Ma délelőtt – a két napos orvosi labor vizsgálatok és spiroergometriai felmérések után -, a Weitner Ádám által irányított szakmai stáb vezetésével, megkezdte a bajnokságra való felkészülését a Gyirmót FC Győr labdarúgócsapata.
A távozók kivételével – Hársfalvi, Csörgő, Papp M., Helembai, Kelemen, Piscsur, Ugrai, Adamcsek – a keret minden tagja részt vett az edzésen. Természetesen a tréningen ott voltak már a felnőtt együtteshez felkerült tehetséges fiatalok – Papp Zs., Albrecht, Szecsődi B., Szecsődi M., Szabó M. -, valamint a csapat új igazolásai is, akiket a tervek szerint, holnap hivatalosan bemutatunk.