Visszapillantó gondolatainkat azzal kell kezdenünk, hogy alátámasztva a korábban is sokszor emlegetett, szakemberek által is hangsúlyozott kifejezést, miszerint „nincs legyőzhetetlen ellenfél a mezőnyben”, utóbbi mérkőzésünkön is beigazolódni látszott. A Kisvárda Master Good együttese a másodosztály éllovasaként érkezett a Gyirmóti Sportcentrumba, míg mi az alsóházból várhattuk a találkozó kezdő sípszavát, de ez egyáltalán nem tükröződött vissza az ALCUFER Stadionban lejátszott mérkőzésen. A két csapat eddig tizenkettő alkalommal találkozott egymással a különböző frontokon, négy kisvárdai és négy gyirmóti siker mellett szintén négy döntetlen született, így e téren teljesen kiegyenlített állást mutathat annak a bizonyos mérlegnek a nyelve. E sorozatban kimondottan emlékezetessé sikerült az utolsó találkozó 2024 október 20-án, ugyanis ekkor csapatunk a tabellán első helyezettként utazott távoli ellenfelünkhöz, ahol egy gólokban meglehetősen gazdag mérkőzésen 6-4-es hazai siker született. E tény és a tabellán elfoglalt helyezésünk ismeretében is fontos lett volna, ha itthon tudjuk tartani a bajnoki pontokat, de sajnos csak a döntetlen után járó egy egység kerülhetett nevünk mellé.
Vezetőedzőnk Schindler Szabolcs továbbra sem volt elégedett a helyzetek kihasználásával: – A bajnokság egyik legjobb csapatával hektikus mérkőzést játszottunk. Az elején rosszul kezdtünk, de a kiállítás teljesen megváltoztatta a mérkőzés menetét. Jó ütemben szereztük meg a vezető találatot, de lélekben megfogta csapatunkat az azonnali egyenlítés. Sok energiát mozgósítottak a csapatok, nekünk több meccslabdánk is volt és ez döntőnek bizonyult. Emberelőnyünket ki kellett volna használni, de amíg nem sikerülnek a végjátékok, addig nem tudunk ilyen mérkőzéseket megnyerni.
Ezzel az eredménnyel megszakadt a vendégek nyolc meccs óta tartó győzelmi sorozata, ami azonban számunkra sovány vigasz, hiszen mi pedig utoljára február 9-én örülhettünk győztesként, amikor jól indítva a tavaszt meggyőző 4-0 arányban bizonyultunk jobbnak a Soroksár gárdájánál, ami után immár kilenc alkalommal nem tudtuk ugyanezt az érzést átélni.
Folytatódik a pontvadászat
Nem sikerült tehát a három pont begyűjtése az állovas ellen, de az értékelések és elemzések után immár egy újabb nehéz feladatra kell felkészítenie csapatunkat újdonsült vezetőedzőnknek Schindler Szabolcsnak, ugyanis a következő játéknapon a szintén feljutásra pályázó fővárosi Vasas SC otthonában vendégeskedünk.
Az 1911 március 16-án alapított piros-kék színeket viselő leendő ellenfelünk története során hatszor ünnepelhetett élvonalbeli bajnoki címet (1957, 1960-61, 1961-62, 1965, 1966, 1976-77), négy alkalommal pedig kupagyőzelmet (1955, 1973, 1981, 1986). A magyar labdarúgó csapatok első osztályú mérkőzései alapján számított eredményességi listán az előkelő ötödik helyet foglalja el. A honi sikerek mellett hatszor diadalmaskodott korábban a Közép-európai kupa küzdelmeiben (1956, 1957, 1962, 1965, 1970, 1983). A Budapest Honvéd, majd a Master Good Kisvárda elleni találkozóinkban is benne rejlett egy-egy jobb eredmény kiharcolása, de sajnos meg kellett elégednünk az ezek alatt szerzett egy ponttal.
