A labdarúgó NB II 22. fordulójából négy mérkõzést játszottak ma le. A forduló rangadóján a Vasas 4–1-re gyõzte le a Szolnokot, a fõvárosaikhoz hasonlóan otthon nyert a Mezõkövesd és az Ajka is. A kiesés elõl menekülõ Siófok idegenben gyûrte le a Zalaegerszeget. – NEMZETISPORT.HU

FC Ajka–Kaposvári Rákóczi FC 3–2

Mind a két csapat kiesõ helyen várta a 22. fordulót, vagyis mindkettejük számára roppant fontos lett volna begyûjteni a három pontot. A hazaiak villámrajtot vettek, néhány perccel a kezdõ sípszót követõen Major Norbert lövése után Németh László rúgta be Somodi Bence kapujába a kipattanó labdát. Sokáig azonban nem örülhettek a vezetésnek az ajkai szurkolók, Hadaró Valentin beadását követõen Faggyas Milán egalizált hat perccel Németh találata után. A második félidõnek ráadásul a Kaposvár futhatott neki lélektani elõnnyel, ugyanis a 44. percben Rajczi Péter fejesével fordítottak a somogyiak. Ennek ellenére a második játékrészben már csak az Ajka szerzett gólt, méghozzá kettõt is, elõbb Majoros, majd a találkozó hajrájában Császár Attila volt eredményes. A Rákóczi két gól nélküli döntetlen után kapott ki újra a bajnokságban, Prukner Lászlóval a kispadon pedig elõször.  

ZTE FC–FGSZ Siófok 0–3

A hazaiak pocsékul kezdték a tavaszt, de a legutóbbi két fordulóban nyertek, így önbizalommal telve várhatták a Siófok elleni meccset. A kiesés elõl menekülõ Balaton-partiak korán elõnybe kerültek, Ivancsics Gellért jobb oldali szögletét követõen Mogyorósi József fejelt a kapuba. A hazaiak még nehezebb helyzetbe kerültek a félidõ közepén, amikor Gárdos András kezdett egyéni akcióba, sõt, végig is vitte azt a jobb oldalon, majd higgadtan kilõtte a rövid sarkot. A második félidõben már többet próbálkozott a ZTE, de aztán emberhátrányba került, Peszmeg Viktor pedig a találkozó hajrájában beállította a végeredményt, nagyon fontos három ponthoz jutott a Siófok.

Mezõkövesd Zsóry FC–Szeged 2011 2–0

Fontos mérkõzést rendeztek meg Mezõkövesden, hiszen a forduló elõtt a negyedik helyen álló hazaiak mindössze három ponttal elõzték meg a hatodik szegedieket. Az elsõ 45 percben mindössze egyetlen találat született, azt pedig Takács Péter szerezte, akinek a távoli átlövése a lécrõl pattant a gólvonal mögé. A fordulás után egyetlen gólt láthattak a hazai szurkolók, legnagyobb örömükre azt a csereként beálló Tajthy Tamás szerezte a hajrában. 

Vasas FC–Szolnoki MÁV FC 4–1

Az angyalföldiek az elõzõ körben kikaptak a Békéscsabától, emiatt pedig lecsúsztak a tabella élérõl, volt tehát javítanivalója Szanyó Károly együttesének. Az ellenfél a Szolnok volt, tehát nem tûnt úgy, hogy könnyû dolga lesz a fõvárosiaknak, az elsõ percek pedig kiegyenlített játéka után Remili Mohamed tizenegyesével a Vasas került elõnybe, amit Czvitkovics Péter duplázott meg, aki Lázok János passzát követõen lõtte ki a vendégek kapujának jobb oldalát. A Szolnok a második félidõben viszonylag gyorsan szépíteni tudott, de Papucsek Barna fegyelmezetlensége miatt emberhátrányba került, a Vasas pedig ezt könyörtelenül kihasználta, újabb hét találatot szerezve fölényes sikert aratott, és újra a tabella élére állt. 

