AZ ÉLMEZÕNY – NAGY LÉPÉSELÕNYBEN AZ MTK
 
A szakemberek jóslata már õsszel is beigazolódott: az MTK Budapestnek nem a másodosztályban lenne a helye; a kék-fehérek ezt kitûnõ játékkal és meggyõzõ eredményekkel igazolták, hiszen mindössze hét pontot veszítettek az õsz folyamán. Közönségszórakoztató futballal értek el gólzáporos gyõzelmeket, ráadásul az utolsó néhány mérkõzésen ismét soraikban tudhatták a hazatérõ Németh Krisztiánt, aki gólokkal segítette a gárdát (többek között a Pécsi MFC elleni Magyar Kupa-visszavágón is, találata továbbjutást ért csapatának). Garami József együttese úgy vezeti a tabellát kilenc pont elõnnyel, hogy utolsó két mérkõzésén csak két döntetlent ért el. Óriási meglepetés lenne, ha nem a kék-fehérek futnának be aranyérmesként a bajnokság végén.

 
Úgy tûnik, az „örök második” szerepre kárhoztatott Gyirmót FC-nek az idén is csak az ezüstérem megszerzése lehet a célja. A szezonnak új edzõvel, Soós Imrével nekivágó gyirmótiak célja a bajnoki cím megszerzése volt – a rajt elõtt a szakember szerint az elsõségre három csapat is azonos eséllyel pályázott –, de a 4. fordulóban 3–1-re kikaptak a nagy rivális MTK-tól, és olyan lépéshátrányba kerültek, amit már nem tudtak ledolgozni (sõt sokáig még a Kozármisleny mögött haladtak). A hajrára aztán felszívták magukat, és elfoglalták a „szokásos” második pozíciójukat, mindenesetre tény, hogy ez a helyezés továbbra sem jelent osztályváltást.

 
A szezon meglepetéscsapata egyértelmûen a Kozármisleny. A másodosztályban az egyik legkisebb költségvetéssel dolgozó együttes kerete a nyáron sokat változott, a klub a helyi kötõdésû labdarúgók mellé pécsi kölcsönjátékosokat hozott. Az „egyveleg” nagyszerûen mûködött, a mislenyiek a kiváló szezon során a „nagyokat” is megszorongatták, a Tatabányát például legyõzték. A siker elsõsorban a csapategység eredménye, de a jó teljesítményben jelentõs szerepe van Márton Gábor vezetõedzõnek is, aki még csak a második évét tölti a gárda élén, mégis kiugró eredményt ér el a csapattal.

 
Új szakmai stábbal (Kiprich József és Vincze István vezetésével), megújuló játékoskerettel és biztos anyagi háttérrel vágott neki az idénynek a Duna FC Tatabánya. Ezért sokan a klubot bajnokesélyesnek kiáltották ki, ami az elsõ négy meccs százszázalékos teljesítménye után nem is tûnt túlzásnak, ezután viszont hatból négyszer kikapott az együttes, ez pedig visszavetette a Bányászt. Igaz, legalább pénzügyileg minden rendben, a tavaly mindent beígérõ, aztán eltûnõ „szponzor” helyébe lépõ, Mészáros Lõrinc vezette cégcsoport betartja ígéreteit. A Sitku Illés, Farkas János párosra elöl nem lehetett panasz, mindketten hat gólt szereztek.

 
Egyedüliként az FC Ajka tudta megverni az õsz során az MTK-t, Artner Tamás együttese ráadásul a Hungária körúton gyõzte le a bajnokjelöltet. A bakonyiak emellett hozzák a már évek óta megszokott megbízható formájukat, a gólzsák Mihalecz Péterrel az élen, aki 8 találatot szerzett. Az elõrelépéshez viszont kellett, hogy a hajrában az együttes egy hatmeccses veretlenségi sorozatot építsen, amivel felkapaszkodott a közvetlen élmezõnybe.


