A forduló rangadója az Ajka–Gyirmót mérkõzés volt, melyen a még veretlen hazaiak tizenötösre szerették volna nyújtani a remek szezonbeli szériájukat. Az elsõ félidõ után az ajkaiak örülhettek, hisz Sowunmi Thomas a 40. percben vezetéshez juttatta õket, de a fordulást követõen a Gyirmót Lázár Patrik és Tóth Norbert révén fordított. Major Norbert a 74. percben egyenlített, így 2–2-vel zártak a felek.

A döntetlen tökéletes eredmény volt a listavezetõ Puskás Akadémiának, amely a sereghajtó Baja ellen nagyon sima gyõzelmet aratott: Vasziliosz Aposztolopulosz és Zsolnai Róbert már az elsõ 15 percben elintézte a vendégeket, míg a kegyelemdöfést Baracskai Roland adta meg a hosszabbításban.

A Zalaegerszeg sok helyzetet kihagyva is viszonylag könnyen verte meg a Paks II-t: az elsõ játékrészben Frizoni fejelt be közelrõl egy kipattanót, a hajrában pedig Kocsárdi beadásából Pavicsevics talált be, ugyancsak fejjel.

A Gyõr második csapata három pontot szerzett az SzTK-Erima otthonában: a hazai Puskás Gábor szólógóljára Varga Tamás felelt, majd a 92. percben a csereként beállt Fekete Dániel döntötte el a meccset. A Tatabánya nem tudta feltörni a Sopron védelmét, így újabb fontos pontokat hullajtott el.

LABDARÚGÓ NB II

NYUGATI CSOPORT, 15. FORDULÓ

PUSKÁS AKADÉMIA–BAJAI LSE 3–0 (2–0)

Felcsút, 200 nézõ. Vezette: Urbán E. (Bozó, Demeter)

PUSKÁS AKADÉMIA: Czirjék – Margitics, Vaszicsku, Aposztolopulosz, Farkas N. – Fabio, Polonkai (Soós, 65.) Szakály D. – Kleinheisler (A. Luque, a szünetben), Zsolnai (Junior, 71.), Baracskai. Vezetõedzõ: Benczés Miklós

BAJA: Orbán – Hajnal G., Deszpotovics 6, Szabó Gy. 5, Dudu 5 – Kazi 5 (Szabó Sz. –, 74.) Szénási 5 (Varga L. –, 81.) – Balázs D. 5, Szentgyörgyi 5 (Nagy E. – , 62.), Illés D. 6 – Szöllõsi T. 5. Vezetõedzõ: Goretich Krisztián

Gólszerzõ: Aposztolopulosz (1–0) a 2., Zsolnai (2–0) a 15., Baracskai (3–0) a 92. percben

MESTERMÉRLEG

Benczés Miklós: – Csodálatos ez az õszi idény, megnyugtató, hogy az elsõ helyrõl várjuk a bajnokság folytatását.

Goretich Krisztián: – Csapatomnak nem a listavezetõt kell megvernünk, lehetõségek tekintetében ellenfelünk elõttünk jár. Ugyanakkor bírónõket nem alkalmaznék, kárunkra tévedett, amely után két gólt is kaptunk.
 

FC AJKA–GYIRMÓT FC GYÕR 2–2 (1–0)

Ajka, 600 nézõ. Vezette: Andó-Szabó (Butkai, Huszár)

AJKA: Jánosa – Sallér, Subicz, Pákai, Gunther – Czanik (Nagy B., 87.), Horváth A., Kanta Sz., Szabó L. (Mihalecz P., 65.) – Sowunmi, Major N. Vezetõedzõ: Németh Zoltán

GYIRMÓT: Holczer – Nagy II G., Csizmadia, Balog Z., Gévay – Cseri T., Regedei, Lázár P., Varga L. (Tóth N., a szünetben) – Magasföldi (Oross, 74.), Ferenczi I. (Erõs G., a szünetben). Vezetõedzõ: Csank János

Gólszerzõ: Sowunmi (1–0) a 40., Lázár P. (1–1) az 51., Tóth N. (1–2) a 65., Major N. (2–2) a 73. percben

MESTERMÉRLEG

Németh Zoltán: – Játékosaink becsületesen dolgoztak az õszi idényben, és a bajnokság végén mindenképpen az elsõ ötben szeretnénk végezni.