 

FC AJKA–KAPOSVÁRI RÁKÓCZI 3–2 (1–2)
Ajka, 300 nézõ. V: Kiss Norbert(Kepe Arnold, Kulman Tamás)
FC AJKA: Jánosa – Nagy B., Asztalos, Császár, Zámbó – Köles, Csordás Sz., Németh L. (Lattenstein, 88.), Major N. – Kalász (Zsirai, 54.), Sowunmi.   
KAPOSVÁRI RÁKÓCZI: Somodi – Lakatos G., Petrók, Albert Á. – Kiss M. (Házi, 59.), Kovács O., Király V. (Vermes, 70.), Hampuk, Hadaró – Rajczi, Faggyas (Fejõs, 75.).   
GÓLSZERZÕ: Németh L. (1–0) a 3., Faggyas (1–1) a 10., Rajczi (1–2) a 44., Major N. (2–2) az 57., Császár (3–2) a 90. percben
KIÁLLÍTVA: Lakatos G. (második sárga lap után) a 87. percben
MESTERMÉRLEG
JÁKLI PÉTER, az Ajka vezetõedzõje: –
 Eddig nem volt szerencsénk, de ezúttal a csapat küzdõszelleme hozzásegített, hogy a mérkõzés végén nyerjünk. A második félidõben minden mindegy alapon támadtunk, és ez bejött, volt három-négy olyan helyzetünk, amelyet korábban gólra kellett volna váltanunk.
PRUKNER LÁSZLÓ, a Kaposvár vezetõedzõje: – Szegény embert az ág is húzza, két-három alapemberünk egy vírusfertõzés miatt megbetegedett. Hiába vezettünk több hónap után elõször, néhány játékosom még nem tud felnõni a feladathoz. Bízom benne, hogy ez változik a következõ héttõl.

ZTE FC–SIÓFOK 0–3 (0–2)
Zalaegerszeg, ZTE-Aréna (1387 nézõ). V: Böcskei Balázs (Horváth Zoltán, Hofbauer Roland)
ZTE FC: Szappanos – Simonfalvi, Króner, Forgács, Fodor M. (Farkas N., 27.) – Szakály A., Bedi – Bailo, Murai (Daru, 58.), Horváth P. (Babati, 38.) – Délczeg. 
SIÓFOK: Tajti N. – Nagy J., Mogyorósi, Csató, Polényi – Horváth A., Peszmeg – Gárdos (Molnár M., 72.), Ivancsics (Hanzl, 90.), Papp M. (Papp M., 82.) – Andorka.    
GÓLSZERZÕ: Mogyorósi (0–1) a 13., Gárdos (0–2) a 28., Peszmeg (0–3) a 92. percben
KIÁLLÍTVA: Szakály A. (második sárga lap után) a 69. percben
MESTERMÉRLEG
LENDVAI MIKLÓS, a ZTE vezetõedzõje: –
 Fiataljaink tehetségükbõl nem sokat mutattak, ezeknek a legényeknek a többsége nem tud szenvedni, a sikerért vért izzadni. Addig nem lépünk elõbbre, amíg ezeket a problémákat nem orvosoljuk. Ez nem csak egerszegi probléma, de most nálunk nagyon bebizonyosodott.
SOÓS IMRE, a Siófok vezetõedzõje: – Tartottam a mérkõzéstõl, sokat elemeztem a ZTE játékát. Jó csapatot gyõztünk le, büszke vagyok játékosaimra, mert hiába vagyunk a magyar tengerparton, ez nem Amerika, hanem a való világ, ahol a lét a tét. 