 
A KÖZÉPMEZÕNY – ITT VITÉZKEDNEK AZ NB I-ES KLUBOK TARTALÉKCSAPATAI
 
Lipcsei Péter keze alatt sokat javult a tavalyi szezonhoz képest az FTC II, a zöld-fehéreknek idén egyáltalán nem kell kiesési gondokkal küszködniük. A bajnokság kezdete elõtt egy rendkívül kínos, 3-0-s vereségbe szaladt bele az együttes a Magyar Kupában Csákváron, amely kijózanítólag hatott rájuk, és ezután remek rajtot vettek a másodosztályban. A lendület végig kitartott, a Stuttgartból egy éve hazatérõ Varga Bence tolta fõképp a kis Fradi szekerét a maga 8 góljával.

 
Az idei szezonban stabil csapattá nõtte ki magát a Veszprém FC. Vágó Attila együttese tavaly végig a kiesés ellen küzdött, de az idei erõsítéseknek köszönhetõen stabilizálta helyét a középmezõnyben. Na meg persze egy ragyogó tehetségnek: a 17 éves Novothny Somára a hazai elsõ osztályú klubok mellett már a Napoli is felfigyelt. A fiatal játékos 9 bajnoki góllal segítette õsszel a bakonyiakat, nagy kérdés, hogy a tavaszi szezonban is a veszprémiek piros-kék mezét húzza-e fel.

 
Merészek voltak azok, akik azt mondták, hogy a Videoton Puskás-Akadémia meg tudja ismételni tavalyi remek szereplését (akkor a 3. helyen végeztek a fehérvári fiatalok), hiszen az elõzõ évi csapat gerince távozott, és az U19-es együttesbõl töltötték fel a keretet. Igaz, nem sokan gondoltak arra sem, hogy a csapat a kiesés ellen fog harcolni, pedig a szezon elsõ felében ez tûnt reálisnak. Az erõltetett fiatalítás sokáig meglátszott a teljesítményen, a 9. forduló után az egyik kiesõ helyen szerénykedtek, de az utóbbi hat mérkõzésen elért három gyõzelem és három döntetlen felhozta a fiatal együttest, amely végül a nyolcadik helyen telelhet.


A Bajai-LSE a tavalyi remek újoncév után (amelynek végén a 4. helyen végzett) mérsékeltebben teljesít, ebben a kiírásban be kell érnie a szerény középmezõnybeli tagsággal. Ennek fõ oka, hogy nyolc hazai mérkõzésébõl csak hármat nyert meg Bognár György együttese. A bajaiak azonban más fronton „robbantottak”: a Kozármisleny búcsúztatása révén történetük során elõször bejutottak a Magyar Kupa legjobb nyolc csapata közé, és a negyeddöntõben az Újpesttel találkoznak.
 

A Soproni VSE-GYSEV a tabella alapján a legjobb újonc a mezõnyben, de a Micso Szmiljanics, Bojan Lazics és Csordás Csaba fémjelezte együttes félszezonja még jobb is lehetett volna, ha a Paks II és Dunaújváros Pálhalma ASE elleni hazai mérkõzéseiken (amelyeket elvileg hozniuk kellett volna) nem szenvednek vereséget, és ha a rutinos támadó, Csordás Csaba nem zárja góltalanul a félévet.

 
Nagyon akarták a tartalékok NB II-es szereplését a tavalyi NB I-es bajnokságban ezüstérmesként záró Paksi FC vezetõi, és a második garnitúra magabiztosan meg is nyerte az NB III Dráva-csoportjának küzdelmeit. A másodosztály azonban más kávéház, így a friss feljutó a bajnokság kezdeti szakaszában még ismerkedett a légkörrel, és a paksi fiatalok csak elvétve tudtak pontot szerezni, elsõ gyõzelmükre a 8. fordulóig kellett várni. A hajrában aztán – nem kis részben a visszajátszóknak köszönhetõen – zsinórban három mérkõzést is megnyert Lengyel Ferenc csapata.
 

A Gyõri ETO II a tavalyi szezonhoz képest kissé mérsékeltebben teljesít, de Klement István legénysége az utolsó õszi fordulóban éppen az MTK-tól csent el pontot, így nem tölti kiesõ helyen a telet. A gyõriek gólokban gazdag meccseket játszottak, az ötödik legtöbb gólt szerezték a mezõnyben, igaz, a harmadik legtöbbet kapták. A hatalmas bedobásairól ismert Varga Tamás szerezte az együttesben a legtöbb találatot, a fiatal csatár összesen 9-szer volt eredményes.
 

