Július utolsó hétvégéjén kezdődik az idény a labdarúgó NB II-ben. Abban a legtöbben egyetértenek, hogy az MTK Budapest jó eséllyel csak egyetlen évadot tölt a második vonalban, ám nem lenne meglepő, ha a második feljutó helyért két győri csapat, az ETO FC és a Gyirmót, a tavaly nagyot hibázó DVTK, esetleg a Haladás is versenyben lesz. És persze nem kizárható ki, hogy lesz meglepetéscsapat is.

Nem csupán az élvonalban, hanem az NB II-ben is elkezdődik az idény a jövő hét végén, s többeket foglalkoztat, mely csapatok lesznek versenyben a feljutásért.

Sokak szerint az MTK Budapest toronymagasan nyeri meg a bajnokságot, kis túlzással elképzelhetetlen, hogy egy év elteltével ne térjen vissza a legjobbak közé, ugyanakkor jóval nagyobb a szórás, amikor a másik feljutó csapatot kell megtippelni. Van realitása annak, hogy a Csertői Aurél irányította Gyirmót FC Győr legalább tizennyolc riválist maga mögé utasít, gyanítjuk, Diósgyőrben tragédiaként élnék meg, ha a DVTK egyike lenne a tizennyolcnak.

Szombathelyen nagyon vágynak rá, hogy a Haladás újra az első osztályban futballozzon, az immár új tulajdonos, a DAC-ot is irányító Világi Oszkár vezette ETO FC sötét lóként meglepetést szerezhet. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy évről évre akad olyan csapat, amelyet senki sem tart feljutásra esélyesnek (mint például az előző kiírásban a harmadik vonalból érkező Kecskemétet), aztán mégis borítja a papírformát – nagy kérdés, ezúttal lesz-e ilyen.

Könyves Norbert (jobbra) az NB I-be repítené a Diósgyőrt (Fotó: dvtk.eu)

„Tudom, hogy nem sétagalopp az NB II, van néhány év tapasztalatom a másod­osztályban – nyilatkozta az MTK Budapest Facebook-oldalán  Bognár György  szakmai igazgató. – Nagyon nyögvenyelős meccsek és második félidők várnak ránk, sokszor kilencven-kilencvenöt percig kell pörögnünk, hogy megnyerjük a meccset vagy megfordítsuk az állást. Azért a nagy számok törvénye alapján, a képességekre alapozva úgy érzem, a bajnokságot meg tudjuk nyerni. Mindig van egy sötét ló, amelyik az adott idényben jól szerepel, tavaly ilyen volt a Kecskemét, előtte a Budafok. Az MTK mellett a Gyirmót a legnagyobb ellenfél, s nem csak azért, mert éppen most esett ki az NB I-ből. Teljesen más futballt játszik, mint mi, Csertői Aurél vezetőedző játéka, hogy egy nullára megnyerik a meccseket, ez szerintem az NB II-ben hatékony lesz – a Gyirmóttal számolok leginkább.”

Kedvező előjel lehet az MTK Budapestnek, hogy bár az utóbbi hat NB I-es idényből példátlan módon háromszor is osztályváltásra kényszerült, a korábbi két esetben azonnal kiharcolta a feljutást, mindkétszer első helyezettként.

Nem ez az út jutott a Haladásnak, az együttes a 2018–2019-es bajnoki évet utolsóként zárta, azóta egyszer sem volt esélye a visszakerülésre. Pedig tavaly nagyszerűen kezdett, a 11. fordulót követően hét győzelemmel és négy döntetlennel veretlenül állt az első helyen (ráadásul csak három gólt kapott), ám hullámvölgybe került, és onnan nem volt visszaút.

