A 2023/2024-es bajnoki évben a korábbi években megszokott három húsz helyett már négy tizenhat csapatos csoportban versenyeznek a harmadosztályú labdarúgó együttesek. Tartalék csapatunk az idei évben az NB III. Észak-Nyugati csoportjába kapott besorolást. Az őszi bajnoki küzdelmet november 26-án az előrehozott második „tavaszi fordulóval”, a Puskás Akadémia FC tartalék csapatának otthonában ért véget. A teljesítmény tizenhét forduló után 25 bajnoki pont és a táblázaton elfoglalt 6. hely, amely 7 győzelemmel és 4 döntetlennel, valamint 36 rúgott góllal társul.

Ördög József vezetőedző értékelte mögöttünk álló szezont.

Milyen célokkal vágtak neki az új NB III-as szezonnak?

Az NB III csapatnak komplex feladatokat, célokat kell teljesíteni, amit három fő részre lehet osztani.

Egyrészt az első csapatban kevesebbet játszó, illetve a sérülésből felépült labdarúgóknak játék lehetőséget nyújtani. Nem mindegy a játékosnak, hogy amikor játéklehetőséghez jut, az első csapatban milyen állapotban van, illetve tud-e konkurenciát teremteni az azonos pozícióban játszó csapattársnak. Ha mérkőzés hiányban van, akkor nem képes olyan szinten teljesíteni, mint amikor meccsben van. Ezért nagyon fontos, hogy a játékosok mérkőzést játszanak, arról nem is beszélve, hogy így a heti szuperkompenzáció is teljesül.

Másrészt, az utánpótlásból felkerülő fiatal játékosok integrálása, „beszoktatása” a felnőtt futballba, ami nem megy egyik napról a másikra. Az utánpótlás- és a felnőtt labdarúgás között nagy szakadék van. Nagyon sokat kell dolgozni a játékosoknak hogy ezt a lépcsőfokot sikeresen vegyék, mert hiába tehetséges valaki, a felnőttek között más dimenzióban kell teljesíteni.

Harmadrészt pedig itt van maga a csapat, akinek teljesíteni kell a minimális célt, a bajnokságban való bennmaradást ahol nincsenek gyenge riválisok. Természetesen arra törekszünk, hogy minél eredményesebben a lehető legjobb helyezést érjünk el a tabellán. Nagyon fontos szerepet tölt be a klubon belül az NB III csapat. Az utánpótlás játékosok itt válhatnak felnőtt labdarúgóvá így kvázi összekötő kapocsként működik az első csapattal.

Miként látja, a fiatal játékosaink hogyan tudtak alkalmazkodni a harmadosztály ritmusához, mennyi idő kellett nekik, amíg megszokták ezt az új légkört?

Jelenleg a keret többsége 2005-ös születésű, és már minden játékos tudja, hogy egy teljesen más bajnoksághoz kell alkalmazkodni. Egyenlőre azok tudnak meghatározó szerepkört vállalni, akik mind fizikálisan – gondolok itt a megfelelő izomzatra – és mentálisan is erősek. Az ellenfelek felnőtt labdarúgói 5-8 kg többlet izomzattal rendelkeznek, ami a párharcoknál mérvadó. Nyomás alatt a mérkőzések irama miatt a fiataljaink a mérkőzés végére fejben elfáradnak, ami után jönnek a hibák. Erre szemléletes példa, hogy amíg valaki az utánpótlásban alap vagy kiemelt országos bajnokságban adott játékszituációkat játszi könnyedséggel megoldotta, itt még nem ez nem magától értetődő. Továbbá a gyorsabb tempó miatt sokszor nem tudja előre olvasni a játékot. A kognitív fejlődés a minél több lejátszott mérkőzés után a rutinnal együtt érkezni fog. A játékosok fejlődése szemmel látható, tavasszal már egy érettebb, bátrabb játékfelfogást szeretnék tapasztalni. Mind ezeket figyelembe véve egy szezon kell, hogy mindenki hozzá szokjon ehhez az új közeghez.

Ki tudna emelni néhány tényezőt, amelyek befolyásolták a bajnoki szereplést?

Az első csapatból visszakapott játékosok meghatározzák a mérkőzés kialakulását és nagyban hozzá járulnak a fiatal játékosok fejlődéséhez, akik ugyan két-három mérkőzésig tudnak megfelelően koncentrálni utána azonban a tendencia szerint jön egy gyengébb teljesítmény. Nagyon fontos tényező még, meg kell tanulniuk győzni. Ez itt már elengedhetetlen ebben a bajnokságban. Csakúgy, mint az egyéni kvalitás megvalósítása mérkőzések alatt és megszokni a nyomás alatti játékot elöl és hátul.

Ki tudna esetleg emelni valakit a játékosok közül, akinek a teljesítménye kimagasló volt?

Minden fiatal játékosnak voltak jobb és gyengébb periódusai. Két játékos játszotta végig ezt a fél évet, Tóth Dániel és Somogyi Ábel. Az ő állapotuk már lehetővé tette a folyamatos szereplést, bírták a fizikai és a mentális terhelést.

Hogyan alakul a csapat további programja?

A játékosok szabadságukat töltik. Mindenki megkapta Kanczler Ádám erőnléti edzőtől erre az időszakra az edzéstervet. Január 15-én kezdjük a felkészülést, utána megszokott edzés munka mellett futószalagon jönnek az edző mérkőzések.

A harmadosztály küzdelmei 2024. márciusának első hétvégéjén folytatódnak, ekkor tartalék csapatunk az Alcufer Stadionban fogja a III. Ker. TVE-t vendégül látni.