Újpest FC II – Gyirmót FC Győr
0-3 (0-1)
NB III-as labdarúgó mérkőzés
Észak-Nyugati csoport
Budapest, Újpest Labdarúgó Sportcentrum: 120 néző.
V.: Maml
Újpest II: Juhász – Mándi, Kaczvinszki, Fehér Cs., Horváth D., Tamás K. (Palkó 58) – Vas (Cseh 84), Geiger (Mező 46), Tajti M. (Kollarik 46), Árki (Kéri B. 70) – Katona B.
Vezetőedző: Mundi Viktor
Gyirmót: Papp Zs. – Nagy T., Hudák D. (Szegi 53), Lányi B., Hajdú – Kiss N., Madarász – Ivan (Miknyóczki 61), Rácz (Hudák M. 71), Kicsun (Tömösvári 61) – Szarka (Szabó M. 71)
Vezetőedző: Weitner Ádám
Gsz.: Szarka, Madarász, Lányi (11-esből)
21. perc: Ivan lendületesen tört előre a jobb oldalon, beadása után Szarka a védők szorítása mellett a kapu bal oldalába csúsztatott (0-1).
69. perc: Tömösvári és Hajdú bal oldali összjátéka után Szarka készített az érkező Madarász elé, ő pedig négy méterről a kapu bal oldalába helyezett (0-2).
74. perc: Kiss N. szabálytalankodott a büntetőterületen belül, amiért a játékvezető büntetőt ítélt, de Vas lövése után Papp bravúrral tenyerelte ki a kapu jobb oldalára tartó labdát.
88. perc: A jobb oldalon előretörő Miknyóczkit buktatta Fehér, amiért itt is büntető járt, s amiből Lányi jobbal a jobb felső sarokba lőtt (0-3).
A nagy múltú Újpest FC második csapatának vendégeként a fővárosba utaztunk, ahol szerettük volna folytatni győzelmi sorozatunkat, így az eddigi három siker után a negyedik reményében vártuk a kezdő sípszót. Ellenfelünk az eddigi három bajnoki mérkőzésén felemás arcát mutatta, hiszen a nyitányon a Bicske otthonából tudták elhozni a pontokat (0-1), majd otthon kaptak ki a Dorog gárdájától (1-2), végül a győri zöld-fehérek ellen szenvedtek vereséget idegenben (6-1).
Jó iramban kezdődött a találkozó, az első helyzetek a mi támadóink előtt adódtak, de Kicsun próbálkozásánál Juhász védett, míg Iván középről, ballal a kapu fölé lőtt. Az erőfeszítés bő negyedóra elteltével meghozta a vezetést, amikor Ivan jobb oldali előkészítése után Szarka fejelt a hazai kapuba. A szünet előtti pillanatokban egy látványos Szarva-Ivan jobb oldali összjáték futott a pályán, aminek a végén utóbbi nagy helyzetben hibázott.

A szünet utáni pillanatokban a hazaiak is közel álltak a gólszerzéshez, de Árki lövése után a léc alá tartó labdát Papp óriási bravúrral tolta szögletre. Az idő múlásával feljavult a lila-fehérek játéka, de a mezőnyfölény és a labdabirtoklás ellenére sokáig nem kerültek kapunk közelébe, ugyanis védelmünk rendre meghiúsította gólszerzési törekvéseiket. Ami nekik nem sikerült, az viszont a másik kapunál az újabb gólt eredményezte, amikor kitűnő támadás futott a baloldalon, aminek végén Madarász helyezett a hazai kapu jobb oldalába. Újabb néhány perc elteltével ismét közel álltak az újpestiek a szépítéshez, de Vas büntetője után Papp nagy bravúrral tartotta gól nélkül kapunkat. A találkozó záró pillanataiban ismét vendéggólnak örülhettünk, amikor Lányi értékesítette Miknyóczki buktatásáért megítélt büntetőt.
Csapatunk végig kézben tartotta a mérkőzés irányítását, és szép gólokat szerezve megérdemelten nyert a szünet utáni pillanatokban csak fellángolásokra képes lila-fehérek otthonában, amivel a korábbi három siker után az áhított ráadást is ünnepelheti.

Weitner Ádám: Az első félidőben ragyogóan játszottunk egy megerősített Újpest ellen, vezetésünk mellett is több helyzetet dolgoztunk ki, amin a továbbiakban javítanunk kell. Szünetbután kézben tartottuk a meccset, de kicsit a tűzzel is játszottunk, azonban így is magabiztos sikert arattunk.

Mundi Viktor: Ha egy újpesti csapat hazai pályán három góllal kikap, az egy negatív dolgot rejt magában. Az első félidőben bizonyította a Gyirmót, hogy jobb csapat, szünet után azonban tudtunk dominálni, de sajnos helyzetekig nem jutottunk el. Sokkal férfiasabb focit játszottak a vendégek és teljesem megérdemelten nyertek.
