Ünnepi hétvége előtt állunk, ugyanis március 15-e egyike három nemzeti ünnepünknek. Ekkor emlékezünk az 1848. március 15-énPesten lezajlott forradalomra, arra, hogy az azt követő áprilisi törvények nyomán Magyarország szabad és független polgári állam lett, valamint a nemzeti függetlenségért folytatott 1848–49-es szabadságharcra, s annak főszereplőire, az igazi hősökre.
Történelmi hőseink után a hétvége harmadik napján, szűkebb hazánk táján napjaink hőseit keressük, akik a bajnoki küzdelemsorozatban, a labdarúgó pályán örvendeztethetnek meg minket.
Visszapillantó gondolatok
A mögöttünk hagyott játéknapon a tabella második helyén álló Kolorcity Kazincbarcika SC gárdáját láttuk vendégül, aminek kispadján is ismerős arcot találhattunk, ugyanis vezetőedzőjük Erős Gábor, aki ugyancsak szerepelt korábban a Marcal-parton, hiszen 2012 és 2014 között 39 alkalommal lépett pályára mezünkben, s ekkor kettőször talált be aktuális ellenfeleink kapujába.
Küzdelmes, egyéni párharcokkal tűzdelt mezőnyjáték jellemezte a találkozó nagy részét, amin belül volt egy hangsúlyozottan érdekes momentum, amikor a szünetet követő időszakban Adamcsek Máté egy kezdőkörből szemfülesen elvégzett szabadrúgásból lőtt Fadgyas Tamás kapujába, de a játékvezető érvénytelenítette a találatot, mondván, Varga Józsefnek sárga lapot mutatott fel, és ennek könyvelése még nem történt meg. Véleményünk szerint a megadott találat után is felmutathatta volna azt a lapot Pillók Ádám, így viszont a vétlen csapatot büntette, vagyis minket. A két tizenhatos között végig küzdelmes, de sok hibával tarkított játék folyt a pályán, az idő múlásával azonban a gyirmót a helyzetek alapján is közelebb állt a győzelemhez, de végül egyik csapat támadói sem tudták bevenni a másik kapuját.
A lefújást követően Tamási Zsoltvezetőedzőnk szerint is több volt számunkra ebben a mérkőzésben: – Nagyon csalódott vagyok az eredmény miatt, ezért is mondhatom, hogy sokadszor félig üres az a bizonyos pohár. Szinte csak nekünk voltak veszélyes támadásaink, helyzeteink. Nem tudtuk jól lejátszani az emberelőnyös szituációkat. Csapatunk nagyot küzdött, jól játszott, úgy érzem győzelmet szalasztottunk el.
Folytatódik a pontvadászat
Az előttünk álló vasárnapon ismét nehéznek ígérkező mérkőzés elé nézünk, ugyanis a dobogósok mögött szorosan a negyedik helyen álló Szentlőrinc SE látogat az ALCUFER Stadionba. A legutóbbi emlékünk sem kellemes a Baranya-megyeiekkel szemben, ugyanis ősszel, 2024 szeptember 1-én úgy tudtak minket legyőzni 2-0-ra, hogy Kesztyűs Máté kiállítása miatt, a 8. perctől szinte az egész mérkőzésen emberhátrányban játszottak. A vendégek most is jó formában érkeznek hozzánk, hiszen utóbbi kettő találkozójukat sikerült megnyerniük, március 2-án a Csákvár otthonában meggyőző sikert értek el (0-4), majd legutóbb hazai környezetben gyűjtötték be a pontokat a BVSC-t fogadva (1-0). Mi a budapesti vasutasok vendégeként (1-1), majd a Marcal-parton a Kazincbarcikával szemben (0-0) növelhettük egy-egy értékes egységgel pontjaink számát.
