Leigazoltuk Gunyhó Ferencet utánpótlás igazgatónak, mely jó döntésnek bizonyult. Érkezésével soha nem látott szintre emelkedett a gyirmóti utánpótlás futball. Szerzõdtetünk 5 új edzõt, és Feri Bácsi vezetésével igazoltunk 145 labdarúgót, valamint kikértünk 254 játékengedélyt!

Az utánpótlásban dolgozó valamennyi kollégának, labdarúgónak és szülõnek szeretnénk megköszönni ezt az áldozatos munkát és hozzáállást és ígérjük, hogy nem állunk le, hiszen a munkát még nem fejeztük be!

A Gyirmóton játszó valamennyi labdarúgónak, szüleiknek és hozzátartozóiknak kívánunk a jövõ esztendõre nagyon jó egészséget és boldogságot!

Hajrá Gyirmót!

 

A profi futball a Gyirmót FC szervezetében, az utánpótlás (amatör) a Gyirmót SE (Sportegyesület) keretén belül mûködik.

Az operatív munkát mindkét helyen a klubigazgató, Margitai Zoltán irányítja.

 

 

 

Az SE utánpótlás szakmai munkájáért a 2011. nyarán szerzõdtetett up. igazgató, Gunyhó Ferenc felel.

 

 


A 2011/2012-es évi bajnokságban és kupákban szereplõ csapatokat 14 fõ szakképzett edzõ irányítja:

U.19      Varga László – Weitner Ádám
U.18      Radics Zsolt
U.17      Gulyás Imre
U.16      Gyurmánczy Attila
U.15      Izsáki László
U.14      Kiss Zoltán
U.13      Domanyik Szilárd
U.12      Bencze Károly
U.11      Nagy László
U.10      Nagy László – Kálmán Tíbor
U.8-9     Polyák Gábor
U.6-7     KálmánTíbor

Kapusedzõk:

6-13 éves kor   Deli Zoltán
14-19 éves kor  Boros Lukács


Jelenlegi helyzet az SE-ben:

Az U 12 – U 19-es korosztály csapatai az országos, MLSZ által szervezett, NB II.-es utánpótlás bajnokságban szerepelnek.

A Gyirmót SE mindegyik korcsoportban 2-2 csapatot nevezett, így szerepel az U 19-es bajnokságban a 18 éves csapat,  a 17 éveseknél az U 16-os csapat, a 15 éveseknél az U 14-es csapat és a a 13 éveseknél pedig az U 12-es csapat. A páros évjáratú csapatok (U 18, U 16, U 14 és U 12) esetenként egy évvel idõsebb, tapasztaltabb és fizikailag fejlettebb ellenfelek ellen játszottak.


A gyerekfutball csapatai (U 6 – U 11) a több megyét átfogó Régiós Bajnokság Kölyökligában és az MLSZ Bozsik-Mol program rendezvényein szerepelnek.

A bajnokságok és kupák rendszeres szereplési és fejlõdési lehetõséget biztosítanak. A csapatok és a játékosok összlétszáma, minõsége, az edzõk végzettsége megfelel az NB I.-ben jelenleg elvárt feltételeknek. A jövõbeni NB I- es szereplés esetén a pályák száma, minõsége, a világítás, az öltözõk, a parkolás és a biztonsági feltételek az UP csapatok esetében is megfelelnek a versenyszabályokban elõírtaknak.

 

Hogyan jutott el idáig a gyirmóti utánpótlás?

Kellett a feltételek meglétére alapozott vezetõi döntés. Lényege, hogy minél több gyerek számára legyen meg a sportolási lehetõség és ezzel együtt fejlõdjön a minõségi futball.

Saját erõbõl, saját utánpótlásból felkerülhetnek a tehetségek a felnõtt profi csapatba. Elsõ lépésként szerzõdtettünk a felnõtt és utánpótlásban is jártas vezetõt, valamint négy rutinos edzõt (Gunyhó Ferenc szakág vezetõ, Gulyás Imre, Gyurmánczy Attila, Domanyik Szilárd, Kálmán Tibor).

Belsõ átszervezésekkel mindenki a megfelelõ csapathoz került, és el tudta látni a feladatát.

A célok eléréséhez a játékosok számát kellette növelni. A szülõkre háruló terhek csökkentek azzal, hogy a Gyirmót SE-ben – a máshol szokásos  tagdíjfizetéstõl eltekintünk.