A 9. forduló után történt edzõváltás a Szigetszentmiklósi TK csapatánál, Várhidi Pétert Horváth Ferenc váltotta a kispadon. A jó nevekbõl (Szamosi Tamás, Szamosszegi Gábor, Somorjai Tamás, Haman Sadjo, Joseph Ngalle, Fekete László) álló csapat sem addig, sem azután nem tudott a várakozásoknak megfelelõen szerepelni, a mezõnyben a legkevesebb gyõzelmet és a legtöbb döntetlent tudja felmutatni. Igaz, többször is fölényes sikert aratott, és a góllövõlista éllovasát is az SZTK adja (holtversenyben) Fekete Ádám személyében, aki 10 találatot szerzett – de az összteljesítmény így is csalódást keltõ.
 


AKIK JELENLEG A VONAL ALATT VANNAK – KI MENEKÜL MEG A KIESÉSTÕL?
 
A BKV Elõrétõl a nyári átigazolási idõszakban három alapember távozott Gyirmótra, ráadásul kettõs edzõcsere történt, miután Gálhidi György szóbeli ígérete ellenére a szezonkezdet elõtt elhagyta a gárdát, és Nyíregyházára szerzõdött. Helyét Szapor Gábor vette át, akinek 12 napja volt csapatot építeni, és az elsõ hat fordulóban úgy tûnt, ez sikerül is, hiszen jöttek az eredmények. A folytatásban a kulcsjátékosok sorra dõltek ki sérülés miatt; Csikós Sándor, Berki Péter, Selei András, Vezér Ádám és Varga Endre hiánya érzékeny veszteségnek számított. A hajrában a gárdát tovább sújtották a kiállítások és a sárga lapok, így volt olyan találkozó, amelyen nyolc-kilenc alapember hiányzott az alapcsapatból, így zömében ifisták játszottak. Végül ennek tudható be, hogy az együttes visszacsúszott a 14. helyre a tabellán.
         
                       
Várakozáson alul teljesített az évek óta stabilan a középmezõnyben szereplõ Budaörsi SC is. Lucsánszky Tamás együttese a nyáron meggyengült, a rutinos távozók helyett a keretet fiatalokkal erõsítették meg. A Pest megyeiek a mérkõzéseik többségén az egyéni hibáknak és a motiválatlanságnak köszönhetõen hullajtottak el pontokat, az idegenben megszerzett egyetlen pontocska pedig azt mutatja, hogy a házon kívüli produkció taszította a kiesõ helyek egyikére a budaörsieket. Lucsánszky mester tavaszra a védelmet erõsítené meg, ami a 32 kapott gól fényében nem is meglepõ.


Az õszi szezon után a legkilátástalanabb helyzetben az újonc Dunaújváros Pálhalma ASE van, amely rendkívül rosszul rajtolt, elsõ kilenc mérkõzését elveszítette, a hátralévõ hat meccsébõl viszont hármat nyert meg. A csapat nehezen vette fel a másodosztály ritmusát, pedig a „nagy” Dunaferr játékosai közül a keretben szerepel Salamon Miklós és Kóczián Ferenc, és a több helyen megforduló Vaskó József is. A bajnokság legnagyobb különbségû két vereségét is õk szenvedték el, az Ajkától és a Szigetszentmiklóstól egyaránt 7–0-ra kaptak ki.

 

A NYUGATI CSOPORT GÓLLÖVÕLISTÁJÁNAK ÉLMEZÕNYE

10 gólos: Fekete Ádám (Szigetszentmiklósi TK), Máté János (Videoton-PFLA)

9 gólos: Varga Tamás (Gyõri ETO FC II), Novothny Soma (Veszprém LC)

8 gólos: Mihalecz Péter (FC Ajka), Tischler Patrik (MTK Budapest), Szabó Viktor (BKV Elõre), Varga Bence (Ferencváros II)

7 gólos: Laki Balázs (Gyirmót FC)

(nemzetisport.hu)