Eddigi mérkőzések, jelenlegi helyezések
Leendő ellenfelünk az eddig lejátszott 25 fordulóban 13 győzelem és 3 döntetlen mellett 9 vereséget tudhat magáénak, 39-30-as gólkülönbség mellett 42 pontot gyűjtve a dobogó alsó fokán a harmadok helyen áll, míg mi ugyanennyi játéknappal a hátunk mögött 6 siker és 9 pontosztozkodás mellett 10 alkalommal voltunk kénytelenek fejet hajtani aktuális ellenfelünknek, 34-39-es gólok mellett 27 ponttal a 15. helyről várjuk a folytatást.
Büntetőgyanús esetek pro és kontra
Az utóbbi időben a két együttes egymás elleni találkozóján rendre születik büntető, de ezek az ítéletek rendre nem nekünk kedveznek. említhetünk itt egy 2023 november 1-én lejátszott MOL Magyar Kupa találkozót, amikor szűk egyórai játék elteltével Zimonyi Dávid és Pethő Bence révén gyors gólváltást mutattak be a csapatok, majd a meccs záró szakaszában Berecz Zsombor szerzett újabb vezetést csapatának, utána viszont érdekes jelenet futott a pályán, amikor Hinora Kristóf tört előre a bal szélen szép cselekkel, majd ütközött Hudák Dáviddal, ami után a játékvezető sokak meglepetésére büntetőt ítélt, amiből a büntetőt ítélt, s amiből Novothny Soma jobbal a kapu jobb oldalába lőtt, lezárva ezzel a még nyitott kérdéseket. Akkori vezetőedzőnk Tamási Zsolt is bosszús volt a látottak alapján és akkori nyilatkozata végén meg is említette az esetet.: – Az első félidőben nem játszott jól csapatunk, érthetetlen kapkodás jellemezte az első negyedórát, több technikai hiba után helyzetbe is kerülhettek a hazaiak. A félidő felénél stabilizálni tudtunk, reális volt ekkor a döntetlen állás. Szünet után vérbeli kupacsata kerekedett a meccsből, mindkét csapat győzelemre játszott, a cserék is ennek szóltak. A második találatnál nem étették meg egymást játékosaink, ami után a Vasas végig tudta vinni támadását, a harmadiknál azonban úgy érzem téves ítélet született, hiszen labdát talált védőnk. Van olyan találkozó, amikor az ilyen eseteket vissza lehet nézni, sajnos itt nem.
Itt érdemel említést továbbá 2024 október 28-án játszott Merkantil Ban ligában játszott találkozónk is, amikor bő egyóra elteltével a középen felzárkózó Ugrai Roland lőtt 26 méterről, a labda Kiss Ákosról kipattant, de az érkező Horváth Rajmund közelről a hálóba lőtt.
Tíz perc múlva Hudák Dávid harcolt a labdáért a baloldalon előretörő Németh Barnabással, ami után a vendégek játékosa elesett, a játékvezető pedig meglepetésre büntetőt ítélt, amiből Ulbrik József jobbal a balra mozduló Hársfalvi mellett a kapu jobb oldalába lőtt. A találkozó záró perceiben Radó András jobb oldali szöglete után a középen érkező Patrik Osagie Iyimbor 10 méterről jobbal a kapu jobb oldalába lőtt, ezzel immár az előny a vendégekhez került. A hosszabbítás pillanataiban a vendégek kapujánál is történt büntetőgyanús eset, amikor a labdáért mozduló Szegi Vincét mezénél fogva látványosan lerántották, ekkor azonban szintén meglepő módon a játékvezető továbbot intett, a sípja néma maradt, pedig ez az előzővel szemben egyértelműbb szituáció volt. Tamási Zsolt sem értette a találkozó lefújása után, hogy ami az egyik oldalon véleményes, de megadja a játékvezető, a másik oldalon látványos és egyértelmű, azt azonban miért nem: – Mindkét csapat nagyon megszervezte a védekezését, ennek megfelelően kevés helyzet alakult ki. Nekünk úgy érzem több lehetőségünk volt a gólszerzésre, de a szerzett akciógólunk után sem éreztem, hogy gólt kapjunk. Egy rendkívül véleményes büntetővel egyenlített a Vasas, ami után nagy hibát követtünk el, amikor lemaradtunk az érkező középső játékosról. A végén Szegi lerántásáért büntetőt kellett volna kapnunk, de úgy tűnik, ami az egyik oldalon tizenegyest ér, az a másikon nem. Magunkat is okolhatjuk a vereségért, de ma nem a Vasas volt jobb.
