– Azt a munkát és szellemiséget szeretnénk tovább folytatni,amelyet abban az öt hétben kezdtünk el, amikor én vezettem a csapatot. Ehhezpedig feltétlenül szükséges volt egy szakmai vezetõ, aki a klub és a csapatérdekeit is képviseli. Én hat évig dolgoztam ilyen szerepkörben az ETO futsalcsapatánál, tehát ismerem ezt a feladatkört. Sok háttér munkával jár, de így isrendkívül érdekes és élvezetes munka. Igaz, hogy most korán reggeltõl, késõestig tart, de az idõ most nem számít, ha jót akarunk csinálni és mi eretörekszünk. Az a célunk, hogy minden tekintetben kimozduljunk a magyar futballközegbõl. Ehhez pedig mentálisan nagyon erõs csapat kell, egy jól mûködõrendszerrel és ehhez most sok változtatásra, sõt újításra van szükség.      

Az új vezetõedzõt Szepessy Lászlót, már a szakmai igazgatóHannich Péter ajánlotta. Miért pont rá gondolt a vezetõedzõ szerepkörben?

 

– Szepessy Lászlóval nagyon jól ismerjük egymást, hiszenegykor csapattársak voltunk és késõbb edzõként is sokat találkoztunk. Egy évvelezelõtt pedig már arról is beszélgettünk, hogy itt Gyõrben szeretnénk együttdolgozni. Ugyanúgy gondolkodunk a futballról és ez nagyon jó alapot ad a közösmunkához. Én amikor csak tudok ott vagyok az edzéseken, tehát a napi munkábanis részt veszek. A mérkõzéséken pedig megpróbáljuk majd megosztani afeladatokat és együtt irányítania csapatot. Az pedig nagy elõny, hogy SzepessyLászló kiválóan kommunikál a labdarúgókkal és ezért nagyon jó hangulatot tudteremteni a csapatban.    

 

Zajlik a felkészülés és három edzõmérkõzést is játszott mára csapat. Milyenek a tapasztalatai az elvégzett munkáról és milyenvisszajelzéseket kaptak a gyakorló találkozókon?

 

– A csapat szorgalmasan dolgozik és kemény munkát végez, demost ennek van itt az ideje. Ezt fogjuk folytatni Horvátországban azedzõtáborozás idején, mert azt az egy hetet maximálisan ki akarjuk használni.Természetesen a csapatépítés szempontjából is fontos lesz majd az edzõtáborozásés erre is kiemelten figyelünk majd. Az Istria Winter Cup mérkõzési is asegítségünkre lesznek ebben, mert Novigrádban harcos és küzdelmes találkozókraszámítunk. Az eddig lejátszott három edzõmérkõzésünk hasznos volt, mert a bécsitalálkozó után folyamatosan elõre léptünk. Egy fejlõdési folyamat elindulttehát és most elsõsorban a gondolkodás módra és a szemlélet változásragondolok. Mi ugyanis egy kimondottan támadó felfogásban futballozó, bátor csapatotszeretnénk létrehozni. Ezt akarjuk megvalósítani minden mérkõzésünkön, tehátotthon és idegenben is, értelemszerûen az aktuális ellenfél és szituációismeretében. Azt természetesen sajnáljuk, hogy az Alcufer Kupa teremtornát nemsikerült megnyernünk és ennek le is vonjuk a tanulságait. Azt viszont nemszabad elfelejteni, hogy ez egy kispályás rendezvény volt.  

 

Hogyan alakul ehhez a Gyirmót FC Gyõr játékos kerete? Milyenváltozások várhatóak a csapatban?

 

– A jelenlegi legfontosabb feladatunk, hogy megtaláljuk azehhez a játékstílushoz a megfelelõ labdarúgókat. Ez pedig nem könnyû feladat atéli átigazolási szezonban, hiszen nekünk kiváló fizikai állapotban lévõ,nyitott, fogékony labdarúgókra van szükségünk. A lejáró szerzõdésûjátékosainkkal többször tárgyaltunk és ezek után, közös megegyezéssel váltunkel Simon Andrástól. Robert Jano és Szõcs László is távoztak, de õk nemszámítottak meghatározó labdarúgóknak a csapatban. Sokat várunk viszont atámadó Horváth Roland és a két védõ játékos, Szilvási Péter és Villám Balázs leigazolástól,mert õk igazi erõsítést jelenthetnek. Két fiatal labdarúgónkkal pedig szerzõdéstkötünk és bízunk abban, hogy Csongrádi Márk és Gelencsér György is igazoljamajd a tehetségét. A Gyirmót FC Gyõr az elkövetkezõkben, különösen figyelni foga fiatal labdarúgókra, mert az NB III – as csapatunk keretét is ilyenjátékosokkal szeretnénk megerõsíteni.        

 

A klub szakmai igazgatójaként találkozott a klub utánpótlásjátékosaival, egy bemutatkozó est keretében. Hogy sikerült ez a rendezvény?

 

– Nagyon örültem annak, hogy találkoztam a Gyirmót SE Gyõrtizenhét, tizennyolc és tizenkilenc éves játékosaival. A srácok pedig igazánfigyelmesen és érdeklõdve hallgattak és így sok üzenetet tudtam átadni nekik.Egy labdarúgó pályafutás, mindig tanulságos a következõ generációk számára ésén még bajnoki címekrõl és világbajnokságról is tudtam beszélgetni velük.Kellemes este volt tehát, ahol a tulajdonos is megtisztelt minket ajelenlétével és így azt gondolom, hogy a klub építés szempontjából is hasznosvolt.