Mindig fejtörést okoz a szakmai stábnak egy-egy játékos sérülés miatti kiesése, így most Csertői Aurél vezetőedzőnknek is el kellett gondolkodnia, miként pótolja a könyöksérülés miatt hetekre kidőlni látszó Kovács Dominiket.

Történt ugyanis, hogy fiatal játékosunk a BFC Siófok elleni hazai mérkőzésünk folyamán először a 21. percben találkozott a kék-sárgák 9-esével, Dénes Csanáddal a vendég térfél bal oldalán, ekkor még csak szimpla szabadrúgás következett a javunkra. Bő félórai játék után azonban a találkozó a 32. percében ismét ők ketten voltak a „főszereplők”, amikor játékosunk már visszajátszotta a labdát Hudák Dávid felé, majd hátulról érkezett elkésve Dénes Csanád, és kettő másodperc múlva szinte felöklelte Dominiket. Az ütközést és az esést követően védekező középpályásunkat közel három percig kellett a pályán ápolni, ami után egy rögzítőkötéssel a karján folytatta a játékot. A szünetben egészségügyi stábunk ismét kezelésbe vette a játékos sérült karját, ami után a második félidőben is kifuthatott a pályára. Mivel azonban fájdalmai csak erősödtek, így vezetőedzőnk is jobbnak látta, ha bő egy óra elteltével a 64. percben Berki István veszi át a szerepét a pályán.

Kovács Dominik a mérkőzést követően a Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban tüzetesebb orvosi vizsgálatokon esett át, ami után a szakemberek megállapították, hogy nevezett bal kezének könyök részénél kettő helyen részleges izomszakadást szenvedett, valamint az alkar és a felkar találkozásánál levő ízületi fej is megsérült. Mindezeket követően Dominik un. sín formátumú rögzítést kapott, amely várhatóan egy, másfél hétig lesz rajta, amíg a sérült részek visszanyerik eredeti állapotukat.

Mint fiatal játékosunk elmondta, az eset után néhány percig még „hősködött”, segíteni akart csapattársainak, de egyórai játék után már nem tudta folytatni a játékot, majd hozzátette, a kórházi vizsgálatok után az orvosok is elmondták neki, dicséretes a törekvése, de makacssága miatt nagyobb baj is lehetett volna.

Az ominózus mérkőzésen a korábban öt sárga lapot összegyűjtő Kovács Milán hiányzott, míg a hétvégi, soroksári idegenbeli találkozónkon az iménti eset miatt Kovács Dominik nem tudta elfoglalni szokott helyét a védelem előtti hatos pozícióban, s csatlakozott a sérültek listájához, így az immár eltiltásából visszatérő, korábban feljebb játszó társa pótolta őt.

A rögzített szituációknál és a hátulról indított szervező feladatok során rendre főszerepet vállaló Kovács Dominiknek mielőbbi teljes felépülést kívánunk, s bízunk benne, hogy rövidesen újra láthatjuk őt a védelem előtti pozíciójában.