A tavalyi bajnokságban egyértelmûen csalódást keltett aNyíregyháza 12. helyezése. A csapat mindössze 50 pontot tudott összegyûjteni,38 mérkõzésen és mínusz kettes, negatív gólkülönbséggel zárta bajnokságot. Aszurkolóknak azonban a legjobban az fájt, hogy a Mátyus János, Véber György ésDajka László által is irányított Szpari, 16 vereséget szenvedett el a 2016 –2017 – es idényben. A nyáron jelentõs átalakuláson ment keresztül a klub,hiszen új sportigazgató – Szûcs Mihály, új szakmai igazgató – Bene Ferenc és újvezetõedzõ – Lucsánszky Tamás vette át asz irányítást. A tavalyi játékos keretbõltávozott, 12 labdarúgó és szinte egy teljes új keretnek megfelelõ, 16 újjátékost igazoltak.

Az érkezõk között pedig, vannak az élvonalat is megjárt,rutinos labdarúgók és nagyon ígéretes fiatal tehetségek. A NyíregyházaSpartacus FC játékos keretében, az új labdarúgókat azzal jelezzük, hogy a zelõzõ csapatuk nevét, zárójelben mögéjük írjuk.               

Kapusok:

1. Megyeri Gábor, 31. Hermány Bence, 55. Jova Levente(Ferencváros, legutóbb Soroksár kölcsönben)

Védõk.

4. Máté Péter, 5. Fodor Ferenc (Kisvárda), 13. Rubus Tamás, 17.Hinora Krtistóf (kölcsönjátékos – MTK Budapest), 21. Szokol Zsolt, 23. ForróGyula (Puskás Akadémia), 28. Kelemen Dávid (Paks, legutóbb Békéscsabakölcsönben), 33. Farkas Márk,

Középpályások:

6. Kártik Bálint, 8. Holdampf Gergõ, 19. Kesztyûs Barna(kölcsönjátékos – Paksi FC), 20. Csernák Martin (Ferencváros), 22. Papp Máté(Budaörs),  27. Kónya Márk, 30. CsilusTamás (Ferencváros, legutóbb Soroksár kölcsönben), 88. Horváth Ferenc(Kaposvár)  

Támadók:

7. Sinanovic Sinan, 9. Rezes László, 10. Pekár László(Puskás Aakadémia), 11. Gajdos Zsolt (Szombathelyi Haladás), 14. RudolfGergely, 18. Bajzát Péter (Soroksár), 71. Dragóner Dávid Filip (Ferencváros,kölcsön után végleg), 77. Gréczi Gábor (Siófok), 95. Bíró Dominik (Kaposvár) 

Végigolvasva ezt a névsort, teljesen egyértelmû, hogyrendkívül erõs keretet sikerült a nyáron összeállítani a nyírségi csapatvezetésének. Érdemes tehát megnézni, hogy milyen összeállításokban játszott aNyíregyháza Spartacus FC az elsõ két fordulóban.

Merkantil Bank Liga 1. forduló – Budafok, 2017 július 30.

Budafoki MTE – Nyíregyháza Spartacus FC  0 – 2  (0 – 1)

Gólszerzõk: Dragóner 30. perc, Csilus 53. perc

Jova – Hinora, Fodor, Rubus , Forró – Holdampf, Csilus,Rezes (Gajdos 84. perc), Pekár (Kesztyûs 69. perc) – Rudolf, Dragóner(Sinanovic 69. perc)

 

Merkantil, Bank Liga 2. forduló – Nyíregyháza, 2017augusztus 06.

Nyíregyháza Spartacus FC – Budaörsi SC  4 – 2  (1 – 1)

Gólszerzõk: Kelemen 11. perc, Csilus 63. perc, Dragóner 69.perc, Rezes 80. perc / 14. Deli, 62. Sajbán Máté  

Jova – Hinora, Rubus, Kelemen, Forró – Holdampf, Csilus, Rezes,Pekár (Kesztyûs 80. perc) – Rudolf (Bajzát 80. perc), Dragóner (Sinanovic 72.perc)         

 

A Ferencváros egykori belsõ védõjének fia, Dragóner Dávid Filipés Csilus Tamás, mindkét mérkõzésen betalált. A szintén a ferencvárosi vonalrólérkezõ, Jova Levente is biztos pont a kapuban, ahogyan a többi volt élvonalbelijátékos, Forró Gyula és Pekár László is. Úgy tûnik, hogy a felkészülésimérkõzéseken kialakult egy váz a nyírségi csapatban és ez egyelõre mûködik. Azpedig egészen biztos, hogy a másodosztályú csapatok közül, a NyíregyházaSpartacus FC rendelkezik az egyik „leghosszabb” cserepaddal.

 

A nyírségi csapat, a Szlovéniai edzõtáborban játszott négynyári felkészülési mérkõzést, majd hazai környezetben, két NB III – as ellenfélellen hangolt a bajnokságra

Nyíregyháza Spartacus FC – Anzsi Mahacskala (orosz I.)  3 – 2

Nyíregyháza Spartacus FC – Dinamo Vranje (szerb I.)  1 – 1

Nyíregyháza Spartacus FC – FK Cukaricki (szerb I.)  1 – 2

Nyíregyháza Spartacus FC – Framtech Verzej (szlovén II.)  0 – 0

Nyíregyháza Spartacus FC – Tállya KSE (NB III)  3 – 0

Nyíregyháza Spartacus FC – Cigánd SE (NB III)  5 – 0