Véget ért a labdarúgó NB II 2023–2024-es kiírásának őszi szezonja, sőt már egy csonka, tavaszról előre hozott fordulót is lejátszottak a csapatok. A Nemzeti Sport Online most legek szempontjából értékeli az őszt; összeállításunkból kiderül, hogy a listavezető Nyíregyháza több mutatóban áll az élen, s a legnagyobb különbségű győzelmet a meglepetéscsapat Kozármisleny aratta. A Vasas eddig a legsportszerűtlenebb csapat és csak egy kapus, Gundel-Takács Bence védett tizenegyest, míg a legidősebb gólszerző a BVSC-s Nikola Mitrovics. A pécsi gólok szinte mindig három pontot értek, Helesfay Donát kapuja pedig 712 percig érintetlen volt. A leggólgazdagabb meccs a Csákvár–Nyíregyháza (1–7), a Misleny aratta a legnagyobb különbségű sikert.

Több szempontból is érdekes a másodosztály 2023–2024-es kiírása. A bajnokság úgy kezdődött el, hogy a feljutást célul kitűző ETO FC Győr többéves hagyományt szakított meg azzal, hogy légiósokat igazolt (méghozzá, nem is keveset…), lemondva ezzel a központi támogatás rá eső részéről. A győriek döntése egyelőre bevált, mivel a telet a feljutást érő 2. helyen töltik, azonban nagyobb meglepetés az NB II-es tagságát nyáron csak osztályozón megőrző Nyíregyháza sikere: a Szpari Tímár Krisztián irányításával 43 pontot gyűjtve az élen áll! Nem várt fejleménynek számít még a Budapest Honvéd gyengélkedése, az edzőváltáson is áteső kispestiek 22 ponttal jelenleg mindössze a 11. helyen állnak és már biztosan lemondhatnak a feljutásról.

SZÁRNYALT A NYÁRON MÉG OSZTÁLYOZÓS SZPARI

A leghosszabb győzelmi szériával a listavezető Nyíregyháza büszkélkedhet, Tímár Krisztián együttese a záró hat bajnoki mérkőzését megnyerte és közben 23–6-os gólkülönbséget hozott össze. A leghosszabb veretlenségi sorozat azonban a szegedieké, akik augusztus 27-én a Csákvártól kaptak ki hazai pályán 2–0-ra, azóta viszont az őszi zárásig 12 fordulón át mindig szereztek pontot, ötször nyertek, hétszer ikszeltek. Közös a Szpariban és a Szegedben, hogy az ősz folyamán csupán egyszer maradtak alul. A Tisza-partiak fiaskójáról már ejtettünk szót, a Nyíregyháza pedig október 22-án a Vasas otthonában kapott ki (0–3), de a vereség mértékében közrejátszott, hogy Baki Ákost egygólos hátránynál, a 66. percben kiállította a játékvezető.

A legtöbb döntetlent a Gyirmót és a Kazincbarcika játszotta, nyolcat-nyolcat, előbbi a 3. és 7. forduló között zsinórban ötször ikszelt. Egymás után a legtöbb vereséget a tavasszal még fennállása legjobb szerepléseként harmadik helyen záró Ajka szenvedte el, az 5. fordulótól kezdődően sorozatban kilencszer kapott ki, míg a leghosszabb, tizenegy meccses nyeretlenségi sorozatot a Mosonmagyaróvár hozta össze, amely először csak a 12. fordulóban, hazai pályán a Haladás ellen (2–1) tudott nyerni. Ezek ismeretében nem meglepő, hogy jelenleg ez a két együttes foglalja el a táblázat utolsó két helyét.

