A bajnoki rajtra nemcsak a csapatunk, hanem az ALCUFER Stadion centerpályája is megújult. A stadionban teljes föld- és fűcsere történt annak érdekében, hogy első osztályú körülményeket tudjunk biztosítani saját és a vendég csapatok részére. Fontos volt a felújítás annak tükrében is, hogy tavasszal újabb három nemzetközi női „A” válogatott mérkőzést rendezünk az ALCUFER Stadionban.
A felújítás keretében kicseréltük az altalajt és a füvet, de modernizáltuk a vízelvezetési rendszert is. A pálya szintje meg lett emelve és az un. pálya tükör is szakszerű, professzionális módon került kialakításra. Új burkolatot kapott a pálya széle is, ahol teljesen új műfüves borítás építettünk. A műfüves terület és a lelátó között pedig térköves burkolatot telepítettünk. A pálya és a környezetének átépítésén túl felújításra kerültek a kispadok, melyeket új tetőszerkezettel láttunk el, és felújítottuk a reklámhordozó rendszerünket is.
Összességében a felújítást követően minden igényt kielégítő, nemzetközi játéktér készült el, így ebből a szempontból nyugodtan várhatjuk a bajnoki rajtot.