A magyar labdarúgás legendás alakja, a válogatottal játékosként és szövetségi kapitányként is világbajnokságon részt vevő „Szőke Szikla” 81 éves korában, hétfőn hunyt el. Mészöly Kálmánt az MLSZ saját halottjának tekinti.
Mészöly Kálmán tizenegy évesen, 1952-ben lett igazolt futballista, a III. kerületi TTVE kölyökcsapatában. Akkor még balösszekötőt játszott, de mivel a Vörös Lobogó elleni mérkőzésre nem jött el középhátvédjük, hátra vezényelték a védelembe. Attól kezdve nem játszott csatárt. 1957-ben már bemutatkozhatott a III. kerületi klub első csapatában. Szem előtt volt: egy évvel később már az ifjúsági válogatott keretébe is meghívták. Az 1958–1959-es idény végén átigazolta a Vasas. A későbbi válogatott játékosok közül akkor került Mészöly Kálmán, Farkas János (László Kórház) és Szentmihályi Antal (Győri ETO) a Vasashoz, Káposzta Benő (Bp. Gyárépítők) az Újpesti Dózsába, Szedunka-Szepesi Gusztáv (Borsodi Bányász) és Rapp Imre (Kaposvári Kinizsi) a Tatabányai Bányászhoz.
Mészöly Kálmán 1960. április 9-én mutatkozott be az élvonalban, a Salgótarjáni BTC elleni mérkőzésen. Még abban a hónapban tagja volt a Bécsben az UEFA-tornán, a tulajdonképpeni ifjúsági Európa-bajnokságon diadalmaskodó magyar válogatottnak.
Pályafutása első teljes élvonalbeli idényében bajnoki címet nyert a piros-kékekkel, a másodikban bekerült az A-válogatottba (1961. december 13-án Santiago de Chilében debütált a házigazda ellen), s megvédte a Vasassal az elsőséget. A Labdarúgásban senki sem ért el nála jobb átlagosztályzatot, a Képes Sportnál csak Grosics Gyula – tehát a 21. születésnapjához közeledő Mészöly bizonyult a legkiválóbb mezőnyjátékosnak.
Az ifjú csillag jól futballozott a chilei Mundialon is, meglehetősen nehezen viselte, hogy a szovjet Latisev nem adta meg Tichy Lajosa gólját a csehszlovákok elleni negyeddöntőben.
A következő négyéves ciklus rengeteg sikert hozott, talán ekkor volt pályafutása csúcspontján. 1965-ben és 1966-ban újra bajnoki címet gyűjtött a Vasassal, 1965-ben már másodszor nyerte meg a csapatával a Közép-Európai Kupát, méghozzá úgy, hogy ő lőtte a döntő gólt tizenegyesből a Fiorentina elleni finálé hajrájában. „A Vasas volt az 1965-ben és 1966-ban, amikor kétszer bajnokságot nyertünk, a másodikat veretlenül. Együtt jártunk mindenhová, közös mozi-, színházlátogatások az asszonyokkal, tényleg, mintegy nagy család. Azt hiszem, ilyen lehet az ideális csapat. Ez az állapot, persze, nem tarthat 8-10 évig, hiszen a játékosok cserélődnek, de ilyen csapat kialakítására kell törekedni.”
A válogatottal 1964-ben negyedik lett az Európa-bajnokságon, majd 1966-ban a negyeddöntőbe jutott a világbajnokságon. Az angliai torna hozta pályafutása egyik legemlékezetesebb mérkőzését, a brazilok elleni 3:1-es diadalt. Nem csak azért, mert tizenegyesből gólt szerzett, hanem mert a második félidő egy részét rettenetes fájdalmak közepette, felkötött karral játszotta végig. Öt nappal később újra vállalta a játékot, gólt is lőtt a bolgároknak. Egyébként érdekesen emlékezett az 1962-es és az 1966-os tornára: „Két vb-n játszottam, Chilében és Angliában. Peches ügy volt mind a kettő. Rossz passzban voltak a kapusok. Csak hát a labdarúgást tizenegyen játsszák, 11 nyer, 11 veszít.”
A következő évben újra a Vasassal ért el sikert: a chilei Hexagonal-torna megnyerése után – miként korábban a Real Madrid és az Internazionale – a Santos azonnal leszerződtette volna. Persze, szó sem lehetett róla…
Megromlott a viszonya a Vasas vezetőivel, mégis az is felvetődött, hogy esetleg átigazol a Ferencvárosba. Dr. Lakat Károly, a csapat edzője éppen annyira szerette volna, mint Albert Flórián, aki talán Mészöly legjobb barátja volt a futballisták között Farkas János után.
A hetvenes évek elején a Vasas eltiltotta, akkor úgy döntött, befejezi harmincévesen a futballt, s a Budafok edzője lesz. Akkoriban esett meg az a „furcsaság”, hogy a magyar válogatottba nem kapott meghívást, ellenben a meghívottak között szerepelt – sőt kiment, játszott, gólt szerzett – Lev Jasin búcsújátékán, a világválogatottban.
Még visszatért, de aztán 1974 februárjában, egy felejthetetlen búcsúmérkőzésen végleg elköszönt az aktív játéktól. Edző lett. Itthon a Ganz-MÁVAG (1972–1973), a Budafoki MTE (1974–1976), a Békéscsabai Előre Spartacus (1976–1978), a Vasas (1978–1980, 1988, 1989, 1993–1994), külföldön a Fenerbahçe (1985–1986), az Altay Izmir (1986), az AEL Limassol (1997–1998), valamint a szaúd-arábiai al-Ittihad FC (1991–1992) klubedzője volt, Zalaegerszegen sportigazgatóként dolgozott 1988-ban, amikor belekeveredett a bundabotárnyba. 1985-ben rövid ideig irányította a török válogatottat is.
A magyar futball történetében egyedüliként vehetett részt játékosként és szövetségi kapitányként (1982) is világbajnokságon. Három korszakban (1980–1983, 1990–1991, 1994–1995) összesen 61-szer irányíthatta a válogatottat. Játékosként és kapitányként egyforma számú meccs jutott neki. A játékosként és kapitányként elért válogatottságokat tekintve a magyar futball rekordere. Mint ahogyan az is páratlan, hogy Géza fiával övék az egyetlen család, amelyben az apa (felnőtt-vb, 1982) és a fiú (U20-as vb, 2015) is kijuttatta világbajnokságra a magyar csapatot.
Miután az edzősködéstől is visszavonult, éveken keresztül tanácsadóként segítette a Magyar Labdarúgó Szövetség munkáját. 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét vehette át, 2018-ban megkapta az MLSZ Életműdíját, ugyanebben az évben Budapest díszpolgárává választották. Mészöly Kálmán hetekkel ezelőtt súlyos betegséggel került kórházba, és hétfőn, 81 éves korában elhunyt.”
Klubunk nevében ezúton is őszinte részvétünket fejezzük ki Mészöly Kálmán családja számára. Nyugodjon békében!