A listavezetõ Puskás Akadémiával ebben a szezonban még egyszer sem fordult elõ, hogy egymás után kétszer gyõzelem nélkül maradjon. A legutóbbi kozármislenyi 1–1 után tehát „gyõzelemre volt ítélve” Benczés Miklós csapata, és a 34. percben Zsolnai Róbert egy eladott labdával megugorva be is lõtte a vezetõ gólt a Paks II ellen. A hajrában Zsolnai a kezezés miatt befújt büntetõbõl még egyszer a kapuba talált, biztossá téve a gyõzelmet.
 
A harmadik helyezett FC Ajka a két héttel ezelõtti szigetszentmiklósi vereség után újra pont nélkül maradt: vendége, a Veszprém az elsõ félidõ hajrájában kétgólos elõnyt szerzett, és az Ajka – amely eddig veretlen volt hazai pályán ebben a bajnokságban – csak szépíteni tudott.

Szigetszentmiklóson gólzáporos elsõ félidõt láthattak a nézõk: a vendég zalaegerszegiek kétszer is megszerezték a vezetést, a hazaiak azonban mindkétszer egyenlítettek. A második félidõben csupán egy gól esett, a hazaiak légiósa, Guillaume Khous lõtte egy hajrábeli kavarodás végén, így az SzTK 3–2-re legyõzte a ZTE-t a mindkét csapatnak roppant fontos meccsen.

A Tatabánya megtörte négy forduló óta tartó hazai nyeretlenségi szériáját: Csertõi Aurél csapata éppúgy 1–0-ra gyõzte le a Csákvárt, ahogyan az õszi szezonban is.

A Soproni VSE a megelõzõ öt bajnokijából egyet sem tudott megnyerni, Szabó László távoli lövése az elsõ félidõ hajrájában azonban megtörte a jeget, az SVSE nyert a Haladás II ellen. Hegedûs János, a hazaiak játékosa a második félidõben rosszul esett, kórházba szállították, ahol csípõzúzódást állapítottak meg nála.

Az esti mérkõzésen a Gyirmót hazai pályán 3–2-re legyõzte a Kaposvári Rákóczi második csapatát. Az elsõ félidõben a hazaiak, a másodikban a vendégek egyenlítettek, végül Illés Gyula 79. percbeli közeli lövése döntött a Gyirmót javára.

 
NB II, NYUGATI CSOPORT, 19. FORDULÓ, SZOMBATI MÉRKÕZÉSEK

PAKSI FC II–PUSKÁS AKADÉMIA 0–2 (0–1)

Paks, 100 nézõ. Vezette: Kulcsár K. (Hofbauer, Makkosné)

PAKS: Csernyánszki – Pap M., Berkó, Laták, Czinger – Sifter, Pintér N. (Kesztyûs, 67.), Lázok, Heffler N. (Blatt, a szünetben) – Pap R. (Rab, 78.), Feil. Edzõ: Lengyel Ferenc

PUSKÁS AKADÉMIA: Somodi – Margitics, Vaszicsku, Papucsek, Fabio (Nagy Zs., 83.) – Tóth B., Polonkai, M. Luque (Gajdos, 73.) – Baracskai (Kleinheisler, 54.), Zsolnai, Nagy D. Edzõ: Benczés Miklós

Gólszerzõ: Zsolnai (0–1) a 34., Zsolnai (11-esbõl, 0–2) a 81. percben

Kiállítva: Berkó (második sárga lap után) a 80. percben

MESTERMÉRLEG

Lengyel Ferenc: – Ma sem vallottunk szégyent, de képzettebb ellenfelünk megérdemelten nyert.

Benczés Miklós: – Jelentõsen megerõsített Paksot sikerült jó játékkal legyõznünk.

