FC AJKA

Az NB II Nyugati csoportjának egyik legbiztosabb résztvevõje volt hosszú éveken át az FC Ajka, az egycsoportos másodosztályban azonban jóval nagyobb erõfeszítéseket kell tennie a csapatnak, ha továbbra is stabil tag akar maradni. A Vass Lászlóval az osztályozót épphogy elkerülõ klub vezetõsége nem hosszabbított szerzõdést a trénerrel – Vass Siófokon Horváth Károly segítõje lett –, és ifj. Mihalecz Istvánt ültette a kispadra, aki éppen Siófokról szerzõdött az ajkaiakhoz. Az új tréner öccse ráadásul a csapat leggólerõsebb játékosa, Mihalecz Péter. A játékoskeretet zömében fiatalokkal erõsítették meg, a Haladástól érkezõ Hanzl Máté, Skriba Máté páros, az ETO II-tõl jövõ Köles János, Varga Tamás duó mellé a tapasztaltabb Fodor Marcellt és Lattenstein Norbertet igazolták át, és ha sikerül összeszokniuk az újaknak a régiekkel, akkor nem lesz gond a bennmaradással.

NSO-tipp: 9-13. hely

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ FC AJKÁNÁL

Érkezõk: Fodor Marcell (Újpest FC – kölcsönbe, tavasszal Siófokon szerepelt kölcsönben), Hanzl Máté, Skriba Máté (mindkettõ Haladás – kölcsönbe), Köles János, Varga Tamás (mindkettõ Gyõri ETO II), Lattenstein Norbert (Budaörs), Meiczinger Bence (Veszprém), Tulipán Ákos (Bajai LSE)
Távozik/távozhat: Czanik Károly (Tatabánya?), Horváth Attila (Siófok – kölcsönbõl vissza), Kovács Szabolcs (Balatonfüred), Kovács Zsolt (?), Nagy Bálint, Szalai Roland (Haladás – mindkettõ kölcsönbõl vissza), Pavlitzky Balázs (Veszprém), Sallér Márk (Ausztria?), Subicz Gábor (FC Deutschkreutz – Ausztria), Szabó Levente (Mosonmagyaróvár), Szabó Péter (RKSK?)
Kiszemeltek: Privigyei Ádám (Kazincbarcika)

BALMAZÚJVÁROS

A fél másodosztály által körüludvarolt Tóth Dánielt a nyáron a Balmazújvárosnak sikerült megszereznie, igaz, csak kölcsönbe, hiszen a 19 éves, nagy tehetségnek tartott támadót a Paks szerzõdtette, majd adta is rögtön kölcsön a Balmaznak. Ennek ellenére Híres Gábor együttese a legutóbbi idénybeli bravúros szereplés után ezúttal jóval nehezebb szezonra számíthat, még akkor is, ha a keret magját sikerült együtt tartani, és Tóth mellett további szépreményû fiatalok (Oláh Gergõ, Karacs Péter, Pintér Norbert) is a klubhoz szerzõdtek. Az viszont a csapat elõnyére válhat, hogy a tavasszal kiderült, jól bírja a nyomást, így nem tartjuk valószínûnek, hogy a kiesés ellen kell küzdenie.

NSO-tipp: 9-13. hely

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BALMAZÚJVÁROSNÁL
Érkezõk:  Karacs Péter (Bp. Honvéd-MFA), Nagy Róbert (Debreceni VSC), Müller Zsolt (UFC St. Peter – Ausztria), Oláh Gergõ (Debreceni VSC), Patalenszki József (Debreceni EAC), Pintér Norbert (Paksi FC), Sárközi Szabolcs (SV Heiligenbrunn – Ausztria), Tóth Dániel (Paksi FC – kölcsönbe), Tóth Dániel (Létavértes)
Távozik/távozhat: Arnóczki Tamás (Hajdúböszörmény), Gulyás Máté (Vác?), Ludánszki István (Tatabánya), Rása Gergõ (Vác?), Sándor István (Nyíregyháza Spartacus)
Kiszemeltek: –

