Kovács Ferenc – © Fotó: vidi.hu
Döbbenten és értetlenül állunk a tragédia elõtt. Pár napja még felhõtlenül ünnepeltük az aranyérmet, és terveztük a jövõt – mondta a Videoton tulajdonosa, Garancsi István a klub honlapján.
A halál oka egyelõre ismeretlen, az olimpiai bronzérmes labdarúgó hirtelen lett rosszul a nap folyamán. Kovács Ferenc labdarúgóként Kupagyõztesek Európa Kupája (KEK)- döntõs és kétszer Közép-európai Kupa (KK)-gyõztes, valamint magyar bajnok lett. Edzõként legnagyobb sikere, hogy az 1984-’85-ös szezonban bejutott a Videotonnal az UEFA Kupa döntõjébe – ez a magyar labdarúgás utolsó csúcsteljesítménye klubszinten.
Kovács Ferenc 84 éves volt. Klubunk minden munkatársa részvétét fejezi ki az elhunytak családtagjainak és osztozik a hozzátartozók gyászában.

Kovács Ferenc 1934. január 7-én született Budapesten. Az MTK saját nevelésû játékosaként 1954-ben mutatkozott be az elsõ osztályban (az MTK neve akkor Bp. Vörös Lobogó volt), és több mint 10 éven keresztül viselte a kék-fehér mezt. A fõvárosi csapattal bajnok, KEK-döntõs és kétszer a Közép-európai Kupa gyõztese. Az 1960-as római olimpián bronzérmet szerzett a válogatottal.

1965-ben kezdte edzõi karrierjét az MTK utánpótlásánál, az 1968-as szezonban már az elsõ csapat kispadján ült. Késõbb dolgozott az Egri Dózsánál, a Vasasnál, a Debreceni MVSC-nél, a spanyol Las Palmasnál, a Szeged SC-nél és az Újpestnél is, az újpestiekkel 1992-ben Magyar Kupa-gyõztes lett. A Videotont három ciklusban összesen kilenc szezonon keresztül irányította, egy bajnoki ezüst- és két bronzérem mellett legnagyobb sikere az volt, hogy az 1984–1985-ös idényben döntõig (amit összesítésben 3–1-re veszített el a Real Madrid ellen) vezette az UEFA-kupában a csapatot.

Kovács Ferenc az elmúlt években is aktívan élt és a labdarúgásnak szentelte mindennapjait, 2008 óta a Videoton FC tiszteletbeli elnökeként és az MLSZ-ben is dolgozott. Számára a titulus nem csak egy üres szólam volt, hiszen szinte nem telt el nélküle Vidi-meccs, edzõmérkõzésekre, valamint idegenbeli bajnoki találkozókra is kísérte a csapatot, természetesen a helyszínen ünnepelte a fehérváriak harmadik bajnoki sikerét is vasárnap a Pancho Arénában – folytatja a fehérvári klubhonlap. Az éremátadást már csak fentrõl, a többi elhunyt Vidi-legenda társaságából nézheti.

„Amikor a legelsõ alkalommal megkerestek Fehérvárról, én egy lépcsõfoknak tekintettem a Videotont. Végül, kis túlzással, az életem lett ez a város. Bármelyik korszakra gondolok vissza, ragyogó csapatom volt Sóstón. Volt amikor jól ment, de nem engedték, hogy bajnokok legyünk, volt amikor átalakult a csapat, de ennek ellenére jó volt a közösség. Volt, amikor remekeltünk a nemzetközi színtéren és divat lett a Videotonnak szurkolni. Soha nem felejtem el azokat az embereket, akik a lámpaoszlopokra kapaszkodva nézték a meccseinket: vagy azért, mert nem volt pénzük, vagy azért, mert elfogytak a belépõk. Mindig ott voltak velünk, mellettünk álltak. Család volt Sóstón, egy nagy család, amelyhez megtiszteltetés tartozni” – nyilatkozta Kovács Ferenc korábban.

Kovács Ferenc azon kevesek közé tartozik Magyarországon, aki játékosként és edzõként is európai kupadöntõbe jutott.

A legendás mesteredzõt – akit szakmai tudása mellett kiemelkedõ emberi tisztesség jellemzett – az MTK Budapest, a Videoton FC és az MLSZ is saját halottjának tekinti.