Csapatunk legutóbb tétmérkőzésen a 2021-2022-es szezon OTP Bank Liga 4. fordulójában játszott a Mezőkövesd Zsóry FC együttesével, amelyet a Mezőkövesd Városi Stadionjában játszottuk. A Borsodban lejátszott mérkőzésen gól nélküli döntetlen született. Csertői Aurél által irányított együttesünk kitűzött célja itthon tartani a három pontot.

Csertői Aurél: Új edzővel a Mezőkövesd ragyogó eredményeket ért el, azt gondolom, hogy technikás jó játékosaik vannak. Célratörően fociznak nagyon nehéz ellenfél, habár minden ellenfél nehéz számunkra. Stabilabban kell védekeznünk és sokkal pontosabban kell támadnunk ahhoz, hogy a három pontot meg tudjuk szerezni.

Supka Attila: – Azt gondolom, hogy a Gyirmót egy masszív csapat, ezt bizonyítják azok a mérkőzések is, amiket láttunk róluk. Sok rutinos labdarúgóval rendelkeznek, vannak köztük olyanok, akik egyedül is képesek eldönteni a mérkőzéseket, gondolok itt például Nagy Patrikra, Simon Andrásra, vagy Varga Barnabásra. Nekünk ugyanúgy kell pályára lépnünk, ahogy az előző meccseken tettük, a Ferencváros elleni találkozót is beleértve, helyzeteket kell teremtenünk és azokat minél jobb arányban kell értékesítenünk. Lényeges, hogy fegyelmezettek legyünk és megfelelően koncentráljunk védekezésben, valamint támadásban egyaránt. A célunk az, hogy ponttal, pontokkal térjünk haza Gyirmótról. Nagyon fontos lesz ez a mérkőzés is számunkra, ugyanis minden találkozónak, minden megszerzett pontnak és győzelemnek óriási jelentősége van ebben a 12 csapatos bajnokságban, ennek szellemében készülünk a szombati mérkőzésre. 

2021.08.22. 15:45 | Mezőkövesd – Gyirmót FC Győr 0-0 | Mezőkövesd Városi Stadion | OTP Bank Liga NB I 4. forduló