Az elsõ fordulóban mindkét gárda vesztesen hagyta el a játékteret. A PMFC hazai pályán botlott, míg csapatunk Nagyberkiben szenvedett vereséget.

A megyeszékhely csapatánál a szakmai stábban változás történtek. Távozott Várhidi Péter vezetõedzõ, helyére Kiss László érkezett.

A régi-új tréner teljesen más személettel, edzésmódszerekkel vette kézbe az irányítást, de munkájának gyümölcse a Tatabánya ellen még nem „érett be”.
A helyzetkihasználás megbosszulta önmagát, hiszen a PMFC számtalan lehetõségébõl csupán 1-et értékesített, addig a vendégek jóval kevesebb helyzetükbõl kétszer is betaláltak, így elvitték a 3 bajnoki pontot Újmecsekaljáról.

A játékoskeretben is történtek változások.
Hegedüs a csapat elsõszámú kapusa az MTK-hoz igazolt, csakúgy, mint a védelem oszlopa Sütõ. Szigetszentmiklósra távozott a csapatkapitány Szamosi, a középpályás Kecskés Siófokra, Fónai és Berdó pedig éppen Kozármislenybe.

Érkezõk is akadnak az együttesben, hiszen visszatértek a kölcsönjátékosok, Dibusz és Törtei Barcsról, Horváth A. pedig Hévízrõl. Új igazolásként érkezett Schultz Levente a ZTE-bõl (a játékos korábban megfordult a Ferencvárosban, és légióskodott Németországban is), illetve Bozsik Szigetszentmiklósról, Covic pedig Hévízrõl tette át székhelyét Pécsre. Utóbbi labdarúgó, 2 éve NB III-as gólkirály volt, de a tavalyi éve nem sikerült túl fényesen.
Kiss László rajtuk kívül bátran nyúlt a fiatal saját nevelésû játékosokhoz, Zamostny például már az elsõ fordulóban kezdõ volt.
A héten két idegenlégiós is elígérkezett Pécsre, Todorovics a ZTE csapatából, míg a 24 éves macedón Stojanovski a Tekeks Tetovoból érkezhet a PMFC-hez.

Hogy pontosan mire lesz képes az „új” PMFC az pár forduló alatt bizonyára kiderül, mindenesetre tulajdonosi oldalról egyértelmû az elvárás: meg kell nyerniük a bajnokságot!

A játékoskeret továbbra is bõvelkedik a rutinos, tapasztalt, adott esetben válogatott futballistákkal. Labdarúgó berkekben jól hangzik Stark, Regedei, Pintér, Gyánó, Lovrencsics, Nagy O., Wittrédi vagy éppen Schultz neve – hogy az ismertebb labdarúgókat említsük, de Nagy J., Simonfalvi, Lantos, Bozsik, Horváth A., Sólyom sem számít kezdõnek a másodosztályban.
Hogy a jó nevek azonnal nem jelentenek eredményt, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a hazai vereségük a nyitófordulóban.

Hasonló a helyzet csapatunk háza táján is, hiszen 14 játékos távozott, helyükre 11 érkezett, azaz nagy volt a jövés-menés.
A szakemberek szerint egyéni képességeket tekintve erõsödött együttesünk, de egyetlen csapatépítés sem megy egyik pillanatról a másikra, így türelemre lesz szüksége a kozármislenyi szurkolóknak amíg ismét összeáll a gárda.

A Nagyberkiben pályára lépõ kezdõ 11 papíron erõs együttesnek tûnt, ennek ellenére nem sikerült borsot törni a somogyi gárda orra alá.
A PMFC-bõl meghatározó játékosnak érkezõ, Berdó és Fónai sajnos egyelõre nem tudja segíteni csapatunkat, hiszen Fónai pár hete edzés közben, míg Berdó sérülésébõl éppen felépülve Nagyberkiben szenvedett izomsérülést. Mindkét játékos erõssége csapatunknak, így komoly érvágás, hogy Márton Gábor nem számolhat velük.

Persze rajtuk kívül is akad több rutinos, illetve több tehetséges fiatal a keretben, így nekik kell megoldani a feladatot.

A két csapat párharcára visszatérve, a tavalyi évben sem a Kozármisleny számított a párharc esélyesének, ennek ellenére hazai pályán mégis 2-1-est sikert könyvelhettünk el. Így most is abban bízhatunk, hogy játékosaink a papírformát felrúgva meglepetést tudnak okozni.

Lantos Levente újdonsült csapatkapitány készségesen válaszolt kérdéseinkre.

Mik az elõzetes várakozásaid a hétvégi baranyai rangadóval kapcsolatban?

