Edzõi értékelések a Gyõr-meccs után

A rutin gyõzött egy fiatal csapat ellen – fogalmazta meg a PMFC-Gyõr II. összecsapást követõ sajtótájékoztatón Klement István, a vendégek mestere. Mészáros Ferenc szerint megérdemelten gyõzött a csapata.

Klement István: – Gratulálok a Pécsnek, teljesen megérdemelten nyerték meg a találkozót. Az összecsapás elején látszott, hogy a meccs tétje a pécsiek számára nagyobb, görcsösen játszottak, míg mi csak nyerhettünk, hiszen fiatal játékosaim megmutathatták magukat. Úgy gondolom, a fair play szellemében igyekeztünk megnehezíteni a PMFC dolgát, de a második gólt követõen már megnyugodtak a pécsiek, és a rutinos csapat végül nyert a rutintalanabbal szemben.
 
Mészáros Ferenc: – Úgy gondolom, hogy teljesen megérdemelten nyertük meg a találkozót. Egy jó erõkbõl álló, jól felkészített és motivált csapatot sikerült legyõznünk. Egy jó csapathoz kellenek nagy egyéniségek is, nálunk ilyen Dibusz Dénes, aki akkor mutatott be bravúrt, amikor kellett.

 

PMFC – Gyõr 3:0

Köszöntjük a szurkolóinkat a PMFC – Gyõr II. mérkõzs on-line közvetítése alkalmával. A cikk folyamatosan frissül, így a legújabb információk is elérhetõek.

Összeállítások:
 
PMFC: Dibusz – Nagy J., Lantos, Todorovic, Törtei – Regedei, Scepanovic, Pintér, Wittrédi, Lovrencsics, Gyánó
 
Gyõr: Nagy G – Dömötör, Dávid, Nyári, Bieder, Varga T., Kálmán, Miklós, Molnár, Horváth G., Czeitler
 
Játékvezetõ: Oláh Gábor, Márton Zsolt, Kovács Péter, a játékvezetõ ellenõr: Sothy András
 
 
Csapatunk a szokásos piros-fekete összeállításban lép pályára, míg ellenfelünk lime színû mezben.
 
1. perc: Oláh Gábor játékvezetõ jelzésére a hazai csapat kezdi a találkozót.
 
5. perc: Pintér végezhetett el szabadrúgást a vendégek tizenhatosának jobb oldaláról a vendég védõk viszont a kapu elõterébõl kifejelték a labdát.
 
8. perc: Lovrencsics kapott kiváló labdát, melyet a jobb oldalon érkezõ Regedeihez passzolt, de a partjelzõ lest intet.
 
11. perc: Sárga lap és 11-es! Nagy Józsi szabálytalanul szerelte a tizenhatoson belül az ellenfél támadóját Horváth Gergõt, ezért a játékvezetõ 11-est ítélt és sárga lapot adott. A büntetõt Dibusz óriási bravurral hárította!
 
15. perc: Lovrencsics és Gyánó kényszerítõzött az ellenfél tizenhatosán belül a támadás szöglettel végzõdött.
 
19. perc: Scepanovic tört elõre egészen az ellenfél tizenhatosáig, majd Gyánóhoz passzolt, akinek a lövését felszabadították a gyõri védõk.
 
23. perc: Támad a Pécs! Az elmúlt egy percbe, háromszor jutott el a hazai csapat az ellenfél tizenhatosáig, de mindhárom alkalommal felszabadítottak a vendég védõk.
 
27. perc: Sárga lap. A vendégek védõje Nyitrai Ádám kapott sárga lapos figyelmeztetést. A szabálytalanságért megítélt szabadrúgást Wittrédi 20 méterrõl a kapu fölé rúgta.
 
33. perc: Vendég támadás. Miklós 18 méteres lövését Dibusz magabiztosan fogta.
 
36. perc: Wittrédi szögletét Nagy Gergely kapus a mezõnybe bokszolja.
 
39. perc: Törtei elõreívelését Lovrencsics éles szögbõl, jobb oldalról lõtte kapura a vendég kapus viszont nagyott védett.
 
44. perc: GÓÓÓL! Vezet a PMFC! Regedei szerzett labdát az elenfél térfelén, majd jobbra Lovrencsicshez passzolt, aki Gyánóhoz továbbított, õ pedig a kapu torkából a hálóba fejelte a labdát!
 
Vége az elsõ félidõnek. A hazai csapat többet birtokolta a labdát, a félidõ közepétõl pedig, helyenként szép játékkal többször is eljutott az ellenfél kapujáig, ezáltal megérdemelten szerzett vezetést az utolsó elõtti percben.
 
46. perc: Elkezdõdött a második félidõ.
 