Priskin Tamás húzóember az ETO-ban (Fotó: Kisalföld/Csapó Balázs)

„Jelentősen átalakult a keretünk, szinte egy csapatra való játékost igazoltunk, bízom benne, meg tudjuk mutatni az erőnket   – mondta Bos­njak  Predrag, a szombathelyiek egyszeres válogatott védője.  – Többször láttunk már olyat, hogy egy-egy csapat jól rajtol, ám a bajnokságnak sohasem a tizedik fordulóban van vége, a mérleget harmincnyolc bajnoki után vonják meg. Több klub is szeretne feljutni, az induláskor az esélye mindenkinek megvan, dolgozunk azért, hogy a Haladás ott legyen a legjobbak között. Fontos a magyar futballnak, hogy erős második vonal legyen, és bár nálunk nincsenek szupersztárok, csapatként sokra vagyunk hivatva.”

Feczkó Tamásnak van tapasztalata abban, miként kel feljuttatni egy csapatot a legjobbak közé. A 44 esztendős edző 2017-ben a Balmazújvárost, egy évvel később az MTK-t segítette osztályváltáshoz. Tavaly idény közben vette át a Nyíregyháza irányítását, és azt reméli, a Spartacust élcsapattá tudja formálni.

„Az MTK, a Gyir­mót és a DVTK kimagaslik a mezőnyből, de ha egyetlen favoritot kellene megneveznem, az MTK-t említem   – mondta Feczkó Tamás.    – Van még négy klub, amelyik beleszólhat a dobogós helyekbe, és nem szabad elfelejteni, hogy szinte mindig van egy meglepetéscsapat is. Hogy ezek lehetünk esetleg mi is? Maradjunk annyiban, hogy szeretnénk az élbolyhoz tartozni.”

