Gyirmót FC Győr – KFC Komarno

               2-0  (1-0)

Gyirmót, ALCUFER Stadion (Felkészülési mérkőzés)

Játékvezető: Derdák Marcell (Kóbor Péter, Ország Péter  )

Gyirmót: Rusák – Major (Szegi), Csörgő, Lázár (Hajdú), Nahirnij (Helembai) – Vass Á. – Kovács D. (Bagó), Medgyes (Ominger B.), Nagy P. – Pethő (Mayer Á.), Simon A. (Soltész)

Vezetőedző: Csertői Aurél

Komarno: Breda – Stepanovsky, Spiriak, Szőcs, Svrnovsky (Kalmár B.) – Simon S, Simko, Németh T. (Gambayar), Novoidor (Horodnik) – Szetei (Mészáros), Tóth G. (Kovacevic)

Vezetőedző: Radványi Miklós

Gólszerző: Pethő B. (1-0) a 27., Szegi (2-0) a 89. percben.

A felkészülés első kettő mérkőzésén sikerült megszerezni a győzelmet, hiszen a szomszédvári zöld-fehérek otthonában 4-2-re, hazai környezetben az FK Raca ellen pedig 2-1-re hozták játékosaink a találkozót. Ezt követően a szombat délelőtti harmadik megmérettetésen ismét szlovák együttest láttunk vendégül a Gyirmóti Sportcentrum centerpályáján az ALCUFER Stadionban, ahol a közeli KFC Komarno volt az ellenfelünk.

Jól kezdte csapatunk a mérkőzést, hiszen bő negyedóra elteltével Pethő Bence előtt adódott nagy gólszerzési lehetőség, de fordulásból leadott lövése után ekkor még a kapu fölé szállt a labda, szűk félóra után azonban már nem hibázott, amikor Simon András pontos ívelése után a bal alsó sarokba fejelt (1-0).

Szünet után a vendégek részéről Stepanovsky Peter egyenlíthetett volna, de nagy helyzetben 12 méterről a kapu fölé lőtt. A játékrész derekán egy gyors kontratámadás végén Mayer Ádám talált a vendégkapuba, de a játékvezető mindenki meglepetésére les miatt érvénytelenítette a találatot. Tíz perccel a találkozó vége előtt Horodnik Michael 22 méterről leadott lövése jelentett veszélyt, de a labda cm-ekkel elkerülte a jobb felső sarkot. A záró pillanatokban Helembai Márk nagy erejű lövése pattant szögletre a védőkről, amelyből Nagy Patrik beívelése után Szegi Vince fejelt 6 méterről a kapu jobb oldalába.

Egy jó iramú, küzdelmes, időnként kiegyenlített mezőnyjátékot hozó, de helyenként parázs összecsapásokkal tarkított mérkőzésen csapatunk helyzetkihasználásban felülmúlta a vendégeket, így az első játékrész derekán és a végjátékban szerzett találatoknak köszönhetően megérdemelt győzelmet aratott

Csertői Aurél: Hajtós mérkőzést tudtunk játszani jó erőkből álló ellenfelünkkel, ami kiválóan szolgálata a felkészülésünk ezen szakaszára tervezetteket.