A felkészülési idõszak végére az edzõk közremûködésével sikerült optimálisra feltölteni a kereteket. Az átigazolási idõszakban 40 fõ játékost új igazolásként (szûz) sikerült bevonni a labdarúgásba. Százöt (105!) fõt más klubokból igazoltunk. Összesen 254 játékengedélyt váltott ki a Gyirmót SE.

A csapatok az õszi mérkõzéseket a saját keretükkel képesek voltak lejátszani, nem szorultak egymás kisegítésére. A korosztályos képzés elvei alapján többnyire mindenki a saját korosztályában szerepelt. Ez alól kivétel a tehetségek felfelé áramlásának engedélyezése.

Hosszú ideig tartó súlyos sportsérülések nem voltak. Október hónapban az edzõk bekérték az iskolai ellenõrzõket és a jegyek alapján dicsértek vagy elmarasztaltak.

Menet közben a tárgyi feltételek bõvültek és javultak. Elkészült 7 db új öltözõ fürdõvel, különféle méretekben 8 db új hordozható alumínium kapu és 2 db mozgatható sorfal.

Az õszi beszerzések alapján mérkõzés és szabadidõ felszerelések az NB I.-es szintnek megfelelnek.

A gyerekfutball csapatai 6 garnitúra komplett kék-sárga színkombinációs öltözetet (120 db) kaptak.

Kiosztásra került a csapatok között 160 db 5-4-3-as méretû ADIDAS labda. Régóta dédelgetett közös vágya teljesült a szülõknek, játékosoknak és a klubnak. Decemberben kiosztásra került 245 db Jako felszerelés alapcsomag. A csomag tartalmaz, egy komplett (alsó+felsõ) melegítõt, széldzsekit, pólót, rövidnadrágot és utazótáskát.

Rövidtávú tervek között szerepel egy mûfüves és egy füves pálya építése, a technikai háttér javítása (mosoda, kommunikáció és a pályagondozás) valamint 4 db új öltözõ telepítése.

A játékosok körében meghirdetjük azt a programot, amely nemet mond a drogra, alkoholra és dohányzásra.

A klub tervei között szerepel, hogy kulturált körülmények között növekvõ számban vendégül láthassa felnõtt és utánpótlás mérkõzéseken a szülõket, hozzátartozókat és szimpatizánsokat.

Óriási eredménynek lehet értékelni a törvényi lehetõségek által megnyílt további pénzforrások megjelenését a klub életében. Ezek a források elõsegítik, hogy munkánkat még nagyobb intenzitással végezzük.
Külön köszönet illeti elnökünket és a szponzori kört, akik megteremtik a lehetõségét az utánpótlás ilyen szintû munkájához. Terveik szerint 2012-tõl további két pálya épül, így segítve a munkavégzést.

A Gyirmót SE nevében kívánunk Boldog Újévet Mindenkinek, vezetõknek, alkalmazottaknak, labdarúgóknak és a szülõknek.

 

 

U 19

 

 

 

 

Varga László edzõ:

A tavalyi bajnoki cím után bizakodva vártuk az új idényt, és hasonló folytatásban reménykedtünk. Nyáron több játékos eligazolt NB III-as és megyei csapatokhoz, helyettük 6 új játékos érkezett, akik zökkenõmentesen beilleszkedtek a csapat szerkezetébe. Az õszi 15 mérkõzésbõl 13 megnyertünk, 2 vereségünk volt. A bajnokság felénél 
a 2. helyen állunk, egy ponttal lemaradva a listavezetõ Soprontól. Az edzéslátogatottság, a mérkõzésekhez, az edzésekhez a játékosok hozzáállása jó volt. Gyirmóton kiváló feltételek vannak az eredményes munkához. A játékosok szívesen járnak edzésre, a hangulat, a csapatszellem nagyon jó. Több tehetséges játékos van a keretben,akik 
reményeim szerint idõvel magasabb osztályban is bizonyíthatják tudásukat. Bízom benne,hogy egy jó téli felkészüléssel, megfelelõ hozzáállással megnyerjük a bajnokságot.

Kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek!

 


U 18

 

 

 

 

Radics Zsolt edzõ: 2011 nyarán új csapatot kaptam U18 néven. Ez azonban csak részben igaz, mivel 11 játékost vittem fel magammal a korcsoportjának megfelelõen. A nyár folyamán, a felkészülés alatt kaptam, és igazoltam még 7 játékost. Így egy 18 fõs kerettel vágtunk neki a bajnokságnak.