Reményünket fejezzük ki az előttünk álló mérkőzéssel kapcsolatban, hogy vasárnap elmaradnak a hasonló esetek, és egyértelmű, tiszta szituációk fognak dönteni a pontok sorsáról, legyen az hazai, vagy vendég akcióval kapcsolatos egyaránt.
Szemtől-szemben egymás ellen, mesél a múlt
A két csapat egymás elleni mérlegét tekintve, a közelmúltbéli párharcait figyelembe véve eddig húsz alkalommal mérettetett meg egymással. E sorozatból néhányat kiemelve 2018-ban az itthoni gólnélküli döntetlen után a fővárosban sikerült nyernünk 4-0 arányban (Gsz: Nagy P., Herjeczki, Heffler, Szarka Á.), 2019-beni összecsapásunk alkalmával Balajti Ádám büntetője után elvitte a piros-kék gárda a pontokat az ALCUFER Stadionból (0-1), majd a következő meccsen Birtalan Botond vezető góljára Szarka Ákos válaszolt, de a hosszabbításban szerzett Hudák Dávid találattal sikerült a győzelem (2-1). 2020-ban Varga Barnabás öt percen belül szerzett duplájával tudtunk nyerni (2-0). Ezek után 2021 márciusában Lencse és Silye találataival osztoztunk a pontokon a fővárosban. Tavaly januárban játszott felkészülési meccsen a Fáy utcában nyertünk (2-3), majd ugyanott júliusban szintén barátságos találkozón Szalai és Soltész góljaival született döntetlen (1-1). A 2023 szeptember 24-én lejátszott bajnoki találkozón Novothny és Hidi M. találataival örülhettek a piros-kékek, majd a néhány nap múlva a MOL Magyar Kupa nyolc közé kerülésért vívott mérkőzésén Zimonyi D. és Pethő B. gyors gólváltása után az utolsó percekben esett Berecz – Novothny gólokkal ismét a fővárosiak örülhettek. 2024 március 17-én részünkről Medgyes Zoltán volt eredményes, amire Tóth Milán akcióból és büntetőből tudott válaszolni (1-2). Legutóbb 2024 október 28-án játszott egymással a két gárda a Merkantil Bank logában, amikor Horváth Rajmund vezető gólját követően büntetőből Ulbrik József , majd az utolsó percben Iyimbor Patrik volt eredményes, így ismét a fővárosiak örülhettek.
Szakmai vezetőnk gondolatai
Vezetőedzőnk Schindler Szabolcs csalódott a kisvárda elleni meccsel kapcsolatban, de bízik a fiúkban és a Vasas elleni jó eredményben: – Annak ellenére, hogy nem tudtunk nyerni a Kisvárda ellen, a találkozón nyújtott teljesítmény és a mutatott bíztató játék úgy érzem nagy lökést adott a csapatnak. Nagyon fontos lesz a későbbiekben, hogy higgyünk magunkban és abban, amit képviselünk, szerencsére ezt láttam a fiúkon egész héten. Leendő ellenfelünkről kijelenthető, hogy ők is hektikusak, hullámzó teljesítményt nyújtanak, ennek ellenére nagyon nehéz mérkőzésre számítok. Ki kell azonban emelni, hogy eddig hazai környezetben jól teljesítettek, három esélyes mérkőzésre számítok.
Helyszín és időpont
A Merkantil Bank Liga másodosztályú küzdelemsorozatának 26. fordulójára kisorsolt mérkőzése, a Vasas SC – Gyirmót FC Győr találkozó 2025 április 27-én vasárnap délután 17.00-kor kezdődik Budapesten a Fáy utcai Illovszky Rodolf Stadionban, de azok sem maradnak le az összecsapásról, akik esetleg nem tudják a helyszínen nézni, hiszen annak eseményeit, jeleneteit a www.gyirmotfc.hu oldalon található linkre kattintva élőben, később a YouTube-on keresztül felvételről, valamint honlapunkon olvasható állandó szöveges tudósításunkon követhetik.