Az idei évben, már a hetedik alkalommal indulunk el a horvátországi, nemzetközi téli tornán. A tavalyi és tavalyelõtti évben sikerült megnyernünk ezt a hat csapat részvételével megrendezésre kerülõ kupát. Az idén a „B” jelû csoportban, szerdán 11.00 órakor a házigazda NK Novigrad és csütörtökön tizenegy órakor, a bosnyák élvonalbeli FK Krupa lesz az ellenfelünk.

Ezen a tornán, hagyományosan két csoportba osztják a hatrésztvevõ csapatot. A rájátszásban pedig a csoportok második helyezettjei a 3.helyért, a csoport elsõk pedig a tornagyõzelemért játszanak. A Gyirmót FC Gyõr,a „B” jelû csoportban szerepel és az NK Novigrad és a bosnyák FK Krupa ellenharcolhatja ki a döntõbe jutást. A „B” csoport mérkõzéseire Novigradban, a LacoStadionban kerül sor, amely vasárnap a torna döntõjének helyszíne is lesz. Az „A”jelû csoport küzdelmeit pedig Isztriai félsziget, másik ismert üdülõhelyénRovinj – ban, a Gradski Stadionban rendezik meg.

Érdekesnek és izgalmasnak ígérkezik a 8. alkalommalmegrendezésre kerülõ Isztriai téli torna, amelynek a következõ csapatok voltakeddig a gyõztesei:  

2011 – HNK Rijeka (Horvátország)

2012 – Kecskeméti TE

2013 – WolfsbergerAC (Ausztria)

2014 – NK Novigrad (Horvátország)

2015 – Zrinjski Mostar (Bosznia – Hercegovina)

2016 – Gyirmót FC Gyõr

2017 – Gyirmót FC Gyõr

 

Istria Winter Cup döntõ – 2016 február 16.

Gyirmót FC Gyõr – NK Novigrád  3 – 1 (1 – 0)

Cakarun öngól 28. perc, Simon Attila 53. perc, Bori Gábor 88.perc / Bjelanovic 63. perc

 

Istria Winter Cup döntõ – 2017 február 17.

Gyirmót FC Gyõr – Siroki Brijeg (Bosznia – Hercegovina)  2 – 2 (1 – 1)

Tanchyk 41. perc, Novák 85. perc / Repic 15. perc, Bralic90. perc

tizenegyesekkel 7 – 6

 

Az elsõ ellenfelünket jól ismerjük, hiszen a rendezõnekszámító NK Novigrad gárdájával már többször megmérkõztünk. Tavaly acsoportmérkõzések során találkoztunk és akkor gól nélküli döntetlen lett az eredmény.Három – egy arányban sikerült nyernünk ellenük, a 2016 – os döntõjében és az aztmegelõzõ évben, 2 – 1 volt a végeredmény a javunkra egy csoportmérkõzésen. Aházigazdák a horvát másodosztályú bajnokságban játszanak és egy nagyon rosszulsikerült fél szezon van mögöttük. Jelenleg az utolsó helyen állnak a tizenkétcsapatos pontvadászatban és a hírek szerint, a télen nagyon megerõsítették acsapatukat. A játékos keretüket, horvát, szerb és montenegrói játékosokalkotják, de mostani átigazolási szezonban már több mint tíz labdarúgótigazoltak. Zaine Pierre személyében, egy a karibi Saint Luciáról származó, válogatottközéppályás és Aleksandr Smirnov személyében, egy gólerõs orosz csatár iscsatlakozott a csapathoz.

 

Ez a két csapat, hétfõn 16.00 órakor már lejátszotta acsoport elsõ találkozóját:

NK Novigrad – FK Krupa 1 – 1  ( 1 – 1)    

 

„A” csoport: 

NK Rudar Velenje (Szlovénia)

HK Siroki Brijeg (Bosznia – Hercegovina)

Budafoki MTE

 

„B” csoport:

NK Novigrád (Horvátország)

FK Krupa (Bosznia – Hercegovina)

Gyirmót FC Gyõr

 

Amennyiben csak az osztályokat nézzük, akkor az „A” jelûcsoport mezõnye erõsebbnek mondható. Itt ugyanis egy bosnyák és egy szlovénelsõ osztályú gárda szerepel és hozzájuk csatlakozott a Budafoki MTE gárdája. AHK Siroki Brijeg, a tíz csapatos bosnyák elit liga kétszeres bajnok és háromszoroskupa gyõztes csapata. Õk voltak az ellenfeleink a tavalyi döntõben, ahol 2 – 2volt a végeredmény és végül büntetõkkel nyertük meg a kupát. Jelenleg abajnokság negyedik helyen telelnek, tehát továbbra is a Premijer Liga legjobbcsapatai közé tartoznak. Bosnyák és horvát labdarúgók alkotják a csapatukat, devan egy brazil légiósuk, a játékukat szervezõ középpályás, Wagner Lago Santos.  

A szlovén, NK Rudar Velenje szintén elsõ osztályú gárda,hiszen tíz éve folyamatosan a tíz csapatos, szlovén PRVA Liga tagja. A lignitbányájáról híres Velenje város csapatának, az eddigi legnagyobb futball sikere, egy 1997 – 1998 – as szlovénkupagyõzelem, A „Bányászok” tavaly a hetedik helyen végeztek, de az idén anegyedik pozícióból várják a bajnokságuk tavaszi szakaszát. A csapatbanszlovén, horvát, szerb és észt labdarúgóik vannak, de van egy iraki védõjátékosuk is.

A Budafoki MTE a harmadik magyar csapat, amely a Gyirmót FCGyõr és a Kecskeméti TE után, részt vesz ezen a téli tornán. A budafoki piros –feketék, szintén a Merkantil Bank Ligában szerepelnek, tehát az egyik NB II –es ellenfelünk is ott lesz Horvátországban. Újoncok ebben az osztályban ésjelenleg a 18. helyen állnak és így nagy csatában vannak a másodosztályútagságuk megtartásáért. A bajnokság õszi szakaszában, Pölöskei Péternek atalálkozó hajrájában szerzett góljával, 1 – 0 arányban legyõztek minket és azona találkozón, Tóth Bálint irányította a csapatot. A bajnokságot azonban mégPrukner Lászlóval kezdték, de erre a téli tornára már ismét egy újvezetõedzõvel, Gálhidi Györggyel érkeztek. Az új mester, a Diósgyõri VTK és aBudapest Honvéd vezetõedzõje volt az élvonalban és legutoljára a románharmadosztályú, Székelyudvarhely csapatát vezette.