BÉKÉSCSABA

Talán a Békéscsaba 1912 Elõre SE-t érintette a legérzékenyebben, hogy az NB II-es klubok a jövõben nem igazolhatnak tömegével külföldi labdarúgókat, hiszen ellenkezõ esetben elbukják az MLSZ-tõl érkezõ televíziós pénzt. A keretben nagy változások voltak a nyáron, a támadószekciót elhagyta a házi gólkirály Alekszandar Randjelovics, a villámgyors nigériai támadó, Samuel Obot, és a korábbi válogatott Majoros Árpád is, míg a védelem tengelyébõl Sorin Botis és Lengyel Dániel ment el. A távozókat – a korábbi években érkezõ külföldiekkel szemben – most zömében fiatal magyar játékosokkal pótolták (egyetlen rutinos labdarúgóként Balog Zsolt csatlakozott a kerethez), és bár Albert István, Lucas Marcolini, Szûcs István, Balogh Milán, Nikola Pantovics, Tölgyesi Viktor kétségkívül ügyes és tehetséges futballista, nem érezzük azt, hogy ezzel az állománnyal feljutásra esélyes lenne az Elõre. Pásztor József szakmai igazgató mindenesetre bizakodó, szerinte játékban és fizikailag is sokkal jobb lesz a csapat, mint az elõzõ bajnokságban, és a feljutásért fog harcolni.

NSO-tipp: 5-8. hely

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BÉKÉSCSABÁNÁL
Érkezõk: Albert István, Lucas Marcolini (brazil), Szûcs István (mindhárom Debreceni VSC, kölcsönbe), Balázs József, Makra Zsolt (mindkettõ Orosháza – kölcsönbõl vissza), Balog Zsolt (Egri FC), Balogh Milán, Nikola Pantovics (szerb) (mindkettõ Bp. Honvéd-MFA), Kiprich Dániel, Póser Dániel (mindkettõ Kazincbarcikai SC), Radványi Dávid (szlovákiai magyar, Veszprém), Soós János (Puskás Akadémia FC), Tölgyesi Viktor (Kecskeméti TE – kölcsönbe), Adrian Voiculet (román, UTA Arad – Románia)
Távozik/távozhat: Balázs József (Mezõkovácsháza), Bozsó Antal (?), Sorin Botis (román), Varga Norbert (mindkettõ CS Arad), Adrian Hadar (román, FC Bihor Oradea), Kákonyi Dániel (Nyíregyháza?), Lengyel Dániel (Gyirmót FC Gyõr), Majoros Árpád (?), Máthé Gábor (börtönbe vonult), Llanos Mendez (kolumbiai, Deportivo Pereira – Kolumbia, kölcsönbõl vissza), Alekszandar Randjelovics (szerb, Sun Pegasus – Hongkong), Constantin Raducu (román, ?), Samuel Obot (nigériai, ?)
Kiszemeltek: –

CEGLÉD

Évrõl évre a kiesés ellen küzdõ csapatok között emlegetik a szakemberek a Ceglédi VSE-t. Nincs ez másként most, az egycsoportos NB II esetében sem, szerintünk azonban a Ványi Zsolt által vezetett szakmai munka ebben a szezonban is meghozza eredményét. A csapat megtartotta fõ értékeit, az alapemberek közül mindössze a már veteránnak számító Nagy Lajos búcsúzott, és a tehetséges fiatalok (Oláh Máté, Pesti Dávid, Szala Ákos) mellett olyan rutinos játékosok érkeztek, akik azonnal bevethetõk. A kapus, Kovács Attila mellett Lipusz Norbert a középpályás sort erõsítheti, és mivel csatárposzton – oda Koós Gábor érkezett – sem áll rosszul a Cegléd, egy középmezõnybeli helyezésben méltán bizakodhatnak a szurkolók.

NSO-tipp: 9-13. hely

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A CEGLÉDI VSE-NÉL
Érkezõk: Farkas István (KTE-Phoenix-Mecano, kölcsön után végleg), Fehér Balázs, Szala Ákos (mindkettõ Kazincbarcika), Horváth Sándor (Törökszentmiklós), Kovács Attila (Paksi FC), Koós Gábor (Egri FC), Lipusz Norbert (Mezõkövesd), Oláh Máté (FTC II), Pesti Dávid (Kecskeméti TE II)
Távozik/távozhat: Balog Marcell (?), Balogh Tamás (Békéscsaba – kölcsönbõl vissza), Csurka Ádám (Nagykõrösi Kinizsi), Kiss Tamás (?), Ladiszlai Krisztián (MTK – kölcsönbõl vissza), Nagy Lajos (Biatorbágy, játékos-edzõ lett)
Kiszemeltek: –

DUNAÚJVÁROS

A biztos bennmaradás a célja az NB III-as bajnoki címet rekordpontszámmal megszerzõ, majd az osztályozón gyõztes Dunaújváros PASE-nak, de szerintünk Dobos Barna csapata ennél többre lesz képes. Nemcsak azért, mert az eleve ütõképes keretet (a Milinte Árpád, Salamon Miklós, Böõr Zoltán, Sitku Illés tengellyel) tovább erõsítették – többek között Urbán Gáborral, Birtalan Botonddal, Burucz Barnával és a brazil Thiagóval –, hanem azért is, mert a csapategység kiváló, az anyagi háttér pedig rendezett az újoncnál. A másfél éve elkezdett koncepció tehát tovább épülhet, így a szezon meglepetéscsapata címre is eséllyel pályáznak a Duna-partiak.

