A Gyirmót bravúros tavaszi sorozat után, története során másodszor indulhat az NB I-ben. A győri siker egyik kovácsával, Tamási Zsolttal beszélgettünk. A kék-sárgák szakmai igazgatója az interjú során megerősítette: racionális költségvetéssel vágtak neki az NB II-es bajnokságnak tavaly, idén pedig meg akarják őrizni első osztályú tagságukat.
– Mielőtt az NB I-es pontvadászatra térnénk, elevenítsük fel a tavaszi dicsőséges hadjáratot. 16 meccsen át maradt veretlen a Gyirmót. Mikor érezte, hogy összejöhet a feljutás?
– Fordulópontot nem tudok mondani. Az őszi szezont nehezen zártuk, novemberben szétszedte a csapatunkat a koronavírus, többen megbetegedtek a játékosok és a stáb tagjai közül. Ötpontos hátránnyal indultunk a tavasznak, a téli felkészülésünk azonban remekül sikerült. Nem matekoztunk az ellenfelek eredményeivel, a saját játékunkra fókuszáltunk, arra, hogy a csapat fordulóról fordulóra jó formában maradjon. Amikor az utolsó forduló előtt a Békéscsaba ellen készültünk, akkor már éreztem: sikerül, feljutunk az NB I-be.
NB III-as játékos tette le a névjegyét
– A viharsarki csapat ellen vívott mérkőzést kollégámmal a helyszínen néztük. Amikor a gyirmóti játékosok kijöttek melegíteni, érződött rajtuk, hogy: ide nekünk az oroszlánt is, nem remegünk meg az NB I kapujában.
– Mérkőzésről mérkőzésre nyomás alatt értek el jó eredményeket a srácok, így megvolt a kellő önbizalmuk a feljutásról döntő meccshez. Mielőtt pályára léptek a Békéscsaba ellen, parányi idegességet sem éreztem a játékosainkon. Ez olyan jel, amire a jövőben is lehet alapozni.
– Sűrű volt a másodosztály mezőnye tavaly, ráadásul a két fő vetélytárs, a DVSC és a Vasas büdzséje az NB I-es csapatok költségvetésével vetekedett. Ezek szerint kis pénzből igenis lehet nagy focit alkotni?
– Tény, hogy mi racionális költségvetéssel álltunk neki a másodosztályú pontvadászatnak. Igaz, ez a büdzsé korrekt volt, s a játékosok tudták, hogy számíthatnak a tulajdonosokra a járvány idején is. Ez a nyugodt háttér találkozott a csapat összetartó szellemiségével, a rutinos szakmai stábbal. Hozzáteszem, nem csupán az említett két nagycsapattal, mellettük a Péccsel és az Ajkával is versenyt futottunk a dobogóért. Vagyis a kérdésre válaszolva, igen, úgy tűnik, kisebb összegből is meg lehet örvendeztetni színvonalas focival a szurkolókat.
– Télen „alulról”, az NB III-ból is igazoltak labdarúgót. Focis berkekben többen gondolták ekkor úgy, hogy 19-re húznak lapot, s meglesz ennek a kockázatvállalásnak a böjtje.
– Nem lett igazuk ezeknek a hangoknak. Sőt, az NB III-as Monorból érkezett Karacs Dániel nagyszerűen helytállt a Vasas elleni rangadón, majd az ETO ellen főszerepet vállalt Priskin Tamás semlegesítésében. Simon Ádám és Lencse László téli igazolása szintén jó lépés volt, mindketten sokat tettek a feljutásért.
Más „kávéház” vár a sárga-kékekre
– Mire lehet képes a kemény NB II-es meccseken edződött Gyirmót az elit osztályban?
– A fő célkitűzésünk a bennmaradás. A csapatunk gerincét olyan játékosok alkotják, akik sok meccset vívtak már az első osztályban, kellő tapasztalatot szereztek, érzik és ismerik az NB I-es közeget. Melléjük tudatosan igazoltunk olyan 24–26 éves játékosokat nyáron, akik fiatalos lendületet adnak együttesünknek. Olyan csapatot építünk, amelyben a rutinos labdarúgók és a feltörekvő fiatalok ideális elegyet alkotnak.
– Öt év után teheti magát próbára ismét az NB I-ben a Gyirmót. Ebben a fél évtizedben sokat változott a magyar foci, nem vitás, hogy erősebbé vált a hazai első osztály.
– Kiemelkedő játékerőt képvisel a Ferencváros, a Felcsút és a Fehérvár, míg a többi csapat közel azonos szinten áll. Ettől függetlenül mindenki ellen partiban akarunk lenni, hétről hétre bizonyítani szeretnénk, hogy megérdemelten veszünk részt az NB I-ben. Természetesen azzal tisztában vagyunk, hogy ez nagyon más „kávéház” lesz, mint a másodosztály.
