Mint ahogyan eddig megszokhattuk, klubunk tulajdonosainak köszönhetően ingyenes buszjárat indul minden idegenbeli találkozónkra, ami természetesen most is így volt. Rendszerint a Petz Aladár Kórház parkolója az egyik, a gyirmóti Aranyhal Shop a másik indulási pont, ahol szimpatizánsaink az előzetes jelentkezést követően csatlakozhatnak a csoporthoz, hogy a jó hangulatú, nyugodt utazás során megbeszéljék a csapattal kapcsolatos észrevételeket, vagy az élet egyéb területein adódó témákat.

Nem volt ez másként most vasárnap sem, amikor a 14 órára kitűzött indulás után kezdetét vette az utazás. Mint a korábbi hasonló túrákon rendszeresen, így most is a szurkolói csoport hűséges tagja volt a 67 éves Hegedűs Lajos, aki ménfőcsanaki lakosként Gyirmóton csatlakozott hozzánk. A szerencsés megérkezést követően a megszokott koreográfia szerint mindenki tette a dolgát a találkozó ideje alatt, a lefújást követően jöhetett a busznál a látottak értékelése, majd a szokásos ellátmányt magunkhoz véve, elindultunk vissza Győr felé.

Néhány kilométer megtétele után azonban „Csoki bácsi” jelezte, hogy fokozatosan erősödő szédülés kíséretében nagyon rosszul érzi magát. Természetesen azonnal megálltunk, és megkezdődött a rögtönzött segítségnyújtás, amiben vezetőnk Attila is élen járt. Mivel azonban ez nem vezetett megnyugtató eredményre, ő azonnal mentőt hívott. Ekkor még csak 4-5 kilométert tettünk meg Szombathelytől, így néhány perc elteltével meg is érkezhetett a szakszerű segítség, de mivel a tünetek ekkor sem csillapodtak, a helyszíni ellátást követően szurkoló társunkat visszavitték, majd kis idő múlva már kórházi ellátásban részesítették, ahol vérvétel, EKG és röntgen vizsgálatokon esett át. Szurkolónk későbbi elmondása alapján egy erős gyomorrontás lehetett az ok, hiszen amikor a kórházban kitisztult a gyomra, fokozatosan visszanyerte alap egészségi állapotát. Mivel a folyamatos kapcsolattartás folyamán javult betegünk állapota, így feszültséggel kísért lelki traumától kísérve, de folytattuk a haza utat.

Megérkezésünk után Attila telefonon egyeztetett Hegedűs Lajossal, ő ekkor már megnyugtató hangon tájékoztatta, aki a saját autójával vissza akart indulni érte Szombathelyre, de az ezt megelőző pillanatokban Csoki bácsi lánya jelezte, ragaszkodik hozzá, hogy ő mehessen az édesapjáért.

Az éjszaka folyamán tehát hazaérkezhetett betegünk, aki utólag azt mondta, úgy érezte, hogy itt a vég, hiszen ilyen erős szédüléssel kísért rosszullétet még soha nem érzett.

A hétfői telefonos érdeklődésre azonban Lajos már megnyugtató helyzetjelentéssel szolgált, hiszen gyengesége és a felesége intelmei ellenére már rövid ideig kertészkedni is tudott. Mint mondta, már nagyon várja a hétközi fordulót, hogy szerda délután ismét ott lehessen az ALCUFER Stadion lelátóján és a Siófok ellen szurkolhasson kedvenceinek.

A Gyirmót FC Győr klubvezetése, játékosai és szimpatizánsai nevében Hegedűs Lajosnak „Csoki bácsinak” további kitartó szurkolást és jó egészséget kívánunk!