KOZÁRMISLENY SE–BAJAI LSE 3–0 (1–0)

Kozármisleny, 200 nézõ. Vezette: Farkas T. (Takács G., Lémon)

KOZÁRMISLENY: Sólyom – Erõss, Kovács T., Romics, Fenyvesi – Karacs, Szabó B., Berdó (Nagy D., 63.), Bjelanovics (Zsdrál, 85.) – Birtalan B. (Boda J., 79.), Városi. Vezetõedzõ: Szabó Zsolt

BAJA: Tulipán – Hajnal G., Szabó Gy., Farkas A., Szénási – Turcsik, Illés D. (Szabó Sz., 78.), Szentgyörgyi, Turi T. (Deszpotovics, 57., Szilasi, 84.) – Szöllõsi T., Csokics. Vezetõedzõ: Goretich Gábor

Gólszerzõ: Szabó B. (1–0) a 38., Bjelanovics (2–0) a 64., Városi (3–0) a 79. percben

MESTERMÉRLEG

Szabó Zsolt: – Tudtuk, hogy nehéz ellenfél lesz a Baja, készültünk a felállt védelemre, s végül idõnként jó játékkal nyertünk.

Goretich Gábor: – Nem nõttünk fel a feladathoz, és amíg öncélúan és felelõtlenül játszunk, ez lesz az eredmény. Többet vártam csapatomtól.

FC AJKA–VESZPRÉM FC 1–2 (0–2)

Ajka, 300 nézõ. Vezette: Veizer (Berettyán, Varga Zs.)

AJKA: Jánosa – Sallér, Subicz, Pákai, Gunther – Pavliczky (Szabó P., 75.), Horváth A., Kanta Sz., Czanik (Kovács Zs., 66.) – Mihalecz P., Sowunmi. Vezetõedzõ: Németh Zoltán

VESZPRÉM: Kovács A. – Nagy Á., Császár, Berde (Radványi, 82.), Bosnjak – Tóth F., Hevesi-Tóth, Molnár Z., Osváth (Szabó Zs., 76.) – Thiago, Honma (Nikolin, 76.). Vezetõedzõ: Nagy Tamás

Gólszerzõ: Honma (0–1) a 37., Thiago (11-esbõl, 0–2) a 43., Mihalecz P. (1–2) a 73. percben

Kiállítva: Hevesi-Tóth (második sárga lap után) a 90. percben

MESTERMÉRLEG

Németh Zoltán: – Mindent megtettünk a gyõzelemért, ellenfelünk két helyzetébõl kettõt belõtt, mi pedig a sok lehetõség közül csupán egyet.

Nagy Tamás: – A csapat nagyon megdolgozott a gyõzelemért, külön köszönjük lelkes szurkolóink támogatását.

SZIGETSZENTMIKLÓSI TK–ZALAEGERSZEG 3–2 (2–2)

Szigetszentmiklós, 200 nézõ. Vezette: Solymosi (Horváth R., Varga II G.)

SZIGETSZENTMIKLÓS: Horváth L. – Milos, Jakovljevics, Dudic – Kvekveskiri, Barna Zs. – Cziráki, Khous (Mamadou, 90.), Kollega (Deutsch, 76.) – Fekete Á., Besztercei (Urbán G., 85.). Vezetõedzõ: Zoran Kuntics

ZALAEGERSZEG: Jahic – Simonfalvi, Nánási, Bogunovics, Nagy Z. (Hajdú N., 56.) – Sluka, Kocsis A. – Babati (Szegleti, a szünetben), Frizoni (Babos, 83.), Grbics – D. Pavicsevics. Vezetõedzõ: Preisinger Sándor

Gólszerzõ: Frizoni (0–1) a 4., Besztercei (1–1) a 8., Grbics (1–2) a 28., Cziráki (2–2) a 34., Khous (3–2) a 88. percben

MESTERMÉRLEG

Zoran Kuntics: – Úgy készültünk, hogy ellenfelünk Darko Pavicsevicsre íveli a labdákat, mégis volt gondunk az elsõ félidõben. Reálisabb eredmény lenne a döntetlen, de kis szerencsével gyõztünk egy jó csapat ellen.

Preisinger Sándor: – Irányítottuk a mérkõzést, mégis veszítettünk. Több helyzetünk volt, és csak magunkat okolhatjuk, hogy gólokat kaptunk.