NSO-tipp: 5-8. hely

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DUNAÚJVÁROS PASE-NÉL
Érkezõk: Birtalan Botond (Kozármisleny), Burucz Barna (Csákvári TK), Orbán Soma (Bajai LSE), Papp Máté (Videoton – kölcsönbe), Thiago Ribeiro da Silva (brazil, Veszprém), Urbán Gábor (Szigetszentmiklósi TK)
Távozik/távozhat: Csiszár Zoltán (RKSK?), Kerek Norbert (SC Melk – Ausztria)
Kiszemeltek: –

GYIRMÓT FC GYÕR

Új edzõvel és új koncepció alapján dolgozik a Gyirmót FC Gyõr, amelynél a nyáron Csank János (a mesteredzõ ismét Vácott vállalt munkát) helyét Sisa Tibor foglalta el a vezetõedzõi poszton. Az eddigi, nagy bevásárlásra építõ csapatépítés helyett most tudatosan olyan labdarúgókat igazoltak a gyirmótiak, akik a jövõ emberei lehetnek, de már most is képesek jó teljesítményre a másodosztályban. Beliczky Gergõ, Farkas Márk, Fejes János, Kelemen Patrik, Kovács Dániel, Lengyel Dániel és Papp Kristóf mellett a a Ciprusról hazatérõ Graszl Károly is a klubhoz igazolt, és mivel a múlt idénybeli csapat magja is megmaradt, komolyan számolni kell az együttessel. Véleményünk szerint a tapasztalat és a rutin egyvelegével az évek óta vágyott siker elérhetõ, akár bajnokságot is nyerhet a Gyirmót!

NSO-tipp: 1-4. hely

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYIRMÓT FC GYÕRNÉL
Érkezõk: Beliczky Gergõ (Lombard Pápa – kölcsönbe), Farkas Márk (Szombathelyi Haladás), Fejes János (Bp. Honvéd-MFA – kölcsönbe), Graszl Károly (Ciprus – Nea Szalamisz), Kardos Norbert (Mezõkövesd – kölcsönbõl vissza), Kelemen Patrik (Létavértes), Kovács Dániel (Újpest FC), Lengyel Dániel (Békéscsaba Elõre), Papp Kristóf (Berkenye)
Távozik/távozhat: Gévay Zsolt (Mezõkövesd), Horváth Rudolf (?), Molnár Gábor (?), Nagy II Gábor (Vasas), Nagy László (?), Regedei Csaba (?), Szabó Csaba (?), Varga László (Siófok)
Kiszemeltek: –

KISVÁRDA

Már most látható, hogy újoncként nagyon nehéz szezon elõtt áll a Kisvárda, amely bár több NB II-es játékost szerzõdtetett (Kapacina Valért, Sipos Tamást, Üveges Szabolcsot, Dusan Pavlovot), közülük igazából csak utóbbi számít jelentõs erõsítésnek. A legutóbbi NB III-as házi gólkirály, Bagin Sándor visszavonult, és az is gondot jelent, hogy a kezdõk és a cserejátékosok között jelentõs minõségi különbség van, ezért a rutinos trénernek, Révész Attilának meg van kötve a keze. Hatalmas meglepetésnek számítana, ha a Várda megkapaszkodna a másodosztályban.

NSO-tipp: 14-16. hely

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KISVÁRDÁNÁL
Érkezõk: Kapacina Valér (Bp. Honvéd-MFA), Kóka Róbert, Lakatos László, Pálvölgyi Balázs (mindhárom Nyírbátor), Myke Bouard Ramos (brazil, Salgótarjáni BTC), Dusan Pavlov (szerb, Egri FC), Sipos Tamás (Nyíregyháza Spartacus), Üveges Szabolcs (Putnoki VSE)
Távozik/távozhat: Bagin Sándor (visszavonult), Iván Attila (Tuzsér)
Kiszemeltek:  Barzó Gergõ (Ibrány), Nagy Bálint (Haladás), Molnár Róbert (Ukrajna), Nacsa Péter (Gyõri ETO FC), Privigyei Ádám (Kazincbarcika), Varga Attila (Ibrány)