Biztos vagyok benne, hogy egy nagyon jó mérkõzést fogunk játszani, hiszen az eddigi találkozóink is mindig izgalmasak voltak. Mint minden mérkõzésen, úgy most is gyõzni szeretnénk, azaz a 3 bajnoki pontért utazunk Kozármislenybe.

Mindkét együttesnél változások történtek a nyáron, mit gondolsz errõl, mennyire nehezíti meg ez a csapatok helyzetét?

Nálunk nem voltak olyan nagy változások, igazából csak a szakmai stábunkban történt váltás. A mislenyi hírekrõl mi is értesültünk, így tudjuk, hogy a fél csapat kicserélõdött. Azt gondolom, hogy mi csapatként jól mûködünk, de ennek ellenére az elsõ mérkõzésen elmaradt a gyõzelmünk.

Miben kell javulnia a PMFC-nek, hogy eredményesebbek legyetek a jövõben?

Egyértelmû, hogy a helyzetkihasználásban. A hétvégén is megvoltak a helyzeteink, csak az i-re nem sikerült feltennünk a pontot, hiszen kimaradtak a lehetõségeink.

A mislenyi csapatkapitány Éles András is megosztotta a PMFC elleni mérkõzéssel kapcsolatos várakozásait olvasóinkkal.

Mit vársz a hétvégi összecsapástól?

Vesztenivalónk nincsen. A PMFC-re nehezedik majd nyomás, hiszen õk bajnokságot szeretnének nyerni, ehhez pedig gyõzelmekre van szükségük. Úgy gondolom, hogy a lélektani elõny nálunk lesz. Reméljük, hogy megismétlõdik a tavaly õszi mérkõzés.
Bízom benne, hogy jó idõ lesz, és sok nézõ látogat majd ki a találkozóra és egy jó mérkõzést láthatnak a nézõk, amibõl mi csak nyerhetünk.

Miben kell javulnia a csapatnak a Kaposvölgye mérkõzéshez képest, hogy sikeresebbek legyünk?

A helyzetkihasználásunkon, ez egyértelmû. Továbbá valamennyi játékosunknak sokkal agresszívebben kell játszania.

Mit gondolsz, mennyi idõ szükségeltetik, ahhoz, hogy olajozottabban mûködjön a csapat?

Azt gondolom, hogy erre pár hét még szükséges. Mindenkinek meg kell találnia a helyét, néhány dolgot be kell még gyakorolni. Márton Gábor még csak két hete vette át a csapatot, a játékosok zömét meg kell ismernie, meg kell találni a játékosok posztját, illetve be kell gyakorolni a játékot.

Mennyire nehezítik a sérülések a csapat helyzetét?

Sajnos nagyon. Fónai Balázs 2 hete edzésen sérült meg, 1-2 hónap kihagyás vár rá. De itt van Berdó Balázs is, aki ugyancsak kiesett. Õk bizonyára kettõzött erõvel játszottak és bizonyítottak volna elõzõ csapatuk ellen.  Mondjuk ki bátran, hogy kevesen vagyunk. Nem lesz egyszerû dolgunk, de a sebzett vad a legveszélyesebb.

Kiss László vezetõedzõt is megkértük értékelje csapata hétvégi teljesítményét, illetve mondja el véleményét a Kozármislenyrõl.

Sikerült átbeszélni a csapatával a hétvégi Tatabánya elleni mérkõzést? Miben látja az okokat, hogy nem sikerült gyõzniük?

Igazából semmi különös nem történt. Több góllal kellett volna nyernünk, de nem rúgtuk be a helyzeteinket. Ellenfelünk szinte alig lõtt kapura, ennek ellenére mégis nyerni tudott. Nem volt szerencsénk.

Mi kell ahhoz, hogy játékosai a befejezéseknél jobban koncentráljanak és gólra váltsák a helyzeteket?

Nagyobb tudás.

Miben kell fejlõdnie a csapatnak, hogy a jövõben azokat a találkozókat, ahol dominálnak meg is tudják nyerni?

Még több munka.

Nyáron vette át a csapat irányítását, hogy látja, mire lehet képes a PMFC az idei bajnokságban?

Ez a PMFC fel fog jutni!

A helyszínen tekintette meg a Kaposvölgye – Kozármisleny találkozót, sikerült információkat szerezni a Kozármislenyrõl? Miként vélekedik csapatunkról?

A második félidõben volt egy nagyon jó 10 perce a Kozármislenynek, amikor egalizálhattak volna. Igazságtalan volt a játékvezetõ is, hiszen ekkor nem adott meg egy jogos 11-est a Mislenynek. Ha azt befújja, nagy valószínûséggel egészen más eredmény született volna. A Kozármisleny mindent elkövetett, hogy javítson az eredményen, de ez vasárnap nem sikerült nekik.

