Újabb négy olyan labdarúgóval bővült a Gyirmót FC Győr kerete, akik úgy döntöttek, hogy a jövőben is a klubunknál képzelik el a pályafutásuk folytatását.

Iván Alex Dunaszerdahelyen ismerkedett meg a futballal, majd az ETO Akadémián nevelkedett, hogy aztán a szlovák és a cseh élvonalban is megmutassa tudását. A 28 éves támadó fél éve került Gyirmótra, de adminisztratív okok miatt, az elmúlt szezonban csak néhány mérkőzésen kapott lehetőséget. Most főszerepet kell vállalnia a feljutásban, és ezzel ő is tisztában van!

Az ukrán származású,  21 éves Kicsun Jevhenyij kis időt töltött Kisvárdán, majd négy évig a Puskás Akadémián nevelkedett, két éve került Gyirmótra. A remekül cselező, gyors szélsőnek ez az esztendő hozhat igazi áttörést, kiemelkedő esztendeje lesz, ha tudása legjavát nyújtja.

A Gyirmót FC saját nevelésű kapusa, Kecskés Barnabás, már az NB II-ben is bemutatkozott, és a 22 éves hálóőr remekül helyt állt. Ha fejlődése továbbra is töretlen lesz, szép jövő várhat rá.

A 20 esztendős Marlen Marcell tavaly került Dunaújvárosból Gyirmótra, és a több poszton is bevethető gyors játékos, idén is biztosan szerepet kap majd klubunk felnőtt csapataiban.