MAGASAN ERŐN FELÜL TELJESÍTETT A KOZÁRMISLENY

Az ősz meglepetéscsapata egyértelműen a Kozármisleny volt. Tudjuk, hogy nem a pénz focizik, mégis figyelemre méltó, hogy a jelenleg ötödik baranyai együttes 12 (!) pozícióval áll jobb helyen, mint amire a játékoskeretének értéke a Transfermarkt átigazolási portál szerint predesztinálná. A három legnagyobb csalódást jelentő együttes a Bp. Honvéd, a Haladás és az Ajka, mindhárman hat hellyel állnak hátrább a táblázaton annál a pozíciónál, ami tőlük pénzügyi szempontok alapján várható volt.

A LEGJOBB „ELSŐ FÉLIDEI” CSAPAT IS A SZPARI

Az első játékrészek alapján a normál tabellához hasonlóan a Nyíregyháza áll az élen, amelyet az ETO és a Szeged, majd a Vasas követ. Érdekes módon a Honvéd az ötödik helyen állna, ha csak egy félidőből állna egy bajnoki, míg a legrosszabb első félidei mutatóval a Siófok rendelkezik, de az egyébként középcsapatnak számító Soroksár is kieső helyen állna ebben az esetben.

SZINTE MINDIG HÁROM PONTOT ÉRTEK A PÉCSI GÓLOK

Az egycsoportos NB II 2013-as bevezetése óta sohasem volt még példa arra, hogy egy csapatnak a meccsein a téli zárásig olyan kevés gól essen (17), mint most a Pécsi MFC-nek. A baranyaiak úgy állnak 25 ponttal a hatodik helyen, hogy mindössze hét gólt hoztak össze. Egyedül Ajkán szereztek egynél többet (2–0), a fennmaradó 5 találatuk pedig egyenként 3 pontot ért, hiszen azokat a mérkőzéseket kivétel nélkül 1–0-ra nyerték meg. A pécsiek 10 kapott gólja szintén őszi rekord, hiszen a 2020–2021-es idény 21 fordulót követő téli zárásakor 28–11-es gólkülönbséggel álltak – bár akkor még nem 18, hanem 20 csapatos volt a mezőny. A PMFC ezen az őszön eddig 18-szor lépett pályára, és ha abból a bajnokságból is csak annyi mérkőzést veszünk figyelembe, akkor viszont már nem rekord a 10 kapott gól, hiszen 2020-ban még csak 9-nél járt a baranyai együttes.

TÖBB MINT 700 PERCEN ÁT NEM TALÁLTAK BE HELESFAY KAPUJÁBA

A leghosszabb kapott gól nélküli sorozat is a PMFC-hez köthető, hiszen először a szeptember 24-i 8. fordulóban a Csákvár talált be a piros-feketéknek, Nagy Zoárd 82. percben elért gólja egyben a győzelmet is jelentette akkor a Fejér vármegyeieknek, és ezzel 712 perc után véget ért Helesfay Donát kapus góltalansági sorozata. Ugyancsak a baranyaiak voltak a leghosszabb ideig gólképtelenek, a 6. körtől sorozatban hét bajnokin, összesen pedig 740 percen át nem tudtak eredményesek lenni.

A VASAS JÁTSZOTT A LEGKEVÉSBÉ SPORTSZERŰEN

A legtöbb sárga lapot a Siófok játékosa, Kitl Miklós gyűjtötte be, nyolcat. Három játékos jutott a legtöbbször, kétszer a kiállítás sorsára. a nyíregyházi Baki Ákos, illetve két kozármislenyi futballista, Beke Péter és Sági Milán. Csapatszinten a PMFC áll a sportszerűségi lista élén, méghozzá 31 sárga kártyával, míg a végén a Vasas áll 37 sárga lappal, továbbá 1 második sárgás és 2 azonnali kiállítással.

A 15. FORDULÓ REKORDBEÁLLÍTÁST HOZOTT

Abszolút rekordbeállítást hozott a 15. forduló, méghozzá azért, mert 8 játékot küldtek le piros lappal a játékvezetők – ilyen 2013 nyara óta nem fordult elő. A nyíregyházi Baki Ákos, a budafoki Oláh Bálint, a mosonmagyaróvári Deákovits Richárd, a siófoki Szedlár Zoltán, a kozármislenyi Beke Péter, az ETO-s Dejan Boldor, a csákvári Farkas Aurél és az angyalföldi Hinora Kristóf is jóval idő előtt mehetett zuhanyozni ebben a fordulóban.