Ez a bajnokság erõsebb a tavalyinál, melyet bizonyít, hogy nincsenek a különösen nagy gólkülönbségû gyõzelmek. Az elsõ nyolc helyezett szorosan követi egymást a tabellán.

Mi a 3. helyen állunk, 5 ponttal leszakadva az U19-es csapatunk mögött.
A fiúk az edzéseken megfelelõ létszámmal vesznek részt, és tudásukhoz mérten, megfelelõ odafigyeléssel hajtják végre a különbözõ feladatokat.

A mérkõzéseket megfelelõ hozzáállás jellemezte, ha a játék akadozott, akkor küzdeni tudással ellensúlyozták a hibákat.

Egy jó téli felkészüléssel, és az õszihez hasonló hozzáállással, edzéslátogatással tavasszal is hasonló teljesítményre leszünk képesek.
A téli felkészülés már január 3.-án kezdõdik a Barátság Parkban egy jó újévi játékkal.
 
Találkozó január 3. 15.45-kor a Barátság Parkban.

 

 

U 17


 

 

 


Gulyás Imre edzõ:

U17-es csapat õszi teljesítménye, értékelése:

4.hely, 70 rúgott gól

Góljainkat rúgták:

Németh Benjamin 16; Markó Dániel 14; Madarász Márk 10; Schauer Ábel 9; Grósz Zsolt 6; Kállai Valentin 3; Balázs Bertalan 3; Szigeti Norbert 2; Biczó Balázs 1; Hujber Márkó 1; Nagy Patrik 1; Hutvágner Márk 1;Németh Szabolcs 1; öngól 2

21 kapott gól; +49 gólarány

15 meccs – 12 gyõzelem, 3 vereség, döntetlent nem játszottunk.

Minden mérkõzésen  a gyõzelemre játszottunk, ami be is következhetett volna,  ha jobban tudunk koncentrálni. Az  élmezõny nagyon szoros, ami arra ad biztatást, hogy már ismerjük a csapatokat és csak rajtunk múlik, hogy a végén hova érünk. Én bizakodó vagyok, mert vannak biztató jelek.

Például:

– Pápa mérkõzés;

– csapategység: “Tudunk együtt nevetni és sírni”, ami nagyon fontos, mert ki tudjuk egymást segíteni.

Felkészülésünk:

2012 január 16-án kezdünk 16:30-kor. Edzésekkel és edzõmérkõzésekkel készülünk a tavaszra.

Szezon közben a csapon belül volt egy horgászverseny, amit aki kihagyott, sajnálhatja. Szép pontyokat és kárászokat fogtunk, azaz fogtak a gyerekek, mert az edzõ beégett, mert õ  volt aki nem tett kárt a halállományban.

Legtöbb halat Balázs Berci fogta, a legnagyobbat Németh Szabi. Utólag is köszönetet mondok Áron anyukának a segítségéért.

Tisztelt szülõk!

Büszkék lehetnek fiaikra, mert úgy gondolom, ezek a srácok az életben is meg fogják állni a helyüket, jó úton haladnak.  Tudom, hogy két helyen helytállni nagyon nehéz – az iskolában és a pályán -, de a vas is úgy erõsödik ha edzõdik. Közösen oldjuk meg a problémákat, ha akadnak, mert közösek a céljaink.

Köszönöm  a szülõknek, vezetõknek, tulajdonos uraknak a bizalmat, amit a csapatunk felé sugároznak!

Nagyon boldog karácsonyt és még eredményesebb újévet kívánok egészségben!

 

 

U 16

 

 

 

 

Gyurmánczy Attila edzõ

Csapatunk szereplését stabil jónak értékelem!

7.Hely, 27pontot gyûjtöttünk, 51-29 gólarányunk +22, 9 gyõzelem 6 vereség


Érdekesség, nem játszottunk döntetlent a félév során.

Eseménydús mérkõzéseket játszottunk végig gyõzelemre játszva! Pozitív hozzáállás eredményeképp végig izgalmas több gólos mérkõzések jellemeztek bennünket. Tetszett hogy a mérkõzéseken mindig sok helyzetet sikerült kialakítanunk! 

