A Magyar Labdarúgó-szövetség bejelentette, hogy elkészült a MOL Magyar Kupa 1. fordulójának sorsolása, a 2023–2024-es kupasorozat első körében ezúttal is az NB III-as és az alacsonyabb osztályú csapatok lépnek pályára. Amint arról az mlsz.hu beszámolt, a lebonyolítási rend megegyezik a tavalyival, a három legmagasabb osztály 76 csapata mellett a területi osztályokból 93 együttes nevezett.

Újítás az idényben, hogy azokon a mérkőzéseken, amelyet a jogtulajdonos MTVA élőben közvetít videóbíró segíti a játékvezető munkáját (amennyiben a pályaválasztó csapat stadionja alkalmas a VAR használatára). Szintén új szabály, hogy a negyeddöntők végén minden sárga lap törlésre kerül, így azokat az elődöntökre a játékosok, sportszakemberek nem viszik tovább (a negyeddöntők utáni eltiltások viszont érvényben maradnak az elődöntőkre).

Együttesünk, a harmadik körben csatlakozik az addig állva maradt 34 csapathoz. Az első forduló mérkőzéseit augusztus 5-én és 6-án, a második forduló mérkőzéseit augusztus 26-27-én játsszák le. A továbbjutás minden fordulóban egy mérkőzésen dől el, az első fordulóban az alacsonyabb osztályú csapat lesz a pályaválasztó, azonos osztálybeli csapatok közül az elsőként kihúzott együttes játszhat otthon. A további fordulókban is az alacsonyabb osztályú együttes szerepelhet hazai pályán, osztályazonosság esetén a korábbi fordulókban kevesebb hazai mérkőzést otthon játszó csapat lesz a pályaválasztó, azonosság esetén az elsőként kihúzott együttes játszhat hazai környezetben.

A sorozat névadó szponzora idén is a MOL, a hazai sportélet egyik legnagyobb támogatója. A döntőnek jövő tavasszal a Puskás Aréna ad otthont.

Az első forduló párosítása az alábbi linken található:

https://adatbank.mlsz.hu/league/61/0/27257/1.html