KOZÁRMISLENY

Az utóbbi két évben nagy meglepetésre a Nyugati csoport ezüstérmese lett a Kozármisleny FC, amelyet az élvonalbeli Péccsel meglévõ gyümölcsözõ szakmai kapcsolat is segített a jó eredmények elérésében, hiszen a pécsiek játékosokkal is segítették a mislenyieket. Igaz, a labdarúgók vándorlása oda-vissza mûködik, így ezen a nyáron a Misleny legjobbjai (Danijel Romics, Frõhlich Roland, Nagy József, Városi Viktor) a Pécshez kerültek. A távozókat újabb tehetséges fiatalokkal pótolták, Cziráki Attila és Pap Roland Paksról, Farkas Zoltán és Varga Bence Szegedrõl, Nagy Erik és Vattai Balázs az FTC-tõl, Nagy Mihály Krisztián a Honvéd-MFA-tól érkezett. A mislenyiek ebben a szezonban is a mezõny elsõ felébe vágynak, de véleményünk szerint maximum a középmezõnybe érhetnek oda.

NSO-tipp: 9-13. hely

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KOZÁRMISLENYNÉL
Érkezõk: Bozsovics Milán (Pécsi MFC II), Cziráki Attila (Paksi FC), Farkas Zoltán, Varga Bence (mindkettõ Szeged 2011 Grosics Akadémia), Nagy Erik (Ferencváros), Nagy Mihály Krisztián (Bp. Honvéd-MFA), Németh Martin (Szentlõrinc), Pap Roland (Paksi FC II), Tóth Adrián (Pécsvárad), Turi Tamás (Pécsi MFC), Vattai Balázs (Ferencváros II), Vituska István (Ausztria)
Távozik/távozhat: Berdó Valentin (BKV Elõre), Birtalan Botond (Dunaújváros PASE), Marko Bjelanovic (horvát, ?), Boda József (Vasas – kölcsönbõl vissza), Erõss Csaba (FC Blau Weiss Linz – Ausztria), Fröhlich Roland (Pécsi MFC), Karacs Roland (BKV Elõre), Nagy Dominik (Pécsi MSC – kölcsönbõl vissza, majd FTC), Nagy József (Pécsi MFC – kölcsönbõl vissza), Danijel Romics (szerb, Pécsi MFC), Schmidt Zsolt (Szekszárd), Városi Viktor (PMFC)
Kiszemeltek: Vadas Zalán (Soproni VSE)

NYÍREGYHÁZA

Nem jelenthetjük ki egyértelmûen a Nyíregyháza Spartacusról, hogy bajnokesélyes csapat, a klub szurkolói ankétján Lucsánszky Tamás is csak az élmezõnybe kerülést tûzte ki idénybeli célként. A keret alaposan kicserélõdött a nyáron, és az elmúlt évektõl eltérõen most zömében fiatalokkal erõsített a Szpari. A Debrecentõl érkezõ Huszák Tamás és Szilágyi Péter, a gyõri Paku Roland, az egri Farkas Ádám, a békéscsabai Kákonyi Dániel, és a szakmai igazgató fia, ifj. Sándor István biztosan erõsítést jelent. Eközben olyan régi „bútordaraboktól” vált meg a klubvezetõség, mint Bárányos Zsolt, Bodnár László, Milan Davidov és Farkas Attila; ez is azt mutatja, hogy már a jövõt építik Nyíregyházán. Az elsõ öt hely valamelyikét biztosan eléri a Szpari, de kis szerencsével az sem zárható ki, hogy már ebben az évben összejön a feljutás.

NSO-tipp: 1-4. hely

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A NYÍREGYHÁZA SPARTACUSNÁL
Érkezõk: Csordás Szabolcs (Csákvári TK), Farkas Ádám (Egri FC), Gengeliczki Gergely (Bp. Honvéd-MFA), Huszák Tamás, Szilágyi Péter (mindkettõ Debreceni VSC), Kákonyi Dániel (Békéscsaba), Kovács Ádám (Kecskeméti TE – kölcsönbõl vissza), Paku Roland (Gyõri ETO FC II), Polényi Gábor (Vasas), Rubus Tamás, Szokol Zsolt (mindkettõ Újpest FC), Sándor István (Balmazújváros), Törtei Tamás (FC Tatabánya)
Távozik/távozhat: Ambrusz Árpád (Nyírbátor), Bárányos Zsolt (Budaörs), Bodnár László (?), Csorba Szabolcs (Paksi FC), Milan Davidov (szerb, ?), Farkas Attila (?), Germán Tamás (?), Hrabina Alex (Budaörs – kölcsönbe), Kovács Ádám (ZTE?), Lukács Bence, Lipcsei Márk, Szilágyi Krisztián (mindhárom Nyírbátor – kölcsönbe), Milan Nikolics (szerb, ?), Nenad Djurovics (montenegrói, FK Sutjeska Niksic – Montenegró), Nikon El Maestro Jevtics (szerb, ?), Sipos Tamás (Kisvárda), Varga Krisztián (Cigánd SE)
Kiszemeltek: –

