Sajnos nem sok sikerélményünk volt az elmúlt hétvégi déli kirándulásunk alkalmával, amikor a rivális Szeged-Csanád Grosics Akadémia vendégei voltunk, ugyanis a hazaiak villámrajtot véve Gajdos buktatásáért megítélt büntetőből Géresi révén korán előnybe kerültek. Félóra elteltével Simon A. válaszolhatott volna, de lábbal és fejjel sem sikerült értékesítenie helyzetét. A kimaradt lehetőségek megbosszulták magukat, hiszen a játékrész záró pillanataiban egy újabb 11-esből növelte előnyét a szegedi gárda.

Fordulás után korán emberelőnybe került együttesünk, ami után támadóink többször is eljutottak a hazai kapuig, de igazán veszélyes helyzet ritkán alakult ki. Ezzel szemben a szegedieknek ezen a napon minden sikerült, hiszen egy szabadrúgás után ismét örülhettek, míg az adódó szépítési lehetőségnél a vendégbüntető kimaradt. Ezzel a vereséggel az is eldőlt, hogy a két csapat helyet cserélt a tabellán.

Kesergésre és a sebek nyalogatására annál inkább sincs idő, hiszen vasárnap következik a bajnoki sorozat záró fordulója, amikor a már élvonalba jutó helyen végző MTK Budapest látogat az ALCUFER Stadionba. a vendégek szakvezetője Horváth Dávid vezetőedző beharangozó gondolataiban kifejtette: – minimum elvárás volt, hogy feljutó helyen végezzünk együttesünkkel, és ezzel megszerezzük a jogot az első osztályba jutáshoz. Személyesen is óriási siker számomra és hatalmas szó az életemben, hogy mindennek részese lehettem. Hosszú volt az év, győzelmi sorozatokkal, ugyanakkor voltak mélypontok is, amire meg kellett találni a megoldást. Úgy érzem ez sikerült, hiszen a 21. fordulótól feljutó helyen voltunk és nagy volt az előnyünk a tekintetben, hogy elmondhassuk, tervezhetjük az NBI-es jövőt. Teljesen más karakterű a másodosztály bajnoki sorozata, mint az első, de az, hogy tavasszal kilenc mérkőzést is kapott gól nélkül hoztunk le, ez nagy szó. A győzelmi sorozatunkra nagyon büszke vagyok, de ugyanakkor ezzel szemben nehéz volt megélni a sikertelen időszakot.

Kollégája Csertői Aurél a találkozót megelőzően elmondta: – az utolsó mérkőzés is nagyon fontos, hiszen profi csapat vagyunk, kell a sikerélmény, mi több, ha az eredmény úgy alakul, még negyedik helyen végezhet csapatunk. Mindent bele kell adni a játékosoknak, hiszen hazai pályán szeretnénk győzelemmel búcsúzni. Az MTK-nak is vannak sebezhető pontjai, hiszen már ők is szenvedtek vereséget, így ha támadóink megfelelően játszanak, míg az ő védőik kevésbé, akkor igenis van keresni valónk.

Az utóbbi fordulókban mindkét csapat rapszodikusan szerepelt, hiszen a vereség és a döntetlen ugyanúgy ott van az eredménylistán, mint a győzelem.

Egymás ellen szintén lehetne az előbbi jelzőt használni, ugyanis 2019-ben azz MTK örülhetett az ALCUFER Stadionban, majd egy döntetlen után 2021-ben mi hoztuk el a pontokat a fővárosból, míg a 2022-es sorozatban egy itteni pontosztozkodás után utoljára a hazaiak sikerével zárult a két együttes mérkőzése.

A Gyirmót FC Győr tulajdonosai, cégvezetése, játékosai és munkatársai köszönik az egész éves támogatást és szurkolást, amit nyomatékosítottak a tekintetben, hogy a vasárnapi mérkőzést térítésmentesen, regisztrációs jeggyel tekinthetik meg a kilátogató nézők.

A Merkantil Bank liga másodosztályú küzdelemsorozata 38. fordulójának mérkőzése, a Gyirmót FC Győr – MTK Budapest találkozó 2023 május 21-én, vasárnap 17.00.-kor kezdődik a Gyirmóti Sportcentrum centerpályáján, az ALCUFER Stadionban, de azok sem maradnak le az összecsapásról, akik esetleg nem tudják a helyszínen nézni, hiszen annak eseményeit, jeleneteit az Oxygen Media felvételének köszönhetően a www.gyirmotfc.hu oldalon található linkre kattintva élőben, később a YouTube-on keresztül felvételről, valamint honlapunkon olvasható állandó szöveges tudósításunkon követheti.