Rutinos védőnk Hudák Dávid a Slovan Bratislava csapatában kezdte meg labdarúgó karrierjét, majd megfordult a DAC, Újpest FC és a MFK Skalica együttesénél is, 2016-ban igazolt az első osztályban szereplő Mezőkövesd Zsóry FC-hez. Csapatunkhoz a 2019/2020-as bajnoki évben érkezett, azóta szinte a védelem oszlopos tagja. Hosszantartó sérülés miatt kénytelen volt kihagyni az NB I-ben töltött szezonunkat, de rehabilitációját követően alapemberként tért vissza.
Hudák Dávid: „Hat éve érkeztem Gyirmótra, azóta nagyon sok szép időszakot élhettem át a csapattal. Most egy nehezebb szakasz érkezett el a Klub életében. Úgy gondolom, most itt a helyem és játékommal segítenem kell csapunkat a célunk elérésében, hogy visszajussunk a másodosztályba.”
Horváth Cs. Attila – Gyirmót FC Győr Sportigazgató: „Újabb meghatározó labdarúgónkkal egyeztünk meg, a védelem oszlopa, az élvonalbeli tapasztalatokkal is bőven rendelkező Hudák Dávid újabb szezonra kötelezte el magát Klubunkhoz.”
A labdarúgó gyirmóti pályafutásához sok sikert kívánunk!