Tartalék csapatunk az NB III. Észak-Nyugati csoport 12. fordulójában az újonc Szombathelyi MÁV Haladás VSE együttesénél vendégszerepelt, ahol sajnos nem sikerült a pontszerzés, ugyanis 3-1-es vereséget szenvedtünk.

Fiatal játékosaink a következő bajnoki fordulóban az ALCUFER Stadionban fogadják városi rivális ETO Akadémiát. A mérkőzés október 29.-én, vasárnap 11.00 órától kezdődik.

Soron következő ellenfelünk 12 fordulót követően 12 ponttal jelenleg kieső helyen áll a tabellán. Eddig három alkalommal tudtak nyerni, megverték: az SC Sopront 2-1-re, a Szombathelyi MÁV Haladás VSE csapatát 1-0-ra és a ZTE FC II.-t 2-0-ra. Szintén háromszor sikerült pontot szerezniük: a Komárom (1-1), a Budaörs (2-2) és a Puskás Akadémia FC II. (2-2) együttesei ellen, hatszor szenvedtek vereséget, kikaptak: a Csornától 3-0-ra, a VLS Veszprémtől 2-0-ra, a Kelentől 1-0-ra, a III. ker. TVE együttesétől 2-1-re és a Balatonfüredtől 3-1-re, mely mérkőzéseken 13 rúgott gól mellett 20 gólt kaptak.

Egymás elleni mérkőzéseinken 2021. október 31.-én hazai pályán Dán Krisztián (85’) góljával 2-1-re kaptunk ki, majd 2022. május 4-én idegenben ismét a zöld-fehérek örülhettek, mikor Gino van Kessel (78’) góljával 2-1-s vereséget szenvedtünk. 2022. november 13-án az ETO Stadionban Mayer Ádám (28’, 40’) és Lányi Bence (45’) góljaival 4-3 arányban maradtunk alul, majd 2023. május 7-én az Alcufer Stadionban Ominger Bence mesternégyesével (50’, 52’, 66’, 82’) 4-2-s gyirmóti siker született.

Ördög József az NB III-as csapatunk vezetőedzője: Városi rangadó abszolút presztízs mérkőzés, három esélyes, de az gondolom senkit nem kell motiválni. Egy ilyen mérkőzés nagyszerűen szolgálja fejlődésünket és egy jó élvezetes mérkőzésre számítok.