GYIRMÓT FC GYŐR II – VIDEOTON FC II 1-1 (0-1)

2016.09.25. 11.00-óra, Győr-Gyirmót, Alcufer Stadion, 100 néző
NB III, Nyugati csoport, 8. forduló
JÁTÉKVEZETŐK: Kovács Imre – Molnár István, Török Katalin
ÖSSZEÁLLÍTÁSOK:

GYIRMÓT FC GYŐR II: Hrabina A. – Nagy S., Nagy B., Lázár P., Veres M. – Kőris K. (Aranyos M. – 88.p.), Szabó T., Borkai Á. – Farkas Z., Kovács Zs. (Irmes D. – 71.p.), Orovecz Á. (Tóth N. – 58.p.)
VEZETŐEDZŐ: Nagy László

VIDEOTON FC II: Gyánó J. M. – Baksa D., Varga B., Schiller P., Réti P., Barczi D., Kovács S., Sejben V., Bódi Á., Bévárdi Zs. (Kondor K. – 65.p.), Fejes A.
TUDÓSÍTÁS:
35.p. Bal oldali szöglet után Schiller megcsúsztatott labdája Nagy Bálintról lerült kapunkba. 0-1
70.p. Borkai mintaszerű átadása után Farkas adott keresztbe a jobb szélről betörő Tóth Norbertnek, aki a rövidre elmozduló Gyánó helyén laposan a kapuba passzolt. 1-1
VÉGEREDMÉNY: 1-1
ÖSSZEGZÉS:
A Videoton kezde jobban a mérkőzést. Az első 15 perc után pedig főleg a több bravúrt is bemutató Hrabina Alexnek köszönhettük, hogy nem sikerült vezetést szereznie a székesfehérváriaknak. Az idő múlásával valamelyst csökkent a piros-kékek nyomása, de a 35. percben egy szerencsés góllal meg tudta szerezni a vezetést Disztl László csapata.
A második játékrészben több veszélyes ellentámadást is tudtunk vezetni, de ezeket rendre jól levédekezték a vendégek, egészen a 70. percig, amikor egy tetszetős akció végén sikerült egalizálnunk. A mérkőzés ezután mindkét fél javára eldőlhetett volna, de végül maradt az igazságosnak mondható döntetlen.