Az elmúlt hétvégén elrajtolt az 1901 óta működő magyar labdarúgó bajokság első osztálya, az OTP BANK Liga 2021-2022-es küzdelemsorozata, amelynek 1993 óta íródó klubtörténelmünk során másodízben lehetünk tagjai. Az öt évvel ezelőtti debütálásunkkor tagságunk tiszavirág életűnek bizonyult, de annak az időszaknak a tanulságait is levonva, most ismét arra készülhetünk, hogy közösen egy sikeresebb korszakot élhessünk meg, és ha már bekerültünk Magyarország tizenkettő legjobb csapata közé, akkor jövő májusban talán a tízben is sikerülhetne, ami természetesen azt jelentheti, hogy élvonalbeli tagságunk meghosszabbodhat. A nyitó fordulóban e legfontosabb cél érdekében első lépésként a 23-soros bajnok, 12-szeres kupagyőztes és 2-szeres szuper-kupa győztes MTK Budapest együttesét láttuk vendégül pénteken az ALCUFER Stadionban, és egy mozgalmas, jó iramú, nagy taktikai csatát hozó mérkőzésen végül számunkra értékes pontosztozkodás született.

A második fordulóra kisorsolt idegenbeli mérkőzésünk is nehéz feladatnak ígérkezik, hiszen annak a Kisvárda Master Good csapatának vendégei leszünk, akik a rajton a tavalyi magyar bajnok és BL csoportkörös Ferencváros otthonában, a Groupama Arénában tudtak győzni, nem kis meglepetést okozva ezzel a honi futballtársadalom tagjainak. Ezzel a sikerrel maglehetős önbizalommal várhatják csapatunkat, de mint azt tudjuk és a futballtörténelemben többször is tapasztalhattuk, minden meccs más, és ha játékosaink át tudják menteni az itthoni formát, a helyenként ötletes, harcos játékot, akkor igenis eséllyel pályázhatunk pont, de akár pontok megszerzésében is.

A két csapat utóbbi öt egymás elleni találkozóján felénk billen a mérleg nyelve, hiszen egy-egy vereség és döntetlen mellett háromszor mi örülhettünk. A bajnoki tabellán a házigazdák a már említett 2-1-es győzelmüknek és az ezzel szerzett három pontnak köszönhetően a harmadik helyen állnak, míg mi a döntetlenért járó egy ponttal holtversenyben az ötödik-nyolcadik pozícióban várhatjuk a folytatást.

Hangulatfokozóként az országunkat átszelő nagy utazásnak immár a megújult dizájnnal büszkélkedő csapatbusszal vághatott neki együttesünk, ugyanis a jármű a csütörtöki elutazás előtti pillanatokban mutatta meg magát először az ALCUFER Stadionban. Az idegenbeli mérkőzéseinkre immár hat éve a BLAGUSS járműveivel utazunk, és a céggel kölcsönösen gyümölcsöző együttműködés újabb állomásaként került sor buszunk sárga-kék színekkel és egyesületünk címerével történő dekorációs megújítására. Reméljük, hogy sok szép emléket és megannyi győztes meccs utáni hangulatos utazást fogunk együtt átélni a jövőben.

A pénteken 20 órakor kezdődő találkozót a Magyar Televízió M4 Sport csatornája élőben közvetíti, de az sem marad le a mérkőzésről, aki nem tudja nézni, hiszen annak fontos eseményeit, jeleneteit honlapunkon olvasható állandó szöveges tudósításunkon keresztül is követhetik.