Bizonyára mi elfogultak voltunk a csapatunkkal így a játékvezetõ ítéleteivel is, miképp vélekedik ön a megítélt két hazai 11-esrõl?

Az elsõ 11-es adható volt, de akkor a Kozármislenynek is meg kellett volna adni a második félidõben hasonló szituációban. A második hazai 11-es pedig nevetséges volt.

Minden mérkõzés más, mire számít a hétvégi Kozármisleny – PMFC összecsapáson?

Számunkra minden mérkõzés nehéz, így a hétvégi kozármislenyi is az lesz. Ettõl függetlenül nyernünk kell!

Márton Gábor vezetõedzõ a következõképpen tekint a hétvégi összecsapás elé.

Ezer szállal kötõdsz a PMFC-hez, tavaly még a PMFC utánpótlásában dolgoztál. Mennyiben jelent többet neked ez a mérkõzés?

Szenzációval nem tudok szolgálni. Egy ilyen mérkõzésre természetesen másképp készül az ember. Ettõl függetlenül egy meccs a sok közül. Nekem az a feladatom, hogy az újjáalakuló mislenyi csapatot minél elõbb sikerüljön összeraknom, hogy minél jobban tudjunk szerepelni. Ha egy ilyen mérkõzést meg tudnánk nyerni, az sokat segíthetne az elõre lépésben.

Mit vársz a hétvégi mérkõzéstõl? Nem mi vagyunk a mérkõzés esélyesei, de hazai pályán fogunk szerepelni, van-e esély arra, hogy meglepetést okozzunk?

Amíg egy találkozó nem ér véget, addig bármi történhet. Az csak a találkozón fog kiderülni, hogy ki milyen állapotban lesz, ki hogy tud felkészülni fejben erre a helyi rangadóra, amirõl tudjuk, hogy mesterségesen egy kicsit ki is van élezve. Szerintem a pillanatnyi forma, higgadtság fogja eldönteni, hogy melyik csapat tudja sikerrel venni ezt az akadályt.

Miben kell fejlõdni, változni, hogy a hétvégéhez képest mutatott játékban, eredményességben elõrébb lépjünk?

Ahhoz, hogy a csapatjátékunk jobban összeálljon, mindenképpen idõre van szükségünk. Voltak biztató jelek, gondolok itt arra, hogy csak nekünk voltak kidolgozott nagy helyzeteink. Amiben hiányérzetem volt, az talán az, hogy egy-két játékos nem volt elég fegyelmezett és nem elég alázatosan állt a feladathoz. Átbeszéltük a hibákat és bízom benne, hogy a hétvégén már nem jönnek elõ újból.

Sérülések hátráltatják a csapatot, gondolom a hiányzó emberek pótlása fejtörést okoz.

Természetesen. Melyik edzõt ne hátráltatná, amikor azok a játékosok, akiket erõsítésként igazolt, kidõltek. Ráadásul Berdó Balázs és Fónai Balázs esetében pikáns lehetett volna a szituáció, hiszen volt csapatuk ellen léphettek volna pályára. Fiatal a keretünk, így a pályára lépõ fiatal játékosoknak kell megoldani a feladatot. Bízom valamennyi játékosomban, hogy a rájuk bízott feladatot jól fogják megoldani, függetlenül attól, hogy milyen életkorúak.


A szombati mérkõzéssel kapcsolatban szeretnénk megkérni fõképp a kozármislenyi szurkolókat, hogy a szûkös parkolási lehetõségek miatt, ha tehetik, ne gépjármûvel közelítsék meg a Sporttelepet.

Fontos információ azoknak, akik autóval érkeznek, hogy a Pécsi útról (a gyalogosátkelõ után) miután balra bekanyarodtak, azonnal az elsõ út lesz jobbra, lefele egyirányú, amely a parkolókhoz vezet.
A parkolóból kifele az Alkotmány téren keresztül (ami szintén egyirányú lesz) lehet majd elhagyni a helyszínt. Ezen az úton a megszokott közlekedési rendtõl eltérõen befele nem lehet megközelíteni a sportpálya környékét.

Kérünk minden gépjármûvezetõt, hogy a közlekedési táblákat vegyék figyelembe, illetve kapukijárókba nem parkoljanak le!

A rendõrség és a településõrség a helyszínen lesz és a mérkõzésre érkezõket segíteni fogják a közlekedésben.

(kozarmislenyse.hu)