SIÓFOK

Csak egy hajszálon múlt a nyáron, hogy nem maradt NB I-es csapat a Siófok – viszont ha már így alakult, akkor Horváth Károly „mindenes” vezetõedzõ úgy döntött, hogy szinte az egész csapatot kicseréli. Tizenhét labdarúgó távozott, tizenhét érkezett a holt szezonban, úgyhogy az összeszokottságot biztosan nem említhetjük a Siófok jelenlegi erényei között. Az érkezõk többsége azonban olyan futballista, aki meghatározó játékos lehet, és ha nem húzódik el nagyon a csapattá érés folyamata, akkor a feljutásért is harcban lehetnek a Balaton-partiak. Bogáti Péter, Gárdos András, Nagy Dániel, Peszmeg Viktor, Szöllõsi Tamás, Tajti Norbert, Vólent Roland és Vass Máté minõségi erõsítésnek tûnik, mellettük a maradó Tímár Krisztián, Fehér Zsolt, Jusuf Dajic hármas lehet még kulcsember. A kiesést még nem feldolgozó Horváth Károly ki is jelentette, hogy a cél nem lehet más, mint a feljutás.

NSO-tipp: 1-4. hely

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SIÓFOKNÁL
Érkezõk: Bogáti Péter (DVTK), Futó Zsombor (Bp. Honvéd-MFA), Gárdos András (Ferencváros), Horváth Attila (Ajka – kölcsönbõl vissza), Kiss Máté (Paksi FC), Mosberger Mihály (Veszprém), Nagy Dániel (Videoton, tavasszal a Puskás Akadémiában játszott), Novák Alexisz (Honvéd), Papp Máté, Peszmeg Viktor, Vass Máté (mindhárom Ferencváros II), Papp Szilárd (Puskás Akadémia FC), Branden Stelmak (amerikai, Mosonmagyaróvár), Szöllõsi Tamás (Bajai LSE), Tajti Norbert (DVTK), Vólent Roland (Bp. Honvéd-MFA – kölcsönbe), Varga László (Gyirmót FC Gyõr)
Távozik/távozhat: Deák István (Deportivo B – kölcsönbõl vissza), Fejes András (Videoton FC – kölcsönbõl vissza, onnan MTK Budapest), Fodor Marcell (Újpest FC – kölcsönbõl vissza, onnan FC Ajka – kölcsönbe), Gál András (SV Scheibbs – Ausztria), Heinrich Márk (Soproni VSE), Kecskés Tamás (Paksi FC), Kiss Máté, Windecker József (mindkettõ Gyõri ETO FC – kölcsönbõl vissza), Kiss Zoltán (Pinzgau Saalfelden – Ausztria), Kurucz Péter (Ferencváros), Márkus Gábor (Wiener Viktoria – Ausztria), Máté János (Ferencváros – kölcsönbõl vissza, onnan Szolnok), Melczer Vilmos (Mezõkövesd), Nagy Tamás (Southern Stars – Ausztrália), Nyári Tibor (Paksi FC), Pál Szabolcs (Eintracht Trier – Németország?), Takács Zoltán (?)
Kiszemeltek: –

SOPRON

Nem vár könnyû idény az elmúlt két szezonban kiesõ Soproni VSE-re (a csapat végül mindkétszer adminisztrációs úton maradhatott a másodosztályban), még úgy sem, hogy két rutinos játékos, Szabó Zsolt és Sifter Tamás mellett tehetséges fiatalok (Czár Richárd, Erdélyi László, Németh László, Nyilasi Bálint, Tóth Máté) csatlakoztak a kerethez. A nyáron a szakmai stábban is változások történtek, a lemondó Bücs Zsolt helyett Németh Zoltán lett a vezetõedzõ, aki fölé néhány héttel késõbb Supka Attilát helyezték szakmai igazgatónak. Így Supka lett a szakmai munka elsõ számú felelõse, és bár a felkészülési idõszak eredményeibõl nem szabad messzemenõ következtetéseket levonni (és itt most nem feltétlenül a Sampdoriától elszenvedett 6–1-es vereségre gondolunk), az látható, hogy a csapatnak még idõre van szüksége ahhoz, hogy összeálljon. Ha azonban ez a folyamat nagyon elhúzódik, akkor ismét keserves szezon elé néznek a „Hûség városában”.

