Jó formában az Ördög József által irányított tartalék csapatunk. Az NB III-as gárdánk az Észak- Nyugati csoport legutóbbi, 14. fordulójában az ALCUFER Stadionban fogadta a Budaörs csapatát, ahol Erdei Milán (48’, 88’) góljaival 2-1-re nyertünk.
Ezúttal is kemény feladat előtt állnak fiatal játékosaink, ugyanis az őszi szezon utolsó hazai mérkőzésén a Balatonfüredi FC-t fogadjuk. A mérkőzés szombaton 11 órai kezdettel kezdődik az Alcufer Stadionban.
Soron következő ellenfelünk a lejátszott 14 forduló után 20 ponttal, a 8. helyen áll a tabellán. Eddig ötször tudtak nyerni, megverték: a Gyirmót FC Győr II. együttesét 1-0-ra, a Csornát 4-2-re, az SC Kelent 1-0-ra, az ETO Akadémiát 3-1-re és a ZTE FC II. csapatát 1-0-ra. Pontszerzés szintén ötször sikerült: a Dorogi FC (1-1), a Caola SC Sopron (2-2), a Komárom VSE (1-1), a Szombathelyi MÁV Haladás VSE (2-2) csapatai ellen, négy alkalommal szenvedtek vereséget, kikaptak: a Bicskétől 2-0-ra, a Tatabányától 1-0-ra, a VLS Veszprémtől 2-1-re és a Budaörs gárdájától 2-1-re, mely mérkőzéseken 19 rúgott gól mellett 17 gól kaptak.
Egymás elleni mérkőzéseinken 2021. november 28.-án az ALCUFER Stadionban Mayer Ádám (29’, 59’), Farkas Dániel (öngól 78’) és Bagó Bálint (39’) góljaival 4-0-ás gyirmóti siker született, majd 2022. május 29.-én idegenben Bagó Bálint (39’) góljával 2-1-s vereséget szenvedtünk. 2022. augusztus 17.-én hazai pályán Mayer Ádám (22’) és Rátonyi Soma (41’) góljaival 2-2-s végeredmény született, míg 2023. február 26.-án idegenben Lányi Bence (60’) góljával 2-1-s balatonfüredi siker született. 2023. július 30.-án idegenben ismét a piros-fehér csapat örülhetett, amikor 1-0 arányban maradtunk alul.
Ördög József, az NB III-as csapatunk vezetőedzője: A Balatonfüred egy nagyon masszív, jól védekező csapat, akiknek a kontráik mindig veszélyesek, de természetesen a hazai mérkőzésen mindig a győzelemre törekszünk, ez most sincs másként.