A NAGY FORDÍTÁSOKBAN IS A MISLENY A LEGJOBB

A mezőny kevesebb mint fele, összesen nyolc csapat volt képes hátrányból meccset nyerni, de közöttük csak három olyan akadt, amelynek ez egynél többször sikerült: a Kozármislenynek négyszer, a Nyíregyházának és a Haladásnak kétszer-kétszer. Mindössze két gárda volt, amelyik ha megszerezte a vezetést, már nem engedte ki a kezéből a győzelmet: a már említett Pécs ötször és némi meglepetésre a Siófok háromszor.

A VASAS TALÁLT BE LEGTÖBBSZÖR FEJJEL ÉS TIZENEGYESBŐL IS

Lábbal a legtöbb gólt az ETO rúgta, méghozzá 27-et, míg fejjel a Vasas szerezte a legtöbb találatot ősszel, méghozzá tizenhármat. A legtöbb tizenegyesgólt szintúgy az angyalföldiek szerezték, szám szerint hatot, szabadrúgásból pedig a Gyirmót FC Győr talált a legtöbbször a hálóba, egészen pontosan kétszer.

A LEGGÓLGAZDAGABB MÉRKŐZÉS

A 16. játéknapon a Csákvár–Nyíregyháza mérkőzés 7–1-s vendégsikerrel ért véget, ez a nyolcgólos találkozó volt a leggólgazdagabb az őszi szezonban.


A LEGNAGYOBB KÜLÖNBSÉGŰ GYŐZELEM

A 16. forduló hozta meg az ősz legnagyobb különbségű sikerét, ekkor a Kozármisleny 7–0-ra ütötte ki hazai pályán a Siófokot. Hatgólos sikerből kettő is akadt, a már említett Nyíregyháza Csákvár elleni kiütéses sikere mellett a Vasas verte meg 6–0-ra az ETO-t.

HAT BÜNTETŐ MARADT KI, DE CSAK GUNDEL-TAKÁCS TUDOTT VÉDENI

Az ősz folyamán összesen 40 tizenegyest ítéltek a játékvezetők, közülük hat maradt ki, ám csak egyszer fordult elő, hogy a kapus hárított: a Honvéd–Budafok (2–2) mérkőzésen Holman Dávid lövését védte a vendégek kapusa, Gundel-Takács Bence.  

TIZENHAT ÉVES VOLT A LEGFIATALABB, CSAKNEM 40 A LEGIDŐSEBB JÁTÉKOS

Az őszi szezon legfiatalabb játékosa a Haladás középcsatára, Katona István volt, akit augusztus 6-án 16 évesen és 11 hónaposan, Szakály Attila cseréjeként küldött pályára Csákváron Alekszandar Jovics, a szombathelyiek vezetőedzője. A legidősebben pályára lépő labdarúgó Tomás Tujvel, a Bp. Honvéd nyitrai születésű, de már magyar állampolgárságú kapusa volt, aki augusztus 28-án a Haladás ellen (1–2) 39 éves 11 hónapos és 9 napos volt, amikor a 92. percben beállt Dúzs Gellért helyére. Nem volt szerencsés, hiszen a jegyzőkönyv szerint csupán egy percet töltött a pályán, mégis gólt kapott, ami egyben csapata vereségét is jelentette.

CSAK KÉT TRIPLÁZÓ VOLT ŐSSZEL

Mindössze két játékos szerzett három gólt egy mérkőzésen. Az első triplázó a mosonmagyaróvári csatár, Takács Tamás volt, aki a 3. fordulóban a BVSC ellen volt ennyiszer eredményes, míg a nyíregyházi támadó, Géresi Krisztián a 16. fordulóban, a Csákvár 7–1-s kiütésével végződő meccsen vágott hármat.

