Ünnepi pillanat klubunk életében 2023 augusztus 9, ugyanis ma töltötte be 80. születésnapját a Gyirmót SE és a Gyirmót FC Győr ikonikus alakja Galambos István, Pista bácsi, aki fiatalon játékosként, az elmúlt három évtizedben viszont több, különböző pozíciót is kitűnően ellátva sportvezetőként segítette egyesületünk fejlődését, így kijelenthető, hogy elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy napjainkban idáig jutottunk.

Vele kapcsolatban mindenképpen visszatekintéssel kell kezdenünk, ugyanis a gyirmóti labdarúgás múltja egészen 1919-ig vezethető vissza, amikorra az első sportegyesület megalakulása datálható, de sajnos ebből az időből kevés emlékünk van, hiszen a korszak akkori labdarúgói sajnos már nincsenek közöttünk. Annyit azonban tudunk, hogy sok éven keresztül szerepelt a gárda a körzeti bajnokságokban, általában a közép mezőnyben.
A néhány évtizeddel későbbi korszaknak viszont már olyan labdarúgók is aktív részesei voltak, akik szerencsére még napjainkban is olyan egészségi állapotnak örvendhetnek, hogy rendszeresen látogathatják a mérkőzéseinket, segíthetik klubunk sikereit. Mindenképpen e felsorolás kiemelkedő alakja Galambos István.

Különleges történettel indult az újkori három évtized, ugyanis akkoriban még a pálya léte is veszélyben forgott, sportszerető emberek összefogásával azonban sikerült megmenteni. Az 1992-es év decembere mélyen beírta magát sportegyesületünk élettörténetébe, ugyanis ekkorra datálható az az esemény, amely példamutató összefogás eredményeként elindította klubunkat ezen a néha kudarcokkal, de legtöbbször azért sikerekkel kikövezett úton. Megharcoltak akkor a futballpályáért, ugyanis az 1993. február 23-án tartott közgyűlésen Galambos István sportköri elnök, Szabó Jenő és Timár Jenő elnökhelyettesek, valamint a Horváth család tagjai, élükön id. Horváth Ferenccel, ifj. Horváth Ferneccel és Horváth Ernővel álltak a pálya megmentése mellé. Akkoriban majdnem két évtized után alakult újjá a sportkör, a helyi részönkormányzat azonban építési telkeket szánt a még meglévő pálya helyére.

A baráti kör az 1270 lakosú településen 426 aláírást gyűjtött össze a pálya megmentése mellett, s végül 725-en támogatták a sportegyesület újjáalakulását és a futballpálya megmentését, ezzel is alátámasztva, hogy igenis van létjogosultsága a helyi labdarúgásnak. A részönkormányzat a helybeliek nyomására megadásra kényszerült. A sportkör tagjai bekerítették a pályát, a régi öltöző romjain újat hoztak létre és a labdarúgócsapat elindulhatott a legalacsonyabb osztályú bajnokságban.

Az ő hathatós tevékenységének is köszönhetően az egykori körzeti csoportokból indulva, sikert-sikerre halmozva sorra nyerte a mérkőzéseket és gyűjtötte a bajnoki címeket az akkori együttes, hogy aztán a megyei bajnokságokon, a Szabad-Föld Kupa győzelmen keresztül napjainkban a korábbi másodosztályú bajnoki cím, majd immár másodszor az élvonalba jutás is megvalósulhasson!

Alapító tagunk, Galambos István immár több, mint három évtizede hűséges tagja sportegyesületünknek!

KLUBUNK VEZETŐINEK, JÁTÉKOSAINAK ÉS SZIMPATIZÁNSAINAK NEVÉBEN BOLDOG 80. SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNUNK

ÖRÖKÖS TISZTELETBELI ELNÖKÜNKNEK,

GALAMBOS ISTVÁNNAK, PISTA BÁCSINAK!