komplett délutáni programot kínál a labdarúgás szerelmesei számára, hiszen egy VIP-torna keretében pályára lépnek Miki gyermekkori barátai, eljön Győrbe ismét az Olimpikonok, a Parlament és a Sport Tv csapata, és összeáll a Győri Közéleti válogatott, valamint az Openhouse is – derül ki a szervezők közleményéből.

Nemes célt szolgál a december 28-i, hétfői torna is, hiszen a bevételt az Egészséges Újszülöttekért Alapítvány kapja. A belépés ugyan ingyenes, de a bejáratnál elhelyezett inkubátorba mindenki elhelyezheti az erre a célra szánt adományait.

A gála délben kezdődik, és 20 óráig tart. A csapatok 5×2 méteres kapukra játszanak 15-15 perces egy félidős mérkőzéseket – ennél csak a DAC–Gyirmót gálameccs lesz hosszabb, illetve ha valamelyik helyosztó döntetlenre végződik, büntetőkkel folytatódik a találkozó.

„A Fehér Miklós Emlékgála immáron hagyomány Győrben, egy esemény amellyel a sportot, a futballt és az egykori kiváló sportolót tisztelő és kedvelő emberek évről évre számolnak. A gála egyszerre állít emléket egy nagyszerű győri sportembernek, nyújt igazi sportélményt, és szolgálja a jótékony célokat. Azt hiszem, ez a rendezvény a fair play megtestesítője is lehet, minden benne van, amiért a sportot szeretjük” – nyilatkozta Borkai Zsolt, a MOB elnöke, aki a gála fővédnöke egyben.

„Aki közelebbi kapcsolatban van a focival, az pontosan tudja, hogy miért jelent nagy élményt a ma már hagyományos decemberi program. Fehér Miklós emlékéhez méltóan ez a gála a sport szeretetéről, a barátságról, a jó hangulatról, és a jótékony célok megvalósításáról szól. Kívánom, hogy a korábbi évekhez hasonlóan övezze nagy érdeklődés a kezdeményezést, és szerezzen maradandó élményeket a pályán lévőknek és a lelátókon ülőknek egyaránt!” – tette hozzá Bolla Péter, az MLSZ GYMS Megyei Igazgatóságának társadalmi elnöke.

„2015-ben már hetedszer szervezzük meg a Fehér Miklós Nemzetközi Emlékgálát. Nagyon hálás vagyok mindazoknak, akik ebben az évben is mellénk álltak és támogatásukkal hozzájárultak ennek, a már hagyományosnak és jó hírűnek tekinthető, magas színvonalú rendezvénynek a létrejöttében. Örülök, hogy ismét támogatni tudjuk a régióban az újszülöttek életeinek a megmentését valamit méltóan tiszteleghetünk Miki emléke előtt” – véli Peczár László, az Egészséges Újszülöttekért Alapítvány elnöke, aki külön köszönetét fejezte ki idén is a Fehér családnak, hogy segítségükkel megszervezhette ezt a foci ünnepet.

A GÁLA PROGRAMJA:

12.00 Miki Barátai–Győri Közélet (VIP A)
12.20 Parlament–Openhouse (VIP B)
12.40 Győri Közélet–Sport TV (VIP A)
13.00 Openhouse–Olimpikonok (VIP B)
13.20 Sport TV–Miki barátai (VIP A)
13.40 Olimpikonok–Parlament (VIP B)
14.00 Győri ETO FC–Dunaszerdahely
14.20 elődöntő: VIP A1–VIP B2
14.40 Videoton–Újpest
15.00 elődöntő: VIP B1–VIP A2
15.20 Dunaszerdahely–Lázár Lovaspark Team
15.40 5. helyért: VIP A3–VIP B3
16.00 Újpest–Győri ETO FC
16.20 3. helyért: a VIP elődöntők vesztesei
16.40 Lázár Lovaspark Team–Videoton

17.00 VIP döntő: az elődöntők győztesei

17.20 KÖSZÖNTŐ ÜNNEPSÉG és VIP EREDMÉNYHIRDETÉS

17.40 DAC–GYIRMÓT ÖREGFIÚK GÁLAMECCS

18.10 Győri ETO FC–Videoton
18.30 Újpest–Lázár Lovaspark Team
18.50 Videoton–Dunaszerdahely
19.10 Lázár Lovaspark Team–Győri ETO FC
19.30 Dunaszerdahely–Újpest

19.50 EREDMÉNYHIRDETÉS ÉS ZÁRÓCEREMÓNIA

(forrás: nso.hu)