Gyirmót FC Győr – Aqvital FC Csákvár 0-1 (0-0)
Gyirmót, Alcufer Stadion, MOL Magyar Kupa labdarúgò-mèrkőzès, 3. forduló. 600 néző. V.: Gaál.
Gyirmót: Rusák – Nagy T., Lányi B., Hajdú, Vincze Á. (Szegi, 74.), Madarász, Kiss N., Miknyóczki, Rácz, Kicsun (Tömösvári, 71.), Szarka. Edző: Weitner Ádám.
Csákvár: Perczel – Szalai P., Lorentz, Denczinger, Tifán-Péter, Radics M. (Farkas A., 74.), Somfalvi, Ominger B. (Simon A., 80.), Szakály D. (Bányai, 64.), Fejős (Szabó B., 64.), Baracskai D. (Magyar Zs., 74.). Edző: Tóth Balázs.
Gsz.: Farkas A.
93. perc: Szabó B. jobb oldali szöglete után Farkas A., Nagy Tamást „lebirkózva”, 10 méterről a kapu bal oldalába lőtt (0-1).

Igazi kupacsatára volt kilátás, hiszen NB III-as éllovasként az NB II második helyezettjét láttuk vendégül hazai pályán.
Az első igazi gólszerzési lehetőség csapatunk előtt adódott, amikor bő negyedórai puhatolózó játék után a jobb oldalon felfutó Nagy T. centerezett középre, a rövidsaroknál érkező Kicsun 5 méterről belepörgetett a labdába, de Perczel hárított. Újabb néhány perc elteltével Miknyóczki indult meg erőszakosan a jobb oldalról, majd balról középre adott, Szarka azonban 6 méterről a jobb kapufa mellé fejelt, ezután az előző előkészítő Miknyóczki lőtt a bal kapufa mellé egy ordító helyzetből. A Csákvár támadói is eljutottak néha kapunk előteréig, de védelmünk jól zárt.
Jó iramú, lüktető, férfias párharcokkal is tűzdelt első játékrészt láthattunk, amelyen belül Szarka, majd Miknyóczki helyzete révén együttesünk közelebb állt a vezető gól megszerzéséhez, de végül egyik csapat támadói sem tudták bevenni a másik kapuját.
Szünet után Rácz villant a baloldalon, de ballábas lövése után a rövidsarkot záró Perczel védeni tudott. Bő egy óra után egy kipattanót követően Somfalvi lőtt 18 méterről középről, a labda útjába Lorentz tette bele a lábát, am,i így a jobb kapufa mellé szállt. Továbbra is lendületes játékot láthattunk mindkét együttes részéről, de már nagy részben a két tizenhatos között folyta játék, a kapuk ritkábban forogtak veszélyben. Az utolsó pillanatokban Kiss N. szöglet utáni fejese, majd Szarka balról leadott lapos lövése után említhetünk lehetőséget, míg a másik oldalon Somfalvi célozta meg a bal alsó sarkot, de Kiss N. a gólvonalról menteni tudott. Egy kecsegtető jobb oldali támadásunknál Nagy T. becsúszva egyértelműen a labdát szerezte meg, de mielőtt beadhatta volna azt, a játékvezető sokak megdöbbenésére, lefújta az akciót, majd kifelé ítélt szabadrúgást. A hosszabbítás utolsó pillanataiban egy jobb oldali szöglet után, egy kétes szituációt követően, Farkas lövése után a labda utat talált kapunk bal oldalába, ami után, a mérkőzésen jónéhány érdekes ítéletet hozó játékvezető, le is fújta a találkozót, így a vendégek jutottak a negyedik fordulóba.

Weitner Ádám: – Jól játszott és szervezett volt csapatunk, az első harminc percben kétszer is közel álltunk a vezető gólhoz, de nem sikerült betalálni. Szünet után is próbáltunk kezdeményezni, de ekkor már kevesebb lehetőségünk volt. Egy szerencsétlen, utolsó utáni perces találattal megszerezte a győzelmet ellenfelünk, amihez csak gratulálni tudunk. Erre a mentalitásra, szenvedélyre, agresszivitásra és a futballunkra tudunk alapozni a jövőben.
Tóth Balázs: – Nagyon jól felépített csapatot sikerült legyőznünk, amely nem abba az osztályba való, ahol most van. Több helyzetet is kialakítottak ellenünk, időszakonként szerencsénk is volt. Több olyan játékosunknak szavaztam ma bizalmat, akik korábban kevesebbet szerepeltek. Sikerült a második félidőre rendezni sorainkat, amit jól is kezeltek a fiúk. A cseréink is hozzá tudtak tenni a játékunkhoz, de ma inkább a küzdelem dominált. Remélem, ez a hozzáállás a jövőben is kitart.