A LEGIFJABB ÉS A LEGIDŐSEBB GÓLSZERZŐ

A legifjabb gólszerző Varga Zétény, a Soroksár jobbszélsője volt, aki a 9. fordulóban 17 évesen 2 hónaposan és 8 naposan egyenlített Szombathelyen, a Haladás ellen 2–1-re elvesztett találkozón. A gólszerzők doyenje a szerb-magyar Nikola Mitrovics, a BVSC korábban több NB I-es csapatot is megjárt középpályása volt, aki a 3. fordulóban 36 esztendős 7 hónapos és 11 napos korában lőtt gólt a Soroksár ellen otthon 2–1-re elbukott mérkőzésen.  

A LEGSIKERESEBB DEBÜTÁLÁS

A legeredményesebb bemutatkozás Claudiu Bumbáé volt, az ETO FC Győr román játékosa két gólt szerzett a nyitó fordulóban a Gyirmót otthonában 3–2-re megnyert találkozón. A második találata három pontot ért a zöld-fehéreknek.

NÉGY ETO – JÁTÉKOS AZ ÁLOMCSAPATBAN

Így fest az NB II legértékesebb tizenegye a Transfermarkt szerint:
Eduard Pap 
(ETO FC Győr, 500 ezer euró) – Hinora Kristóf (Vasas, 250 ezer), Nagy Zsombor (Szeged-Csanád GA, 300 ezer), Deian Boldor (ETO FC Győr, 650 ezer), Fábio Vianna (ETO FC Győr, 300 ezer) – Berecz Zsombor (Vasas, 350 ezer), Paul Anton (ETO FC Győr, 550 ezer) – Kocsis Dominik (Bp. Honvéd, 300 ezer), Holman Dávid (Bp. Honvéd, 350 ezer)  Jurek Gábor (Kazincbarcika, 325 ezer) – Tóth Milán (Vasas, 350 ezer).

AZ ÁLLÁS
  1. Nyíregyháza Spartacus 18 13 4 1 42–15 +27 43
  2. ETO FC Győr 17 12 2 3 37–21 +16 38
  3. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 18 8 9 1 21–13   +8 33
  4. Vasas FC 17 9 5 3 42–19 +23 32
  5. Kozármisleny 17 9 4 4 34–21 +13 31
  6. Pécsi MFC 18 6 7 5   7–10   –3 25
  7. FC Csákvár 18 6 5 7 20–24   –4 23
  8. Gyirmót FC Győr 17 5 8 4 23–22   +1 23
  9. Kazincbarcika 18 5 8 5 20–21   –1 23
10. Budafoki MTE 17 6 4 7 18–20   –2 22
11. Budapest Honvéd 18 5 7 6 20–22   –2 22
12. Soroksár SC 17 5 6 6 17–18   –1 21
13. Szombathelyi Haladás 17 4 7 6 22–27   –5 19
14. BVSC Zugló 17 4 5 8 12–23 –11 17
15. Tiszakécske 17 3 7 7 17–21   –4 16
16. BFC Siófok 18 3 4 11 14–34 –20 13
17. FC Ajka 17 3 2 12 10–22 –12 11
18. Mosonmagyaróvár 18 2 4 12 15–38 –23 10

A 19. FORDULÓ PROGRAMJA (február 4.)
Kazincbarcika–Mosonmagyaróvár

Vasas–Szeged-Csanád Grosics Akadémia
Kozármisleny–Budapest Honvéd
Ajka–Budafok
Gyirmót FC Győr–Soroksár
BVSC-Zugló–ETO FC Győr
Szombathelyi Haladás–Csákvár
Nyíregyháza–Tiszakécske
PMFC–Siófok

A további tavaszi program itt lelhető fel.

Forrás: Több mutatóban is a Szpari a legjobb; a Vasas a legsportszerűtleneb (nemzetisport.hu)