NB II: Nyerhetõ meccs volt

Számunkra az egyértelmû kérdések már eldõltek a bajnokságban, de ennek ellenére nem egy összetört csapat futott ki a mûfûre, sõt remekül indult a meccs! Az ötödik percben Kincses passzával jól lódult meg Haruna, jobbról laposan középre adott, a bent érkezõ Kovács Ádám átverekedte magát védõjén, majd közelrõl a jobb alsóba rúgott! 1-0. A mérkõzést megtekintõ veszprémi edzõ Vágó Attila is örömmel vette tudomásul, hogy vezet a Honvéd-MFA. Ezután a nagy kedvet kapott Kovács Ádám kétszer is próbálkozott, de elõször huszonöt méterrõl fölé lõtt, majd kissé szorongatott helyzetbõl csak középre tudott rúgni, azt meg védte Halasi. A huszonegyedik percben a volt kispesti Hock Péter egy kapáslövéssel veszélyeztetett. Öt perc múlva Haruna eldönthette volna a meccset már az elsõ félidõben, ha jobbról, húsz méterrõl egy kiugratás után az üres kapuba gurít, de nem ez történt, mellé ment a labda. A huszonnyolcadik percben Czuczi egy bátor kivetõdéssel még hárított Horváth Péter elõl, de két perc múlva szerencsétlen körülmények között egyenlített a piros mezes Barcs. Egy felszabadítás Fónait találta telibe, aki ezután balról közelrõl elgurított Czuczi mellett. 1-1. A harmincharmadik percben Dr. Matus rövid hazaadását Haruna becsúszva elérte, szerelte a vendég kapust, de a játékvezetõ szabálytalannak ítélte meg a mozdulatot. A félidõ egy távoli Horváth Péter lövéssel ért véget, amely nem sokkal szállt fölé. A második játékrész elején Dienes rántotta le Lengyelt a baloldalon, a megítélt szabadrúgást Haruna a sorfalba emelte. Az ötvennegyedik percben Kovács Ádám bombáját bravúrral ütötte ki Halasi, a szögletet Remes fejelte közelrõl fölé. A hatvanötödik percben egy formás akció során Lengyel ívelt be a hosszúra balról, az érkezõ Vólent közelrõl a kapufára passzolt. Nagy helyzet volt, Vólent mentségére szolgál, hogy annyira közel volt a kapufához, hogy saját épségére is figyelnie kellett. Öt perc múlva Tisza futott el a jobb oldalon, középre ívelt labdájáról épphogy lemaradtak a társak. A hetvenharmadik percben megbosszulta magát a sok kihagyott helyzet, Horváth Péter kiugratására Hock indult, Kincses szorongatta, de így is el tudta emelni a labdát Czuczi mellett. 1-2. A nyolcvanharmadik percben jobb oldali szöglet után nagy kavarodás alakult ki a vendég ötösön, de végül sikerült felszabadítani a barcsiaknak. A végén az elõrehúzódó balhátvéd Varga próbálkozott éles szögbõl, lövését védte a vendég kapus. A helyzetek alapján igazságtalan eredmény született, a barcsiak edzõje a volt Honvéd kapus Tóth József is sûrûn emlegette a szerencsét. Futó Zsombor elõször játszott végig az NBII-ben, remek játékkal lepte meg a közönséget.

Lõrincz Emil: – Ezt a meccset gólokkal kellett volna nyerni, de sajnos, magunkat vertük meg.
 
Tóth József: A bennmaradás miatt nagy volt a tét számunkra, el kell, hogy ismerjem, a szerencsével sem álltunk hadilábon.
 
Ness Hungary NB II, Nyugati csoport 28. forduló
 2011.05.29. vasárnap 18.00
 Bp. Honvéd-MFA – Barcsi SC 1-2 (1-1)
 Bozsik stadion, mûfüves, 150 nézõ, Vezette: Nagy Róbert (Galán Roland, Punyi Gyula)
 Gólok: Kovács Ádám, illetve Fónai, Hock.
 
Bp. Honvéd-MFA: Czuczi Márton – Kincses Péter, Remes Sebastian, Madar Máté, Varga Péter – Futó Zsombor – Lengyel Gyula (Azevedo Dyjan 65’), Kovács Ádám (Balázs Bálint 81’), Tisza Kálmán, Berki Péter (Vólent Roland 56’) – Haruna Jammeh.
Edzõ: Lõrincz Emil
 
Barcsi SC: Halasi Péter – Dienes András, (Pandur Ádám 57’), Dr. Matus Péter, Balogh Tamás, Pókos Gábor – Fónai Balázs (Csongár Péter 92′), Hock Péter, Horváth Péter, Huzmi Gábor(Gergulás Ferenc 93’) – Kordé Zoltán, Thiago da Silva.

(honvedfc.hu)