Sajnos a kihasználásuk már nem sikerült olyan hatékonyan. Feladat a jövõben ezeken javítani, valamint a technikai képzettségünket tovább fejleszteni.

Fizikális téren nagy fejlõdés tapasztalható, amit a mérkõzések bizonyítottak. Kirívó probléma sem edzésen sem mérkõzésen fegyelmezettség terén nem volt. Az edzés látogatottság a szokott marad, a feltételek adottak a további fejlõdéshez.

Mindenkinek Kellemes Karácsonyt és Boldog Új Évet Kívánok!

 


U 15

 

 

 

 

Izsáki László edzõ

A második helyen záró U15-ös csapat többségében kinõtte korosztályát, ezért a szerény létszámból kifolyólag nehéz helyzetbe került csapatunk. Elsõ feladat a létszám feltöltése volt, mely sikeresen zárult.

Ezután megkezdõdött a munka, illetve a csapat szerkezetének kialakítása. A nehéz sorsolásnak köszönhetõen a bajnokság elsõ harmadában kevés pontot sikerült szereznünk, mely a gyerekek, illetve a szülõk körében is némi elkeseredésre adott okot.

A második harmadra már kezdett az állomány egységessé válni, valamint a játékosok kezdték átérezni, hogy a gyirmóti színekért mindent meg kell tenniük. Ennek, továbbá a rendszeres edzéseknek köszönhetõen elkezdtük folyamatosan nyerni a mérkõzéseket.

A mérkõzéseken nem mindig sikerült tetszetõsen játszani, de a jó hozzáállásnak köszönhetõen sikerült szép eredményeket elérnünk.

Véleményem szerint az elõzményeket figyelembe véve a 7. hellyel eredményes félévet zártunk, idõrõl-idõre javultunk és ezt a folyamatot a jövõben is tartani szeretnénk.

Ezúton kérnék minden kedves szülõt, hogy az ideihez hasonlóan továbbra is támogassák játékosainkat, és ezáltal járuljanak hozzá gyermekeik sikereihez.

Végül engedjék meg, hogy boldog újesztendõt kívánjak minden gyermeknek és kedves családjuknak.

 


U 14

 

 

 

 

Kiss Zoltán edzõ:
 
Lényeges változás történt az elõzõ évekhez képest, ugyanis áttértünk a korosztályos képzésre és ez azt jelentette, hogy számos játékost kellett igazolni a szezon elején. A kezdetben 13 fõbõl álló csapatlétszámot sikerült feltölteni 22-24 fõre, többen érkeztek az ETO FC-bõl, Gyõri Dózsából, Üstökösbõl és más egyesületekbõl.

Egy teljesen új csapatot kellett kialakítani, ami nem ment zökkenõmentesen, hiszen különbözõ elõképzettséggel érkeztek az új játékosok a csapathoz. Külön problémát jelentett az egy év hátrány, hiszen a 15 évesek között szerepelünk, ami elsõsorban fizikai elõnyt jelentett az ellenfeleknek. Ennek ellenére a bajnokságban mindenkinek 
kemény ellenfelei voltunk és nem vallottunk szégyent.

A jelenlegi 10. hely reálisnak mondható és egy kis szerencsével 6-8 ponttal is többet szerezhettünk volna.

Technikailag, taktikailag látható volt a fejlõdés az õszi szezon végére, érdekes módon a jobb csapatok ellen jobban ment a játék és a Hévíz és az ETO FC ellen már kifejezetten jól játszottunk.

Törekedtem arra, hogy mindenki játéklehetõséget kapjon a keretben és ez a jövõben is így lesz. Úgy vélem jó úton haladunk és tavasszal sok csapatnak okozhatunk meglepetést.

A tavaszi felkészülést január 16-án kezdjük 15.oo-kor a Barátság Sportparkban. Heti 2 alkalommal teremben, 2 alkalommal pedig szabadtéren edzünk. Szeretnénk részt venni teremtornákon és minél több alkalommal edzõmérkõzést játszani a felkészülés során.

Kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek!
 

 

U 13

 

 

 

 

Domanyik Szilárd edzõ:

Új edzõként kerültem az U 13 csapathoz. Elsõdleges célom az volt, hogy bevezessem a gyerekeket a nagy pályás foci minden rejtelmébe. Elõször fel kellett mérnem a srácok képességeit illetve adottságait. Miután megismerkedtünk, nagyon intenzív munkába fogtunk. Heti négy edzéssel próbáltuk a technikai illetve taktikai képességeket fejleszteni, de nagy hangsúlyt fektettünk a mozgáskoordinációra is. Ebben nagy segítségemre volt Polyák Gábor, amit ezúttal is köszönök.