MEZÕKÖVESD ZSÓRY–SZEGED 2011 2–0 (1–0)
Mezõkövesd, 1700 nézõ. V: Berke Balázs (Takács Gábor, Mohos Milán)
MEZÕKÖVESD ZSÓRY: Kunsági – Hegedûs Cs., Nánási, Szeles, Sváb – Nyilas, Takács P. – Molnár G. (Baracskai, 79.), Kulcsár K. (Tajthy, 70.) – Máté J., Balajti (Medgyes, 72.).    
SZEGED 2011: Szántai – Farkas M., Markovics, Tóth G., Máté P. – Szabó P., Berde (Zelenyánszki, 74.), Mészáros M. – Hegedûs M. (Manga, 64.), Fitos (Polareczki, 80.) – Germán. 
GÓLSZERZÕ: Takács P. (1–0) a 41., Tajthy (2–0) a 89. percben
MESTERMÉRLEG
LUCSÁNSZKY TAMÁS, a Mezõkövesd vezetõedzõje: –
 Pozitívum, hogy hosszú idõ után végre nem kaptunk gólt. Egy remek, szervezetten védekezõ ellenfelet gyõztünk le, és ez lökést adhat számunkra a következõ fordulókban.
NYILAS ELEK, a Szeged vezetõedzõje: – Jól futballoztunk, és hiszem, ennek a játéknak van jövõje. A gólokat a mezõkövesdiek szerezték, de mi is nagy erõket mozgósítottunk a mérkõzésen annak érdekében, hogy a kapuba találjunk, de csak a helyzetekig jutottunk.

VASAS–SZOLNOKI MÁV 4–1 (2–0)
Illovszky-stadion, 1200 nézõ. V: Szilasi Szabolcs (Kis Zoltán, Pápai Zoltán) 
VASAS: Hermány – Bori, Grúz, Debreceni, Hangya – Lázok (Vass P., 82.), Czvitkovics (Murka, 86.), Berecz – Vida, Kenesei K. (Ádám M., 78.), Remili.  
SZOLNOKI MÁV: Pokorni – Vári (Galambos, 28.), Zsdrál (Racskó, 42.), Papucsek, Fritz – Kenderesi, Mile – Zsolnai, Zvara (Mundi, 78.), Rokszin – Tóth B.  
GÓLSZERZÕ: Remili (11-esbõl, 1–0) a 12., Czvitkovics (2–0) a 31., Kenderes (2–1) az 59., Debreceni (3–1) a 69., Ádám (4–1) a 83. percben
KIÁLLÍTVA: Papucsek (második sárga lap után) a 61. percben
MESTERMÉRLEG
SZANYÓ KÁROLY, a Vasas vezetõedzõje: –
 Magabiztos játékkal, megérdemelten gyõztünk. A teljesítmény remek volt, de biztos vagyok benne, ennél még jobban is játszunk majd. Haladunk tovább kitûzött célunk, a bajnoki cím elérésének irányába.
KIS KÁROLY, a Szolnok vezetõedzõje: – Nem nyújtottunk jó teljesítményt, ráadásul öt stabil játékosunk hiányzott különbözõ okok miatt. A Vasas jól futballozott, ennek ellenére úgy látszott, sikerül felzárkóznunk, de Papucsek Barna kiállítása végleg megpecsételte sorsunkat.

KORÁBBI EREDMÉNYEK
Csákvár–Ceglédi VSE 2–3

Soproni VSEGYSEVSoroksár SC 1–0

VASÁRNAPI MÉRKÕZÉSEK
16.30: Balmazújváros–Békéscsaba Elõre
18.00: Gyirmót FC Gyõr–Szigetszentmiklósi TK

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 
1. Vasas FC 22 14 2 6 44–23 +21  44
2. Békéscsaba Elõre 21 13 3 5 30–21 +9  42
3. Gyirmót FC Gyõr 21 11 8 2 34–18 +16  41
4. Mezõkövesd Zsóry FC 22 11 7 4 42–23 +19  40
5. Szolnoki MÁV FC 22 10 7 5 39–35 +4  37
6. Szeged 2011 22 10 4 8 26–22 +4  34
7. Soproni VSE-GYSEV 22 8 8 6 33–30 +3  32
8. ZTE FC 22 7 8 7 27–31 –4  29
9. Szigetszentmiklósi TK 21 6 9 6 17–22 –5  27
10. FGSZ Siófok 22 5 9 8 31–37 –6  24
11. Soroksár SC 22 6 5 11 22–30 –8  23
12. Ceglédi VSE 22 5 8 9 27–33 –6  23
13. Aqvital FC Csákvár 22 5 7 10 31–36 –5  22
14. FC Ajka 22 5 6 11 30–36 –6  21
15. Kaposvári Rákóczi FC 22 4 6 12 20–31 –11  18
16. Balmazújváros 21 3 5 13 20–45 –25  14