Szívük megpihenni tér lent a mélyben,
Lelkükre angyalok vigyáznak fent az égben.
Legyen békesség velük a hosszú úton,
És áldd meg őket Istenem!
Életének 68. évében hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után elhunyt Tóth László, “Apuka” a Gyirmót FC örökös szurkolója.

 

Tóth László évtizedek óta látogatta mind a hazai, mind az idegenbeli mérkőzéseinket feleségével dr Horváth Gizellával, a Gyirmót FC jogi képviselőjével. Hazai mérkőzés nem kezdődhetett nélküle, sokszor még idegenbe is elkísérte csapatunkat.
Építész szakemberként – mint építész tervező mérnök és mint jogosultsággal rendelkező építész műszaki ellenőr – részt vett több gyirmóti szabadidő és sportcentrumot érintő beruházás kivitelezésében. Szakirányú felkészültsége, precíz, pontos és lelkiismeretes hozzáállása nélkül nem készülhettek volna el beruházásaink ilyen magas műszaki szinvonalon.
Neki köszönhetjük az Alcufer Stadion és a bentlakásos kollégium és sportszálló, valamint az azokhoz kapcsolódó infrastruktura, közművek, utak, parkolók kivitelezésének pontos végrehajtását, precíz ellenőrzését.
Apuka!
Hiányozni fog humorod, a kooperációkon mutatott pontos, precíz ellenőri munkád, amivel kivívtad mások tiszteletét, és barátságát!
Reméljük, hogy az égből tovább szurkolsz szeretett csapatodnak a Gyirmótnak, és ez után is minden meccsünkön velünk leszel a távolból.
Mindent megköszönve búcsúzunk a jó Isten nyugosztaljon!
Tóth Lászlót a Gyirmót FC KFT és a Gyirmót SE saját halottjának tekinti. Temetéséről később adunk tájékoztatást.
Gyirmót FC KFT
Gyirmót SE
Tulajdonosai, Vezetői, Tagjai, Munkatársai, Sportolói és Szimpatizánsai
Nevében