Eddigi mérkőzések, jelenlegi helyezések
Leendő ellenfelünk az eddigi 20 fordulóban kilenc győzelem mellett hatszor játszott döntetlent, míg ötször szenvedett vereséget, 26-18-as gólkülönbségével így 33 pontot gyűjtött, aminek eredményeként a negyedik helyen áll a pontvadászatban. Mi ezzel szemben hat sikeresen megvívott mérkőzés mellett szintén hatszor osztoztunk a pontokon ellenfelünkkel, míg nyolcszor aktuális partnerünk örülhetett a bajnoki pontoknak. 30-33-as gólok mellett 24 ponttal a tarsolyunkban várhatjuk az egymás elleni mérkőzésünk kezdő sípszavát. Többször kifejtettük, elemeztük már, hogy mennyire kiegyensúlyozott a másodosztály mezőnye, de ez a gondolat most hangsúlyozottan is érvényes, ugyanis a tabellára pillantva azt láthatjuk, hogy a nyolcadik helyezettől az utolsó tizenhatodikig mindössze négy pont a különbség. A 24 pontos csapatok (Mezőkövesd, Gyirmót, Ajka, Budafok, BVSC) mögött kettő 23 pontos (Soroksár, Békéscsaba), valamint egy 22 (Bp. Honvéd) és egy 20 pontos (Tatabánya) található.
Szemtől-szemben egymás ellen, mesél a múlt
A két csapat egymás elleni mérlegét tekintve eddig ötször mérettetett meg egymással, mindannyiszor a Merkantil Bank ligában. Ezek alapján is van javítani valónk, hiszen 2020 augusztus 5-én otthon (2-0), majd 2020 december 13-án idegenben is ők örülhettek (1-2). Ezeket követte 2022 július 30-án egy gólokban gazdag hazai győzelem az ALCUFER stadionban (4-0), majd 2022 december 11-én egy gól nélküli pontosztozkodás (0-0) a déliek otthonában. A sort végül a már említett 2022 szeptember 1-i találkozó zárja, amikor ismét hazaiak örülhettek (2-0).
Szakmai vezetőnk gondolatai
Tamási Zsolt vezetőedzőnk beharangozó gondolatait ismét visszatekintéssel kezdte, majd bizakodóan tekintett a hétvége elé: – Döntetlent értünk el a mögöttünk hagyott fordulóban a jó erőkből álló és feljutó helyen tanyázó Kazincbarcika ellen. Ezen a találkozón a mérkőzés összképe alapján kijelenthető, hogy vendégeink többet birtokolták a labdát, azonban nagyobb helyzeteink és gólszerzési lehetőségeink nekünk voltak. Ez alapján csalódott vagyok, de mindent egybevetve meg kell becsülnünk ezt az egy pontot is. Ami igazán hiányérzetet okoz számomra, az az átmenetekből kialakított létszámfölényes helyzetek, kontrák az ellenfelünk kapujának előteréig, amiket azonban nem sikerülteredményesen lejátszani, a helyzetkihasználásunk elmaradt a várttól, de a csapat hozzáállása és szervezettsége rendben volt. Mostani hétvégénken egy újabb élcsapat érkezik hozzánk Gyirmótra. Egy szervezett, jól védekező, területet jól szűkítő gárda a Szentlőrinc, amelyben élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok találhatóak a keretben. Most sem lesz könnyű dolgunk, de hazai pályán az a célunk, hogy megnyerjük a mérkőzést.
Helyszín és időpont
A Merkantil Bank Liga másodosztályú küzdelemsorozatának 21. fordulójára kisorsolt mérkőzése, a Gyirmót FC Győr – Szentlőrinc SE találkozó 2025 március 16-án vasárnap délután 15.00-kor kezdődik a Gyirmóti Sportcentrum centerpályáján, az ALCUFER Stadionban, de azok sem maradnak le az összecsapásról, akik esetleg nem tudják a helyszínen nézni, hiszen annak eseményeit, jeleneteit a www.gyirmotfc.huoldalon található linkre kattintva élőben, később a YouTube-onkeresztül felvételről, valamint honlapunkon olvasható állandó szöveges tudósításunkon követhetik.