47. perc: Törtei 20 méterrõl leadott, a kapu jobb alsó sarkába tartó bombáját védi bravúrral a vendégek kapusa.
 
53. perc: GÓÓÓL! 2-0-ra vezet a PMFC! Hazai szöglet után, a labda Todorovictól Scepanovichoz kerül, õ pedig azt közelrõl a hálóba passzolta!
 
55. perc: Cserél a vendég csapat. Horváth Gergõ helyett Paget Olivér lép pályára.
 
56. perc: Regedei 30 méterrõl elvégzett szabadrúgása, csak néhány centivel kerüli el a kapu bal alsó sarkát.
 
59. perc: A vendégek játékosa a néhány perccel ezelõtt becserélt Paget, partdobás után 20 méterrõl lõ a pécsi kapu fölé.
 
62. perc: Ismét hazai GÓÓÓL! Lovrencsics Gergõ átadását Gyánó Szabolcs 12 méterrõl a kapuba vágta! 3-0!
 
65. perc: Cserél a hazai gárda. Wittrédi Dávid helyett Horváth Zsolt a pályán.
 
67. perc: Pintér szöglete után Scepanovic bólintott kapura, de Nagy kapus biztosan fogta a fejest.
 
68. perc: Csere. Todorovic helyére Fodor Ferenc lépett a zöld gyepre.
 
72. perc: Lovrencsics indítja Horváth Zsoltot, aki néhány jó csel után jobb oldalról beíveli a labdát, a vendég védõk viszont felszabadítanak.
 
75. perc: Csere. A hazaiak kiválósága Gyánó Szabolcs vastaps közepette vonul le a pályáról, a helyére Nagy Olivér áll be.
 
82. perc: Cserélnek a vendégek. Miklós Viktor helyett Simon András lép pályára.
 
86. perc: 11-es gyanús eset. Horváth Zsoltot a vendég védõk gyûrûjében a földre rántották. Oláh Gábor játékvezetõ továbbot intett.
 
90. perc: A játékvezetõ másodpercre pontosan lefújja a találkozót.
 
A PMFC helyenként sziporkázó játékkal, teljesen megérdemelve nyerte meg 3-0-ra a találkozót és ezzel a nyugati csoport élére ugrott. Az utolsó percekben a szurkolók felállva tapsolták meg a csapat teljesítményét, néhányan pedig Matyi Dezsõ tulajdonost éltették.

(pmfc.hu)


___________________________________


PMFC – Gyõri ETO B 3-0 (1-0)


A mérkõzés 11.percében 11-eshez jutott csapatunk, melyet azonban Dibusz óriási bravúrral védett., így az elsõ komoly nagy helyzetünk kimaradt. Az elsõ félidõ a hazaiaknak kedvezett jobban, a 44. percben egy fejes góllal megszerezték a vezetést. A második félidõ 53.percében egy szögletbõl aztán ismét betaláltak a kapunkba, majd a 62.percben egy 12 méterrõl lõtt bomba góllal biztosították be a pécsiek az elsõ helyüket. A PMFC rutinosabb játékkal megérdemelten nyert ellenünk, hiába próbálták fiatal játékosaink megnehezíteni a dolgukat.

PMFC –  Gyõri ETO B 3-0 (1-0)?
 
Játékvezetõ: Oláh Gábor?

 
PMFC: Dibusz – Nagy J., Lantos, Todorovic (Fodor), Törtei – Regedei, Scepanovic, Pintér, Wittrédi (Horváth Zs.), Lovrencsics, Gyánó (Nagy O.)
 
Gyõri ETO B: Nagy G – Dömötör (Markó Á.), Dávid, Nyári, Bieder, Varga T., Kálmán, Miklós (Simon), Molnár, Horváth G. (Paget O.), Czeitler
 
Klement István: – Gratulálok a Pécsnek, teljesen megérdemelten nyerték meg a találkozót. Az összecsapás elején látszott, hogy a meccs tétje a pécsiek számára nagyobb, görcsösen játszottak, míg mi csak nyerhettünk, hiszen fiatal játékosaim megmutathatták magukat. Úgy gondolom, a fair play szellemében igyekeztünk megnehezíteni a PMFC dolgát, de a második gólt követõen már megnyugodtak a pécsiek, és a rutinos csapat végül nyert a rutintalanabbal szemben.
 
Mészáros Ferenc: – Úgy gondolom, hogy teljesen megérdemelten nyertük meg a találkozót. Egy jó erõkbõl álló, jól felkészített és motivált csapatot sikerült legyõznünk. Egy jó csapathoz kellenek nagy egyéniségek is, nálunk ilyen Dibusz Dénes, aki akkor mutatott be bravúrt, amikor kellett.
 
(eto.hu)