A KAZINCBARCIKA EGY, A MOSONMAGYARÓVÁR HÁROM, A KOZÁRMISLENY ÖT ÉV UTÁN INDUL ÚJRA AZ NB II-BEN
Jövő héten vasárnap kezdődik a másodosztály 2022–2023-as idénye. Az NB II mezőnyéhez az élvonalból a Gyirmót FC Győr és az MTK Budapest, míg a harmadosztályból a három csoport bajnoka, a Kazincbarcikai SC, a Kozármisleny FC és a Mosonmagyaróvár csatlakozott. A Keleti csoportban a Kazincbarcika tizennyolc pont előnnyel végzett az első helyen, összesen 101 pontot szerezve, és egy év szünet után indulhat ismét a másodosztályban. Varga Attila vezetőedző az NB II-es kiesést követően vette át a szakmai munka irányítását, s a keret erősségét tekintve elvárás volt a bajnoki cím megszerzése. A kék-sárgák a 14. fordulóig őrizték veretlenségüket (Kisvárda II 1-2), több mérkőzést nem veszítettek el a bajnokságban. Varga Attila és szakmai stábja a klubnál maradt, a keret azonban kis mértékben átalakult. Már nem a Kazincbarcika labdarúgója Keményffy Máté, Kréti Gergő, Kristófi Sándor, Márton András, Pinyaskó László, Rjaskó Viktor és Schildkraut Krisztián, ugyanakkor Arday Dominik (Ferencváros II), Hleba Tamás és Szekszárdi Tamás (mindkettő Szolnoki MÁV), illetve Lippai Tibor (Füzesgyarmat) és Székely Dávid (DEAC) csatlakozott a kerethez.
A Közép-csoportban a Kozármisleny FC végzett az élen – veretlenül. Aczél Zoltán vezetőedző irányításával a baranyai klub tizenegy döntetlennel veszített pontokat, a második helyezett Balassagyarmat csak megszorongatni tudta, a csapat tizenegy pont előnnyel jutott fel az NB II-be. Az idényt követően Aczél Zoltán távozott, maradt az NB III-ban, miután aláírta szerződését az NB II-ből kieső III. Kerületi TVE-nél. A kozármislenyi klubvezetőség hamar megállapodott Tóth Lászlóval, aki az előző idényben Csizmadia Csaba másodedzőjeként dolgozott a Budafoknál.
A harmadik feljutó a Mosonmagyaróvár, amely az NB III Nyugati csoportjában végzett az első helyen száz pontot szerezve. Sokáig fej fej mellett haladt a BVSC-Zuglóval, de az idény hajrájában a vasutasok három vereséggel és egy döntetlennel leszakadtak, az MTE pedig három év szünet után visszajutott a másodosztályba. Varga László vezetőedző a bajnoki cím megszerzését követően megszerezte az UEFA A-licences képesítést, így az NB II-ben is betöltheti tisztségét. Az aranyérmes együttesből egyelőre csak Popov Patrik és Tóth Martin távozott, illetve két év kölcsönjáték után Bokor Bence visszatért a Haladáshoz. Időközben a vezetőség öt labdarúgó érkezését jelentette be: Múcska Viktor (ETO FC), Papp Szilárd (Szolnoki MÁV), Slakta Balázs (Budaörs) és Szabó Richárd (Cegléd) mellett Dezamits Dominik kölcsönbe érkezik a Pakstól.
T. N.
NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
VÁLTOZIK A LEBONYOLÍTÁS
A 2023–2024-es NB II-es idénytől kezdődően húszról tizennyolc csapatosra szűkül a Merkantil Bank Liga mezőnye, ezért a július 31-én kezdődő bajnokságban új versenykiírás szerint játszanak a csapatok. Az állandóságot jelenti, hogy az idény végén az első két helyezett feljut az élvonalba, ugyanakkor nem az utolsó három, csak az utolsó két helyezett esik ki az NB III-ba. Osztályozót is rendeznek 2023 júniusában, a 16-18. helyezettek az NB III három csoportjának első helyezettjei ellen lépnek pályára oda-visszavágós párharcban.
T. N.
AMIT A LÉGIÓS- ÉS A FIATALSZABÁLYRÓL TUDNI ÉRDEMES
A Magyar Labdarúgó-szövetség korábbi döntésének megfelelően a másodosztályban továbbra sem lehet légiósokat foglalkoztatni, pontosabban amelyik klub megteszi, elesik a szövetség 2.4 milliárd forintos normatív támogatásának ráeső részétől. A két évvel korábbi módosítás részeként az NB II-ben már nem kettő, hanem csak egy U20-as játékos szerepeltetése kötelező, a fiatal labdarúgónak kilencven percen keresztül a pályán kell lennie, lecserélése esetén hasonló korú labdarúgó becserélése szükséges.
T. N.
NS-SZAKÉRTŐ
DRAGÓNER Attila, a ZTE FC sportigazgatója, aki 2017 februárja 2022 májusa között az NB II-ben szereplő Soroksár SC ügyvezetőjeként dolgozott a másodosztályban: – Az NB II-es mezőny évről évre erősödik, nincsenek már lefutott mérkőzések, sokkal kiélezettebbek a bajnokik, és egyre több fiatal játékos kap bizonyítási lehetőséget. Ezért is sajnálatos, hogy a következő idénytől csökken a létszám, mert jobban is lehetne támogatni a fiatalok szerepeltetését. Ami az esélyeket illeti, lehetetlen megmondani, melyik két csapat jut fel az élvonalba, mert az elmúlt években a Kaposvár, a Budafok és a Gyirmót is bizonyította, hogy az esélyesnek tartott klubok is megelőzhetők. Természetesen a megyeszékhelyek csapatai nagyobb támogatásban részesülnek, így az ETO-t, a Gyirmótot, a Diósgyőrt, a Haladást és a Nyíregyházát is esélyesnek tartom a feljutásra, meg persze az MTK-t. Az élvonalból kieső klubok azért vannak nehezebb helyzetben, mert a nyáron rendre teljesen kicserélődik a keretük, folyamatosan győzelmi kényszerben lépnek pályára, ráadásul az ellenfelek nagyobb kihívásnak tekintik a legyőzésüket.

