Ismét túl vagyunk két fontos mérkőzésen, hiszen a harmadosztályú bajnoki küzdelemsorozat kapcsán egy népi bölcsességet emlegetve fohászkodtunk, miszerint „három a magyar igazság, egy pedig a ráadás”. Nos, a Sopron elleni meggyőző rajt (4-1) után talán nehezebben, de a Puskás Akadémia otthonából is sikerült elhozni a bajnoki pontokat (0-1), majd ismét hazai pályán győztük le a Budaörs együttesét (4-0). Ezzel meg volt az a bizonyos három, ami után Újpestre utaztunk, hogy egy vasárnap délelőtti találkozón megszerezhessük a ráadásként említett negyedik sikert (0-3). E mellett a MOL Magyar Kupa első fordulójában szintén simán vehettük az akadályt, ugyanis vármegyei ellenfelünket, az FC Sopront búcsúztattuk (4-0), ami után, a sorsolás szeszélyének köszönhetően a szomszédvári, tavalyi bajnok Credobus Mosonmagyaróvárral kellett meccselnünk a továbbjutásért. Utóbbi mérkőzésünkön nehezebben született meg a várt siker, de bő egyórai játék után, Hudák D. közeli fejese után örülhettünk (0-1), ami végül a továbbjutásunkat is eredményezte.

Ezek után hétfőn délután várhattuk a harmadik kupaforduló sorsolását, amiben a nyolcvanas évek legendás tatabányai támadója, Plotár Gyula segédkezett, aki nagy tiszteletnek örvend Gyirmóton is, hiszen napjaink mérkőzésein sokszor találkozhattunk már vele MLSZ ellenőrként. Az urnákban 12 NB I-es, 16 NB II-es, 25 NB III-as és 11 megyei osztályú csapat neve került be, amiből végül a Gyirmót FC Győr mellé az Aqvital FC Csákvár gárdájának nevét húzta ki, akikkel várhatóan majd szeptember 13-án, hazai környezetben mérkőzünk meg.

Folytatódik a pontvadászat

A kupamérkőzés, és az azt követő sorsolás izgalmai után, visszatérve a bajnoki küzdelemsorozatra, ismét hétközi forduló vár ránk, ugyanis szerdán kora este, a múltban hozzánk hasonlóan szebb napokat megélt, Szombathelyi Haladás együttese látogat Gyirmótra.  

Eddigi mérkőzések, jelenlegi helyezések

Ellenfelünk az eddigi négy forduló eredményei alapján nem lehet boldog, ugyanis a nyitányon Veszprémben elért döntetlen (1-1) után hazai pályán szenvedett vereséget a Bicske együttesétől (0-2), majd szoros meccsen, Dorogon is veszített (2-1), végül zöld-fehér rangadón otthon kapott ki az ETO gárdájától (2-4). Mindezek mellett a MOL Magyar Kupa első fordulójában a Balaton-parti Tihanyban aratott szép győzelmet (1-6), vasárnap azonban a Mezőörs állította meg őket a második fordulóban egy felettébb izgalmas találkozón (3-2). A bajnoki tabellán így egy döntetlen és három vereség, 4-9-es gólkülönbség, és az így szerzett egy pont áll a vasiak neve mellett, amivel a 15. helyen tanyáznak. Ezzel szemben mi szerencsére elkaptuk azt a bizonyos fonalat, hiszen négy sikeresen vívott találkozó után 12-1-es gólok mellett 12 ponttal az élről várjuk egymás elleni mérkőzésünk kezdő sípszavát.   

Szakmai vezetőnk gondolatai

Vezetőedzőnk Weitner Ádám is természetesen örül a jó bajnoki rajtnak és a kupatovábbjutásnak, de a „Vissza a jövőbe!” szlogenünk iránymutatásától vezérelve, csak az előttünk álló célokat és az ennek érdekében elvégzendő feladatokat tartja szem előtt.

– Nem foglalkozunk a tabellával sem a mi, sem pedig leendő ellenfelünk eredményeinek tekintetében. Nagy tisztelettel tekintünk és gondolunk a Haladásra, mint egy nagy múltú klubra, így nagyon komolyan vesszük a találkozót. Szeretnénk elérni céljainkat, éppen ezért sem szabad senkit lebecsülni a bajnokságban. A hétvégi kupameccs sokat kivett a játékosokból, ezért is próbálunk frissíteni csapatunkon, e mellett vannak sérültjeink is, akiket pótolnunk kell, így elképzelhető, hogy egy-egy poszton változtatunk majd a kezdőcsapatban. Mindegy milyen felállásban kezdjük a találkozót, szeretném, ha játékosaink száz százalékot kiadnának magukból.

Helyszín és időpont

Az NB III Észak-Nyugati csoportjának ötödik fordulójára kisorsolt, Gyirmót FC Győr – Szombathelyi Haladás találkozó, augusztus 27-én, szerdán, 19 órakor kezdődik az ALCUFER Stadionban.