MERKANTIL BANK LIGA 24. forduló

Kolorcity Kazincbarcika SC – Gyirmót FCGyőr

 1-0  (00)

Kolorcity Aréna: 350 néző.

Játékvezető: Szigetvári Márk (Ifj. Varga Gábor, Szilágyi Norbert)

Kazincbarcika: Tóth B. – Csatári, Szekszárdi, Heil (Ternován sz)l, Do bozi– Varga J., Csilus (Gante 72)Pinte(Szabó B. 88), Kártik, Süttő – Pethő

Vezetőedző: Csábi József

Gyirmót: Hársfalvi Lányi (Kicsun sz.), Hudák, Csörgő, Helembai – Kovács D.(Erdei 84), Szőke (Hajdú 48) – Soltész, Madarász (Szegi sz), Medgyes – Molnár J. (Adamcsek 75)

Vezetőedző: Tamási Zsolt

Gólszerző: Dobozi (1-0) a 74. percben

74. perc: Kártik bal oldali szabadrúgásaután Süttő lábáról középen leperdült a labda, ami így a jobb oldalon érkező Dobozi elé került, ő pedig 5 méterről jobbal a kapu jobb oldalába lőtt (1-0).

Az egymás elleni mérleg utóbbi tíz mérkőzése alapján nyomasztó fölényben álltunk a kezdés előtt, hiszen 2017 szeptember 17-én tudott utoljára nyerni ellenünk a Kazincbarcika. Ősszel 2023 szeptember 3-án találkozott egymással a két csapat, amikor az ALCUFER Stadionban egy gól gazdag 2-2-es mérkőzésen osztoztak a felek a bajnoki pontokon. A közelmúlt éveiben tehát legtöbbször sikerült felül kerekednünk Borsod-Abaúj-Zemplén megyei ellenfelünkön e párosítás mérkőzései során, így joggal bízhatunk abban, hogy esetleg folytatódhat e remek sorozat.

A Kazincbarcika korábban is egy kellemetlen stílusú csapat volt, most is több mérkőzésüket megnéztünk, rendkívül agresszív erőfutballt játszanak, nagyon nehéz lesz ellenük játszani, de meg vannak azok a dolgok, amiket, ha jól csinálunk, akkor ki tudjuk húzni a méregfogukat. Visszatértek a sérültjeink, így szerencsére teljes kerettel tudunk készülni a vasárnapi találkozónkra – mondta bizakodva Tamási Zsolt vezetőedző a mérkőzés előtt.

Óriási vendéglehetőséggel indult a találkozó, amikor a lendületesen előretörő Medgyes zavartalanul lőhetett a bal összekötő helyétől, de a labda elkerülte a jobb alsó sarkot. A második ordító helyzet is a hazai kapunál adódott, de most Medgyes önzetlenül keresztbe játszott, a jobb oldalon lendületből érkező Soltész azonban „eltörte” a labdát, így ez a ziccer is oda lett. Fél óra után a jobb oldalon felzárkózó Lány B. is csatlakozott társaihoz, hiszen ő is elpuskázta adódó lehetőségét. Az első említésre méltó hazai akció végén Süttő szerezhetett volna gólt, de nagy erejű lövése után a labda itt is elkerülte a jobb alsó sarkot.Lüktető iramban zajlott a mérkőzéselső játékrésze, mindkét gárda gyorsan átjátszotta a félpályát, de helyzet sokáig csak a hazai kapunál alakult ki, a gól azonban elmaradt.

A fordulás utáni percek kellemetlen eseménye Szőke Gergő sérülése, akit ezt követően le is kellett cserélni. Az első félidő nagy részében intenzíven esett az eső, ami szünet után is megnehezítette a folyamatos játékot mindkét oldalon. Talán ezért is sok volt a hiba mindkét oldalon, a játékot sokáig csak a sárga lapok színesítették. Az idő múlásával a hazaiak is többször eljutottak a vendégkapu elé, ami negyedórával a vége előtt a vezető találatban is megmutatkozott, amikor egy kapu előtti kavarodás után Dobozi talált közelről a gyirmóti kapuba. Tamási Zsolt ezután Adamcsek, majd Erdei pályára küldésével próbált frissíteni a támadó szekcióban, de nekik sem sikerült megszerezni az egyenlítő gólt.

Sárga-kék együttesünk utoljára bajnoki mérkőzésen, hazai pályán szenvedett vereséget a pontvadászatban éllovas Nyíregyházától (2-4), így egy esetleges idegenbeli siker esetén immár kétszámjegyű lehetett volna veretlenségi sorozatunk, ez azonban e vereséggel Kazincbarcikán megszakadt.

Csábi József: Örülök, hogy most már kimondhatom, egy stabil csapattá tudtunk válni, hiszen megszakítottuk a vendégek kilenc meccs óta tartó veretlenségét. Az első félidő küzdelmes volt, szünet után azonban sikerült jobb teljesítményt nyújtanunk. Talán egy picit közelebb álltunk a győzelemhez, amit most az élet realizált.

 Tamási Zsolt: Az első gondolatom nyilván a gratuláció a hazai csapat felé, hogy egy un. döntetlen szagúmérkőzésen egy oldalról érkező szabadrúgásból meg tudták szerezni a győztes találatot. Ahogyan előzetesen számítottunk, nagyon küzdelmes mérkőzés volt, Az első húsz percben éreztem a potenciált csapatunkban, amikor több veszélyes támadást is tudtunk vezetni, de sajnos egyiket sem tudtuk góllal lezárni, utána azonban nem sok veszélyt tudtunk jelenteni ellenfelünk kapujára, támadójátékunk minősége ma sok kívánnivalót hagyott maga után. Nem érzem, hogy vereséggel kellett volna elhagynunk a pályát, de ilyen a futball.