A jól sikerült felkészülés után, nagy várakozással indultunk neki az õszi szezonnak. Mivel én a támadó foci híve vagyok, minden meccsen 4-3-3 felállásban játszottunk. Megpróbáltuk az ellenfeleinket nyomás alá helyezni, ezáltal hibára kényszeríteni õket. Ez a támadó taktika jól mûködött általában, hiszen kiváló meccseket játszottunk, sok 
gólt lõttünk.

Nagyon örülök, hogy sok minden visszaköszönt azokból a dolgokból amit gyakoroltunk.

Azt gondolom eredményes õszi szezont zártunk, hiszen mindössze négy pontra vagyunk a dobogótól!

Tavasszal minden meccset meg akarunk nyerni, így biztosan dobogósak lehetünk. Ez a célunk.

Egyénileg nem szeretnék senkit kiemelni, ezt majd az öltözõben. Csapatként jól funkcionáltunk.

Meg szeretném köszönni mindenkinek aki segített a csapat körül és innen kívánnék KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET és BOLDOG ÚJ ÉVET !!!

 

U 12

 

 

 

 

Bencze Károly edzõ:

2011. július 25-én kezdtük meg a közös felkészülést a 2000-es korcsoporttal a bajnokságra. A játékos keret részben adott volt, de szükséges volt új játékosok igazolására is.

Fõ célunk volt ebben az idõszakban a labdarúgás alapozásának a megvalósítása. A játékosok és az edzõ is motivált volt, hiszen más edzés módszerrel kellett a játékosokat felkészíteni a mérkõzésekre.

Az edzések látogatottsága 85 %-os volt.

A közel négy hónap alatt összesen 76 edzésen és mérkõzésen vettek részt a játékosok, ami azt jelenti, hogy 1,5 naponta kaptak a játékosok képzést és terhelést. Ez magas számnak tekinthetõ ebben a korcsoportban is.

Az õsz végére fejlõdés mutatkozott a meg a tudatos játékrendszer alkalmazásában, fõleg a támadások felépítésében. 

Elõrébb kell lépnünk  a játékosok mentális felkészítésében.

Összességében az õszt – egy erõs bajnokságban – a 12. helyen zártuk.

Jó téli felkészüléssel két-három hellyel szeretnénk elõrébb végezni a bajnokságban. A játékosok képessége és hozzáállása, biztosítja a kitûzött céljaink elérését.

A téli felkészülést heti három edzéssel (egy szabadtéri és két termi ) 2012. január 09-én hétfõn 17.15 órakor kezdjük meg.

Az U-12 korcsoport évzáró rendezvénye Gyirmóton az Aranyhal étteremben került sor 2011.december 16-én pénteken 
18.00 órától. A rendezvényen 21 játékos és 25 szülõ vett részt.
Kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek!
 

 

U 11 –  10


 

 

 

 

Nagy László edzõ:

Az idei év volt az elsõ, amikor a 10 és a 11 éves korcsoport is elindult a Kölyökliga bajnokságban, plusz a 11 évesek az idõsebbek között is nevezve lettek. Az U-11-es csapat a várakozásomnak megfelelõen szerepelt a nagyobb pályás bajnokságban, de a saját korosztályuk között nem tudták kiharcolni a felsõházba jutást, bár kis szerencsével 
sikerülhetett volna, de nagyon nagy fejlõdést tapasztaltam náluk és a jövõ évre sokkal magasabb elvárasokat támasztok eléjük, mivel nagy reményeket fûzök hozzájuk.

A 10 évesek viszont a várakozásaimat alulmúlták, mivel az elõzetes ismereteim alapján Õket egyértelmûen a Kölyökliga felsõházába vártam, de sajnos Õk sem tudták ezt kivívni. Ígéretes csoportról van szó, ezért eltökélt szándékom a tavaszi megmérettetésen az összes ellenfél ellen sikeresen megvívni a mérkõzéseket!

Összességében a tavalyi félévet pozitívan értékelem, mert mindkét korosztálynál egyenletesen emelkedõ fejlõdést tapasztaltam – köszönhetõ, a rendszeres és magas létszámmal látogatott edzéseknek – és ez lesz a fõ cél a következõ szezonban is!

