Gyirmót FC Gyõr II: 

Lovász Á. – Bedi N. (Nyakas 46. perc), Tiba L., Kovács – GalavicsD., Horváth R (Papp T. 60. perc). – Csongrádi M. (Tóvizi 46. perc), Tóth L.(Nagy B. 46. perc), Burányi (Dávid L. 60. perc), Szabó Á. – Éri D., Horváth D.

Vezetõedzõ: Nagy László

 

Nagy László vezetõedzõ értékelése:

– Mivel a hétközi gyakorló találkozónk a Komárom VSE ellen, ahavazás miatt elmaradt, így nagyon vártuk, hogy ismét mérkõzést játszunk. Énpedig, személy szerint a leginkább arra voltam kíváncsi, hogy mennyeire tudjukmajd alkalmazni azokat az elemeket, amelyeket a héten, az edzéseken sulykoltunk.Ilyen szempontból pedig elégedett is vagyok ezzel a felkészülési találkozóval,mert a srácok betartották a taktikai utasításokat és így a csapatjátékunktudatos volt. Az ellenfelünk, rutinos és nagyon jó fizikai adottságokkal rendelkezõmegyei elsõ osztályú csapat volt és ezért örültem, hogy gyorsasággal és azállóképességünk kihasználásával, most végig kézben tudtuk tartani a találkozót.A koncentráció terén azonban még mindig nagyon sokat kell javulnunk, mertsokszor gyermeteg hibákat vétünk és a támadásaink befejezéseinél is rossz döntésekethozunk. Tervszerûen dolgozunk tovább, hiszen nagyon dolgos hétköznapokvannak mögöttünk. Sajnos a sérülések azonban minket sem kerülnek el és ez nehezítia helyzetünket. Viszont lesz még három olyan edzõmérkõzésünk, amelyek után énis tisztán látom azt, hogy hol is tartunk, és kik azok a labdarúgók, akikreszámíthatunk.