AZ ELSŐ HAT FORDULÓ PROGRAMJA
1. FORDULÓ
Július 31.
17.30: 
Tiszakécskei LC–Credobus Mosonmagyaróvár

17.30: Soroksár SC–HR-Rent Kozámisleny
17.30: Szombathelyi Haladás–Aqvital FC Csákvár
19.00: MTK Budapest–Szeged-Csanád Grosics Akadémia
19.00: Gyirmót FC Győr–Szentlőrinc
19.00: Kolorcity Kazincbarcika SC–Dorogi FC
19.00: Pécsi MFC–Békéscsaba 1912 Előre
19.00: FC Ajka–Budafoki MTE
19.00: BFC Siófok–Diósgyőri VTK
19.00: ETO FC Győr–Nyíregyháza Spartacus FC

2. FORDULÓ
Augusztus 7.
17.30:
 Nyíregyháza Spartacus FC–Szombathelyi Haladás

17.30: Dorogi FC–Gyirmót FC Győr
17.30: 
Szentlőrinc–MTK Budapest
17.30: Aqvital FC Csákvár–BFC Siófok

19.00: Diósgyőri VTK–Soroksár SC
19.00: HR-Rent Kozármisleny–Tiszakécskei LC
19.00: Credobus Mosonmagyaróvár–FC Ajka
19.00: Budafoki MTE–Pécsi MFC
19.00: Békéscsaba 1912 Előre–Kolorcity Kazincbarcika SC
19.00: Szeged-Csanád Grosics Akadémia–ETO FC Győr

3. FORDULÓ
Augusztus 14.
17.30: Tiszakécskei LC–Diósgyőri VTK

17.30: Soroksár SC–Aqvital FC Csákvár
17.30: Szombathelyi Haladás–ETO FC Győr
19.00: MTK Budapest–Dorogi FC

19.00: Gyirmót FC Győr–Békéscsaba 1912 Előre
19.00: Kolorcity Kazincbarcika SC–Budafoki MTE
19.00: Pécsi MFC–Credobus Mosonmagyaróvár
19.00: FC Ajka–HR-Rent Kozármisleny
19.00: BFC Siófok–Nyíregyháza Spartacus FC
19.00: Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Szentlőrinc

4. FORDULÓ
Augusztus 17.
17.30: Szombathelyi Haladás–Szeged-Csanád Grosics Akadémia

17.30: Nyíregyháza Spartacus FC–Soroksár SC
17.30: Credobus Mosonmagyaróvár–Kolorcity Kazincbarcika SC
17.30: Dorogi FC–Szentlőrinc
19.00: ETO FC Győr–BFC Siófok
19.00: Aqvital FC Csákvár–Tiszakécskei LC
19.00: Diósgyőri VTK–FC Ajka
19.00: HR-Rent Kozármisleny–Pécsi MFC
19.00: Budafoki MTE–Gyirmót FC Győr
19.00: Békéscsaba 1912 Előre–MTK Budapest

5. FORDULÓ
Augusztus 21.
17.30: Tiszakécskei LC–Nyíregyháza Spartacus FC

17.30: Soroksár SC–ETO FC Győr
17.30: Szentlőrinc–Békéscsaba 1912 Előre
19.00: MTK Budapest–Budafoki MTE
19.00: Gyirmót FC Győr–Credobus Mosonmagyaróvár
19.00: Kolorcity Kazincbarcika SC–HR-Rent Kozármisleny
19.00: Pécsi MFC–Diósgyőri VTK
19.00: FC Ajka–Aqvital FC Csákvár
19.00: BFC Siófok–Szombathelyi Haladás
19.00: Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Dorogi FC

6. FORDULÓ
Augusztus 28.
17.30: Szombathelyi Haladás–Soroksár SC

17.30: Nyíregyháza Spartacus FC–FC Ajka
17.30: Credobus Mosonmagyaróvár–MTK Budapest
19.00: BFC Siófok–Szeged-Csanád Grosics Akadémia
19.00: ETO FC Győr–Tiszakécskei LC
19.00: Aqvital FC Csákvár–Pécsi MFC
19.00: Diósgyőri VTK–Kolorcity Kazincbarcika SC
19.00: HR-Rent Kozármisleny–Gyirmót FC Győr
19.00: Budafoki MTE–Szentlőrinc
19.00: Békéscsaba 1912 Előre–Dorogi FC

Forrás: nemzetisport.hu