NSO-tipp: 14-16. hely

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SOPRONI VSE-NÉL
Érkezõk: Czár Richárd (Bp. Honvéd – kölcsönbe), Erdélyi László (Budapest Honvéd) Halasi Péter (Vasas – kölcsönbe), Heinrich Márk (Siófok), Németh László (Gyõri ETO II – kölcsönbe), Nyilasi Bálint (FTC II), Sifter Tamás (Paksi FC), Szabó Zsolt (Veszprém), Horváth Péter, Maráczi József, Pados Patrik, Szabó Péter (mindannyian SC Sopron), Tóth Máté (BKV Elõre)
Távozik/távozhat: Balla Ádám (?), Laczkovich Donát (?), Madarász Ádám (?), Mészáros Márk (Nyírbátor), Pintér Attila (?), Sásdi Bálint (?), Seper Ákos (?), Vadas Zalán (Kozármisleny?)
Kiszemeltek: –

SZTK-ERIMA

Négy külföldi mellett két magyar játékost igazolt a Szigetszentmiklósi TK, amelynek célja, hogy a középmezõny stabil tagja legyen, és tehetséges magyar fiataloknak adhasson játéklehetõséget. A többek között Bonifert Péterrel, Nagy Jánossal és Igor Jakovljevics testvérével, Szlobodan Jakovljeviccsel erõsítõ együttes viszont több érzékeny veszteséget is elkönyvelhet. Kozma Tamás, Deutsch Bence, Urbán Gábor és Szamosszegi Gábor távozása okozhat gondokat, de mivel a Zoran Kuntics vezette szakmai stáb magas színvonalú munkát végez, a kieséstõl – jóslatunk szerint – nem kell tartaniuk a Pest megyeieknek.

NSO-tipp: 9-13. hely

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SZIGETSZENTMIKLÓSI TK-NÁL
Érkezõk: Bonifert Péter, Tim Heinemann (mindkettõ DSV Leoben – Ausztria), Enis Soskic (horvát – Horvátország), Szlobodan Jakovljevics (szerb, FC Indjija – Szerbia), Kornis Attila (MTK Budapest – ismét kölcsönbe), Nagy János (Újpest – kölcsönbe), Eldar Pilavdzic (bosnyák, Zvijezda – Bosznia-Hercegovina), Zsivoczky Norbert (Ferencváros, ismét kölcsönbe)
Távozik/távozhat: Beszterczei Attila (MTK – kölcsönbõl vissza, onnan Tatabánya), Deutsch Bence (MTK – kölcsönbõl vissza, majd PMFC), Selmir Brkic (bosnyák, ?), Cziráki Attila (Paksi FC – kölcsönbõl vissza, majd Kozármisleny), Mamadou Doucouré (francia, ?), Kornis Attila (MTK Budapest – kölcsönbõl vissza), Kozma Tamás (Ciprus?), Sasa Macura (ausztrál-horvát, MTK Budapest – kölcsönbõl vissza), Szamosszegi Gábor (FC Tatabánya), Urbán Gábor (Dunaújváros PASE), Zsivóczky Norbert (Ferencváros – kölcsönbõl vissza)
Kiszemeltek: –

SZOLNOKI MÁV FC

A legnagyobb erõsítésnek azt tekintheti a Szolnoki MÁV, hogy a tavasszal sikeresen szereplõ játékoskeret együtt tartása mellett Kis Károly vezetõedzõ is folytatja a munkát a csapattal. Az eddigi paksi kölcsönjátékosok (Bohner Roland, Nagy István, Vári Barnabás) végleges átigazolása mellett egy korábbi NB II-es gólkirály, Máté János és a tehetséges, egri nevelésû középpályás, Zvara Dávid érkezett a gárdához, és csak a Ferencvároshoz visszatérõ Busai Attila távozása számít érzékeny veszteségnek. Nagy meglepetés lenne, ha a Tisza-partiak nem a mezõny elsõ felében végeznének, igaz, reálisan nézve dobogós álmokat nem szövögethetnek.