– 2016-ban, amikor először lépte át az NB I kapuját a Gyirmót, még nem dolgozott a győri klubnál. Biztos beszélt ugyanakkor a tulajdonosokkal az akkori próbálkozás tanulságairól.
– Valóban több olyan hasznos konzekvenciát adott a 2016/2017-es idény, amelyekre most különösen figyelünk. A tulajdonosok és a szakmai stáb is elkötelezett volt a téren, hogy a másodosztályból a feljutást kiharcoló csapat magját megőrizzük az elmúlt hónapokban. Célirányosan, posztra igazoltunk új játékosokat.
– Az NB I-es keret összeállításában jelentős szerepe volt. E téren hogyan osztották el a feladatokat Csertői Aurél vezetőedzővel?
– Közös döntések születtek. A fiatal hazai tehetségekről viszonylag nagy ismeretem van, ez alapján ajánlottam játékosokat Aurél felé, majd többször leültünk beszélgetni a kiszemeltekről.
Agárdi emlékek Rafa Benítezzel
– Az NB I-es nyitány fontos lesz, az, hogy ne szaladjon bele zakókba a csapat. Az MTK-val kezdenek (Tamási Zsolttal a hét közepén beszélgettünk – a szerk.), ez a meccs különleges érzelmi töltettel bír önnek.
– Ez így van. Közel másfél évtizedet töltöttem a fővárosi kék-fehéreknél, nagyrészt az utánpótlásképzésben, életem meghatározó korszaka ez. A hazai és a vendégcsapatban is több volt tanítványom kezdőként fut ki a gyepre a gyirmóti stadionban péntek este. Büszke vagyok mindannyiukra, arra, hogy alázattal közelítenek a labdarúgáshoz nap mint nap.
– 2007 tavaszán beszélgettünk először az agárdi fociakadémián. Ahhoz a riporthoz legendás kollégánk, Szük Ödön készítette a fotókat. Emlékszem, hazafelé Dönci mondta, hogy ha ilyen körülmények között készülhetnek a magyar fiatalok, újra felkerülhetünk a nemzetközi focitérképre.
– Úttörő kezdeményezés volt olyan korban, amikor kevesen hittek a magyar foci feltámadásában. Ezért minden dicséret illeti Várszegi Gábort, az MTK akkori tulajdonosát. Nyugati edzőktől tanulhattunk, ezek a szakemberek volt, amikor egész heteket töltöttek az agárdi fociakadémián. Szép emlék, amikor kétszer is együttműködési szerződést kötöttünk Rafa Benítezzel, a Liverpool akkori edzőjével.
Őrzik a családias hangulatot
– Gyirmóton nem véletlenül az ön felelőssége az utánpótlásképzés. Hogy állnak most e téren?
– A közvetlen utánpótlás biztosítására a második csapatunk keretét 18–20 éves fiatal játékosokkal alakítottuk ki. Ők az NB III-ban játszanak az új szezonban. Korosztályos csapatainknál komoly hangsúlyt fektetünk az egyéni képzésre. Több korosztályban akadnak tehetségeink, rájuk kiemelten figyelünk, életpályamodellt kínálunk nekik. Kihívás a reménységek megtartása, hisz több akadémia árgus szemekkel figyeli legjobbjainkat, igyekeznek elcsábítani őket tőlünk. Megjegyzem, az utánpótlás-nevelésünket úgy fejlesztjük, hogy a klub egyik fő értékét, a családias hangulatot őrizzük.
– Ha jövő nyár elején leülünk beszélgetni, milyen eredményekkel lenne elégedett?
– Ha az NB I-ben maradnánk. Az hab volna a tortán, ha saját nevelésű, fiatal játékosaink közül több megmutatná a benne rejlő potenciált a legfelsőbb osztályban.
Névjegy – Tamási Zsolt
Győrben született a hatvanas évek közepén, az ETO-ban indult labdarúgó-pályafutása, amit több súlyos sérülés hátráltatott. Huszonöt évesen a Győri Elektromos serdülőcsapatát edzette, majd a kilencvenes évek közepén visszatért zöld-fehér nevelőegyesületéhez. Az ETO-nál előbb az utánpótlásban dolgozott, majd 2001 és 2003 között az első csapatot irányította. Vezetőedzőként sikeres szezont töltött a Vasasnál, a patinás fővárosi klubot a másodosztályból az NB I-be juttatta.
2005 és 2016 között az agárdi Sándor Károly Labdarúgó Akadémiát vezette; munkásságával letette a modern magyar labdarúgás utánpótlásbázisának egyik pillérét. A 2016/2017-es szezonban az MTK NB I-es csapatának a vezetőedzője, majd „hazatért”, s egy éven át az ETO Fehér Miklós Akadémiájának a szakmai igazgatója volt. 2019 nyarán érkezett Gyirmótra, ahol teljesítette ígéretét: két év alatt összeállt a keret, amely feljutott az első osztályba.
Forrás: kisalfold.hu