Csank János: – A helyzetek alapján mindkét csapat nyerhetett volna, de igazságos döntetlen született.
 

FC TATABÁNYA–SOPRONI VSE 0–0

Tatabánya, 300 nézõ. Vezette: Iványi Z. (Szpisják, Takács G.)

TATABÁNYA: Dombai A. – Almási (Szekér, 77.), Izing, Böjte, Törtei – Oláh G., Kiss Sz., Huszák T., Móri – Csovics (Szabacsi, 66.), Skriba (Frank, 58.). Vezetõedzõ: Csertõi Aurél

SOPRON: Sásdi – Bognár Zs., Baranyai N., Seper – Fazakas, Fazekas N., Horváth A., Csikós – Szabó L. (Török G., 89.), Petõ (Szabó P., a szünetben), Balázs R. (Pados, 83.). Vezetõedzõ: Bücs Zsolt

MESTERMÉRLEG

Csertõi Aurél: – Az ellenfél szervezetten védekezett, egy pontért jött, amely sikerült is. Sajnos mezõnyfölényünket nem sikerült gólra váltani.

Bücs Zsolt: – Ezer sebbõl vérzõ csapatunk megérdemelten szerzett egy pontot. Ez a lelkünknek is jót tett.

 
ZALAEGERSZEG–MVM PAKS II 2–0 (1–0)

Zalaegerszeg, 1122 nézõ. Vezette: Pintér Cs. (Király K., Mohos)

ZALAEGERSZEG: Jahic – Kocsárdi, Nánási, Kovács G., Hajdú N. – Tóth P., Máté P. (Babati, 74.), Kocsis A., Frizoni (Jasarevic, 83.) – Grbics (Horváth L., 80.), D. Pavicsevics. Megbízott edzõ: Lendvai Miklós

PAKS II: Csoknyai – Berkó, Szalontai, Féhr, Blatt (Horváth M., 82.), Galambos – Laták, Budai (Czinger, 44.), Pintér N. (Kesztyûs, 29.) – Cziráki, Feil. Edzõ: Lengyel Ferenc

Gólszerzõ: Frizoni (1–0) a 24., D. Pavicsevics (2–0) a 81. percben

MESTERMÉRLEG

Lendvai Miklós: – Nehéz mérkõzésen vagyunk túl, bár nagyobb különbségû is lehetett volna a gyõzelmünk, csakhogy hiányoltam a tüzet a csapatból.

Lengyel Ferenc: – Csapatom minden játékosának gratulálok az õszi teljesítményéhez, s ha kaptunk volna minõségi  támogatást is, még szebb lett volna az idényünk.
 

SZIGETSZENTMIKLÓSI TK–GYÕRI ETO II 1–2 (1–0)

Szigetszentmiklós, 100 nézõ. Vezette: Kovács J. Z. (Becséri G., Török K.)

SZIGETSZENTMIKLÓS: Dénes – Puskás G., Csiszár, Szamosszegi, Deutsch – Lannert, Lucas, Hullám (Bárányos, 77.) – Zsivoczky (Kiss K., 52.), Márkus (Urbán G., 73.), Bali. Megbízott edzõ: Várhidi Péter

GYÕR II: Nagy G. – Kálmán A., Köles, Paget, Kozma M. – Csató M., Paku (Leal, 92.), Németh L. – Nicsenko (Fekete  D., 56.), Ahjupera, Varga T. (Miklós, 85.). Edzõ: Sándor István

Gólszerzõ: Puskás G. (1–0) a 37., Varga T. (1–1) a 60., Fekete D. (1–2) a 92. percben

MESTERMÉRLEG

Várhidi Péter: – Sajnáljuk az elbukott három pontot, sõt bosszantó, mert meglehetett volna az ötödik hely.

Sándor István: – Egy jó csapat ellen gyõztünk idegenben, ráadásul a megérdemelten nyertük meg a mérkõzést.

(nemzetisport.hu)