NSO-tipp: 5-8. hely

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SZOLNOKI MÁV-NÁL
Érkezõk: Bohner Roland, Nagy István, Vári Barnabás (mindannyian Paks – kölcsönbe), Grúz Tamás (Ferencváros – ismét kölcsönbe), Katona Bence (Salgótarján), Magos Mátyás (Újpest B) Máté János (Ferencváros, legutóbb Siófok), Papizsanszkij Artúr (PAFC), Zvara Dávid (Egri FC)
Távozik/távozhat: Bohner Roland, Nagy István, Vári Barnabás, Tamási Gábor (mindannyian Paksi FC – kölcsönbõl vissza), Busai Attila (Ferencváros – kölcsönbõl vissza), Gyagya Attila (Kecskeméti TE – kölcsönbõl vissza), Kocsis Dávid (RKSK), Urbán-Szabó Viktor (?)
Kiszemeltek: –

TATABÁNYA

Hat hátvéd (Djordje Djurics, Hegedûs Norbert, Oláh Gergõ, Izing Martin, Böjte Attila, Törtei Tamás) mellett további meghatározó játékosok is elhagyták az FC Tatabányát a nyáron, így rendkívül nehéz szezon elõtt állnak a kék-fehérek. A távozók pótlása létszámban sikerült, azonban minõségi játékosból több is elférne a keretben, ezért várhatóan a kiesés ellen kell küzdenie a Bányásznak. P. Nagy László vezetõedzõnek a tavaszi bravúros szezonzárás után ismét csodát kellene tennie ahhoz, hogy nyugodt idény elé nézzen a csapat.

NSO-tipp: 14-16. hely

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A TATABÁNYÁNÁL
Érkezõk: Beszterczei Attila (MTK – kölcsönbe),  Bozsik József, Farkasdi Bertalan, Szabó Richárd, Szûcs László (mind a négyen Sárisáp), Ludánszki István (Balmazújváros), Wágner Dávid, Szepesi Bence és Polyák Ferenc (mindhárom TASK U19), Páles Tamás (Berkenye), Radnai György (Szeged 2011 Grosics Akadémia), Szabó Bence (Egri FC), Szamosszegi Gábor (Szigetszentmiklósi TK)
Távozik/távozhat: Böjte Attila (visszavonult), Mladen Csovics (szerb, ?), Djordje Djurics (?), Frank Richárd (MTK Budapest – kölcsönbõl vissza), Gyulay Gergely (?), Hegedûs Norbert (?), Huszák Tamás (Debreceni VSC – kölcsönbõl vissza, onnan Nyíregyháza), Izing Martin (Videoton FC – kölcsönbõl vissza, onnan Vasas), Oláh Gergõ (Debreceni VSC, kölcsönbõl vissza), Skriba Máté (Haladás – kölcsönbõl vissza, onnan FC Ajka, kölcsönbe), Szappanos Péter (?), Szekér Dávid (?), Törtei Tamás (Nyíregyháza Spartacus)
Kiszemeltek: Czanik Károly (Ajka)

VASAS FC

Még mindig nem tértek napirendre a Vasasnál az elbukott feljutás miatt, a héten lezajlott szurkolói ankéton is ez és a német vezetõedzõ, Dirk Berger további szerepvállalása váltotta ki a legnagyobb vitát. Az ankétot egyébként azért hirdették meg, mert az Újpest elleni felkészülési mérkõzésen a drukkerek egy csoportja saját stílusában szidta a vezetõedzõt – ez is mutatja, hogy nem volt eseménytelen a nyár a Vasasnál. A klub vezetõsége már a legutóbbi bajnokság zárása elõtt elhatározta, hogy teljesen kicseréli a csapat keretét, és ez így is történt: nem kevesebb mint tizenöt játékos távozott, míg helyükre az akadémistákkal együtt húszan (köztük a német edzõ nevelt fia, Tom Schulz) érkeztek. Az átigazolásoknál fontos szempont volt az is, hogy elsõsorban fiatal játékosokból álljon az új keret; Horváth Levente, Nagy II Gábor, Németh Gábor és Remili Mohamed személyében csak négy rutinos játékos érkezett. A Vasas-szurkolók a kieséstõl félnek, a vezetõség a feljutást célozza meg, szerintünk a kettõ között fog elhelyezkedni az átalakuló angyalföldi együttes.