A tavaszi felkészülést január 18.-án kezdjük a Nádorvárosi Közoktatási Központban és március 9.-éig fedett tornacsarnokban tartom. Heti 2-3 foglalkozást tervezek a csapatnak, nagy hangsúlyt fektetve a játékosok technikai – és fizikális fejlesztésére! Márciustól újra a szabadban, a gyirmóti pályán készülünk a soron következõ mérkõzésekre. A felkészülésben fontos szerepet szánok a teremtornának!

Kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek!

 

U 9

 

 

 

 

Polyák Gábor edzõ:

2010 augusztus óta vagyok ennek a csapatnak az edzõje, azóta 47 edzést tartottam a srácoknak.

Örömmel vettem észre már az elején, hogy fegyelmezett, és fejlõdni akaró játékosok alkotják a csapatot. 

Az idei szezonban 9 igazolt játékosunk volt kezdetben, amit sikerült 19-re feltornázni. Jelen pillanatban 17 játékos van, sajnos ketten lemorzsolódtak. Ez egy ideális létszám, mivel ha túl sokan lennénk az nem lenne megfelelõ,  gátolná az egyéni fejlõdést.
 
Tudom, hogy a gyerekeknek és a szülõknek is fontos, hogy a tornákon jól szerepeljen a csapat, de számomra sokkal fontosabb, hogy amit tanítok az edzéseken, azt viszont lássam. És mindenki a képességeihez képest a legjobban fejlõdjön.

Örülnék ha a gyerekek a számtalan értelmetlen tv mûsor helyett foci meccseket néznének a tévében, abból is rengeteget lehet tanulni, már ilyen kiskorban is.

Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy szabad idejében  inkább a mozgást és a focit válassza a számítógép helyett.

Nagyon lényeges, hogy az iskolában is jól teljesítsetek, ezért ezt januárban is ellenõrizni fogjuk a vezetõkkel.

Köszönöm szépen a szülõknek a kitartásukat és remélem a jövõben sem fog csökkeni a lelkesedésük.

Tornák:

Ebben a félévben remekül szerepeltünk a 3 Bozsik tornán amibõl egyet megnyertünk és a másik kettõben is döntõt játszottunk.

A kölyökligában pedig a felsõházba jutottunk, mivel 16 pontot szereztünk a két tornán összesen és így az ETO és a Csanak után a 3.helyen  jutottunk az erõsebb tavaszi csoportba.


A Félév Legjobbja:

Ásványi Gellért, aki külön ajándékban részesül!! Úgy gondolom, hogy Te voltál az aki az összes tornán kimagasló teljesítményt nyújtottál és ezért kapod ezt a kis ajándékot!!!

Kellemes ünnepeket mindenkinek!

 

U 8; U 7; U 6

 

 

 

 

Katona Tibor edzõ:

Az egyesület legfiatalabb futballutánpótlás korcsoportját 2011 nyarán vettem át Bence Károly edzõ kollégámtól, aki 8-10 nagyon ügyes tehetséges – fõként 2004-ben született – focipalántát irányított hozzám.

Gunyhó Ferenc szakmai vezetõ a munka megkezdését követõen két feladatot kért:

1. A kiskorcsoport létszámának növelése, különös tekintettel az óvódás korú gyermekek toborzására. A csapat optimális bázislétszámát, melyet az idén el kellene érnünk, 20 fõ körül határozta meg.

2. Mind az U 7, mind az U 8-as korcsoport saját korosztályában történõ versenyeztetése, ezen tornákon – házigazdaként – Gyirmóton rendezett fordulókat is vállalva.

Az õszi iskolakezdést követõen létszámunk meredeken emelkedett, októberre 18 igazolt kisfutballistánk látogatta az edzéseket. Jó hatással volt a létszám növekedésére, hogy a gyirmóti óvodát vendégül látta egyesületünk egy „foci délelõttre”, ahol az ovisok a nagycsapattal egy közös fotón szerepelhettek, továbbá játékos edzésen vettek 
részt.

Az U 8-as korosztály a VI. Regionális Kölyökligában szerepelt, ahol az Északi csoport elsõ helyezettje lett. Így tavasszal a felsõ ágban folytatja a küzdelmeket, nagyon erõs csapatokkal mérkõzve.