FC TATABÁNYA–CSÁKVÁRI TK 1–0 (1–0)

Tatabánya, Grosics Gyula Stadion, 300 nézõ. Vezette: Iványi Z. (Király K., Szvetnyik)

TATABÁNYA: Dombai A. – Almási, Djurics, Izing, Törtei – Bakos, Oláh G. (Kovács I., 84.), Huszák – Skriba, Csovics (Weitner, 63.), Frank (Móri, 63.). Vezetõedzõ: Csertõi Aurél

CSÁKVÁR: Gelei V. – Ambrus, Racskó, Buruc, Odé – Domokos, Csordás Sz., Imrik (Sötét, 71.) – Vinicius (Domonyi, 65.), Molnár Cs., Feik (Burányi, a szünetben). Vezetõedzõ: Bognár György

Gólszerzõ: Huszák (1–0) a 3. percben

MESTERMÉRLEG

Csertõi Aurél: – Magunknak tettük nehézzé a mérkõzést, de a mély talajú pályán idõnként jól játszottunk. Az egy nulláért is három pont jár.

Bognár György: – A mezõnyben jók voltunk, de helyzeteinket nem sikerült gólra váltani. Végjátékunknál hiányzott egy kis plusz.

HALADÁS II–SOPRONI VSE 0–1 (0–1)

Szombathely, Illés Akadémia, zárt kapuk mögött. Vezette: Berke (Kulman, Nagy T.)

HALADÁS II: Mursits – Búrány, Szeles, Devecseri Sz., Farkas M. – Rajos, Iszlai – Czafit (Tóth L., 80.), Hegedûs J. (Medgyes, 61.), Németh M. – Simon A.. Edzõ: Tóth László

SOPRON: Dénes – Fazakas, Bognár Zs., Vadas, Mészáros M. – Varga G., Pintér A., Deme, Fazekas N. – Bali, Szabó L. Vezetõedzõ: Bücs Zsolt

Gólszerzõ: Szabó L. (0–1) a 42. percben

MESTERMÉRLEG

Tóth László: – Egy kapura lövés eldöntötte a három pont sorsát.

Bûcs Zsolt: – Küzdelmes mérkõzésen végig egyenletes teljesítményt nyújtva, gyõztünk.

A Gyirmót hazai pályán 3–2-re legyõzte a Kaposvári Rákóczi második csapatát a labdarúgó NB II Nyugati csoportjának 19. fordulójában, a szombati játéknap utolsó mérkõzésén.

Az elsõ félidõben a hazaiak, a másodikban a vendégek egyenlítettek, végül Illés Gyula 78. percbeli közeli lövése döntött a Gyirmót javára.

NB II, NYUGATI CSOPORT, 19. FORDULÓ

GYIRMÓT FC GYÕR–KAPOSVÁR II 3–2 (1–1)

Gyõr-Gyirmót, 300 nézõ. Vezette: Mészáros I. (Márton, Mohos)

GYIRMÓT: Deli – Regedei (Varga L., 73.), Csizmadia, Balog Z., Gévay – Cseri, Tölgyesi (Erõs G., 67.), Lázár P., Illés Gy. (Nagy II G., 85.) – Magasföldi – Oross. Vezetõedzõ: Csank János

KAPOSVÁR II: Posza – Kuckó (Földes, 70.), Pedro, Zmukics, Kiss A. – Fotiasz (Horváth Á., 85.) – Thian, Bõle, Böjte P., Házi (Böröczky, 80.) – Diallo. Edzõ: Barna László

Gólszerzõ: Csizmadia (öngól, 0–1) a 18., Gévay (1–1) a 24., Magasföldi (2–1) a 48., Bõle (2–2) a 61., Illés Gy. (3–2) a 78. percben

MESTERMÉRLEG

Csank János: – Kiváló mérkõzést játszottunk, amit védelmünk bizonytalansága tett nehézzé, de megérdemelt
gyõzelmet arattunk szervezett vendégeinkkel szemben.

Barna László: – Jó iramú mérkõzésen rengeteg helyzetet és több gólt is láthattunk, de pont nélkül távozunk. Bizalomra ad okot, hogy fiataljaink kiválóan teljesítettek.

(nemzetisport.hu)