NSO-tipp: 5-8. hely

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezõk: Fabrício Lopes Alcantara (brazil, Brazília), Cleyton Coelho dos Santos „Boka” (brazil, Atlético Clube Goianiense, Brazília), Boda József (Kozármisleny – kölcsönbõl vissza), Engel Alex, Gál Mátyás (mindkettõ DVSC-DEAC – kölcsönbe), Hermány Bence (Ferencváros II), Horia Crisan (román, Putnoki VSE), Horváth Levente (Lombard Pápa), Izing Martin (Videoton FC),  Nagy II Gábor (Gyirmót FC Gyõr), Németh Gábor (Paksi FC), Remili Mohamed (Újpest), Tom Schulz (német, Hansa Rostock U23), Zamostny Balázs (Újpest FC – kölcsönbe), Ádám Martin, Cseke Benjámin, Jákó János, Marcsek Ákos, Szedlár Zoltán, Vida Máté (mindannyian Vasas-Kubala Akadémia)
Távozik/távozhat: Bobo (brazil,?), Deyvison (brazil, ?), Halasi Péter (Soproni VSE – kölcsönbe), Lucas (brazil, Portugália?), Nikolov Balázs (Dunaújváros?), Katona Máté (?), Kárpáti Vitéz (GD Ribeirao – Portugália), Igor Pisanjuk (?), Polényi Gábor (Nyíregyháza Spartacus), Popovics Bertold (RKSK?), Simek Péter (REAC), Szatmári Zoltán (?), Szilágyi Péter (Debreceni VSC – kölcsönbõl vissza, onnan Nyíregyháza Spartacus), Thiago (brazil, Hapoel Ramat HaSharon – Izrael), Venczel Balázs (Syrianska – Svédország, ?)
Kiszemeltek: Szélesi Zoltán (Újpest)

ZTE FC

Nem sikerült a Nyugati csoport megnyerése az elõzõ szezonban a Zalaegerszegi TE-nek, ennek ellenére nem forgatták fel a keretet a vezetõk, és a tréner, Simon Antal is tovább dolgozhat. A mostani célkitûzés már a feljutás, igaz, nagy erõsítések nem történtek eddig. A két legnevesebb érkezõ a rutinos Vayer Gábor és a fiatal szombathelyi Kulcsár Kornél, õk sokat segíthetnek a zalaiakon, az viszont már kérdés, hogy az Egerbõl érkezõ brazil csatár, Marcus Vinícius Batista dos Santos „Tanque” mire lesz képes, illetve hogy a felnõttcsapathoz felkerülõ fiatalok mikor épülnek be. A klub ikonja, a jobbhátvéd, Kocsárdi Gergely visszavonult (más beosztásban tovább dolgozik a klubnál), és egy másik kulcsember, a szenegáli csatár, Mouhamadou Seye sem a ZTE-t erõsíti az egycsoportos NB II-ben. Véleményünk szerint a keret nem olyan erõs, hogy feljutást érõ pozícióban végezzen, inkább dobogó közeli helyezés valószínûsíthetõ.

NSO-tipp: 1-4. hely

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZALAEGERSZEGI TE-NÉL
Érkezõk: Czirjék Zoltán (Puskás Akadémia), Csordás Szabolcs (Csákvár – kölcsönbõl vissza, majd Nyíregyháza), Czirjék Zoltán (Puskás Akadémia FC), Kulcsár Kornél (Haladás – kölcsönbe), Marcus Vinícius Batista dos Santos „Tanque” (brazil, Egri FC), Jasarevic Mahir (Lombard Pápa – kölcsönbõl vissza), Kondákor Dániel, Fujsz Richárd, Tóth Benjámin (mindhárman az ificsapatból), Paolo Mavolo (Nagykanizsa – kölcsönbõl vissza), Vayer Gábor (Paks), Vörös Ákos (Hévíz – kölcsönbõl vissza)
Távozik/távozhat: Babos Barnabás (?), Budovinszky Krisztián (?), Jasarevic Mahir (Andráshida – kölcsönbe), Kocsárdi Gergely (visszavonult), Pavol Penksa (szlovák, ?), Mouhamadou Seye (szenegáli, Lombard Pápa – kölcsönbõl vissza), Marián Sluka (szlovák, ?), Alekszandr Tiskevics (fehérorosz, Kruoja Pakruojis – Litvánia), Vörös Ákos (Körmend – kölcsönbe)
Kiszemeltek: Balla Ádám (Sopron, próbajáték), Buzás Viktor (REAC, próbajáték), Kovács Ádám (Nyíregyháza, próbajáték), Preklet Csaba (Egri FC)

NB II, AZ 1. FORDULÓ PROGRAMJA (augusztus 16–17.)

Augusztus 16., péntek
15.30: Dunaújváros PASE–Vasas (Tv: Duna)

Augusztus 17., szombat
16.30: Kozármisleny–ZTE
17.30: Ajka–Nyíregyháza
17.30: SZTK-Erima–Cegléd
17.30: Kisvárda–Soproni VSE
18.00: Siófok–Balmazújváros
19.00: Békéscsaba–Tatabánya
20.00: Szolnoki MÁV–Gyirmót FC-Gyõr

(nemzetisport.hu; FÜZESI BÁLINT)