Az U7-es korosztály az MLSZ által szervezett Bozsik Program Gyõr-Ménfõcsanak körzetének csapataként három õszi futballtornán vett részt. A gyerekek derekasan kitettek magukért, lelkesen és fegyelmezetten, ugyanakkor eredményesen futballozva tették le névjegyüket a legkisebbek között.

Itt focizik egyébként az egyesület legfiatalabb igazolt játékosa: Ásványi Domonkos , aki 2006. 06.02.-án született. Gratulálunk és eredményes pályafutást kívánunk neki.

Az év végén megrendezett, nagyon jó hangulatú Karácsonyi záró vacsorán Nagy László edzõ, és Deli Zoltán kapusedzõ kollégákkal közösen értékeltük az évet. A szülõk egybehangzó véleménye alapján kijelenthetõ, hogy az eredményes munka, a kiváló feltételek mellett, a gyermekközpontú utánpótlás nevelésnek is köszönhetõ.

Kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek!

 

Kapusedzõk:

 

 

 

 

Boros Lukács:

A Gyirmót SE kapusainak értékelése: A gyirmóti utánpótlás kapusai 14 évestõl a 19 évesekig tartoztak hozzám.

Heti két alkalommal végeztük a csapatoktól teljesen külön az edzéseket.

Az edzéslátogatottság vegyes képet mutat. 2-3 kapus szinte minden edzésen jelen volt, õket dicséret illeti. 5-6 kapus az edzések 60-70%-án  vett részt.

Sajnos voltak olyanok is akikkel csak  ritkán találkoztam az edzésen. Összességében minden edzésen 6-8 fõvel tudtam dolgozni.

Ami nehézséget okozott, az a kapusok különbözõ szintû felkészültsége, amit csoportok kialakításával oldottam meg.

Fontosnak tartottam és tartom most is, a kapusok edzõivel való állandó kapcsolattartást. Ez szerintem nagyon jól mûködött közöttünk. Közösen kiértékeltük a kapusok mérkõzésen elõforduló hibáit és ezek figyelembevételével alakítottam az edzésmunkát.

A hibák megbeszélése után, mindig bátorítottam õket a továbbiakra tekintettel. Ami egy kicsi érdekesség volt, hogy a tehetségesebb kapusok hanyagolták az edzéseket és lazábban végezték a feladatokat. 1-2 kevésbé ügyesnek mondható játékos szinte minden edzésen részt vett. Nekik elmondtam: sok  szorgalommal és munkával nagyon sokat lehet 
fejlõdni és így utolérhetik az ügyesebbeket. A tehetségeseknek mindig azt mondom, hogy a tehetség önmagában kevés komolyabb eredmények eléréséhez.

Az edzések jó hangulatban zajlottak, ami természetesen nem ment az edzésmunka rovására.

Kollégáimmal egyetértünk abban, hogy kapusposzton további erõsítésre van szükség a csapatoknál. Bízom benne, hogy hamarosan kinövi magát egy olyan kapus, aki a felnõtt csapatunkban is bemutatkozhat. Ehhez kívánok minden kapusnak sok sikert és egészséget, illetve mindenkinek aki a gyirmóti labdarúgásért dolgozik, Kellemes Karácsonyt és Boldog 
Újévet!

 

 

 

 

 

 

Deli Zoltán kapusedzõ:

2011 tavaszától foglalkozom 12 évnél fiatalabb kapusokkal a Gyirmót se -nél. Nekem most érkezett el ez az idõ amikor a tudásomat megpróbálhatom átadni.

Nagy öröm számomra, hogy nagyon lelkesek és szorgalmasak a gyerekek, még az otthoni házi feladatot is elvégzik.

Heti két alkalommal tartottam az idén az edzéseket, amelyeken az edzésen való részvétel nagyon pozitív volt, ezúton is köszönöm az edzõkollégáknak, hogy türelmesek voltak kapusaikkal szemben.

A gyerekeket két csoportba osztanám vannak a kezdõk és a haladóbbak. Mind a kettõ külön edzés munkát igényelnek, de örömömre szolgál, hogy mindkét csoportnál látok fejlõdést és affinitást arra, hogy kapusok szeretnének lenni, és ezért sok mindent megtesznek. Mindenkinek jó pihenést sikeres új esztendõt és sok gól nélküli mérkõzést kívánok!