Madarász Márk továbbra is csapatunkat erősíti.

A 29 éves középpályásunk az előző bajnoki szezonban alapembernek számított, 28 alkalommal lépett pályára kezdőként és öt gól fűződik a nevéhez.

Madarász Márk a Gyirmót SE Győr utánpótlás csapatainál nevelkedett, majd a Puskás Akadémia FC, ETO FC Győr, a ZTE FC, az Aqvital FC Csákvár és a Mezőkövesd Zsóry FC-nél töltött el éveket, majd 2023. januárjában tért vissza csapatunkhoz.

Madarász Márk: „Azért döntöttem a Gyirmót FC Győr mellett, mert magaménak érzem ezt a klubot, itt nevelkedtem. Rosszul érintett a másodosztályból való kiesés, úgy éreztem, hogy mindenképpen itt kell maradnom. Ennyi idősen nem így képzeltem el a pályafutásom, a harmadosztályban, viszont a célunk, hogy egy éven belül visszakerüljünk a másodosztályba.”

Horváth Cs. Attila – Gyirmót FC Győr Sport igazgató:Madarász Márk személyében egy olyan játékossal kötöttünk hosszabbtávú megállapodást, aki kötődik a klubunkhoz. Főszerepet szánunk neki a csapatban, akinek meghatározó játékosnak kell lennie a pályán és a pályán kívül egyaránt. Bízom benne, hogy sokat fog tenni, hogy a Gyirmót FC Győr visszakerüljön oda, ahol a helye van, a magasabb osztályban.
Reményeink szerint, nem csak Madi lesz a vezére a csapatunknak!”

A labdarúgó gyirmóti pályafutásához sok sikert kívánunk!